Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (esszésorozat - II.)
Sándor Iván Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő) 2. Böjtelö hava I Á. -M.Z író és a szerep) Széttörik a februárt az események. Napokra zúzzák a hónapot. Mintha évtizedekig nem történt volna annyi, mint most hetek alatt: megjelenik a televízióban Nagy Imre lánya, Maiéter Pál és Losonczy Géza özvegye; a távirati iroda jelentése közli, hogy a nyilvános temetés június 16-án lesz, a kivégzés 31. évfordulóján; olvasható a Petőfi-kör 1956. június 17-i sajtóvitájának jegyzőkönyve; „Mit mond Kádár János?”, kérdezi a sajtóban a publicista; a szófiai magyar nagykövetségről erdélyi magyarokat menekít át a Nemzetközi Vöröskereszt Bécsbe, ahonnan néhány óra alatt Budapestre érkeznek; Csoóri Sándor a televízióban beszél a Kiáltó Szó című, erdélyi szamizdat lapról; Hajdú János, aki az Élet és Irodalomban fél évtizede, hivatalos utasításra (is) megtámadta Csoórit, próbálj a mentegetni az egykori agresszióját. T abajdi Csaba, az MSZMP nagy tekintélyű külpolitikusa a nyilvánosság előtt kér elégtételt Csoóri számára; a megalakult, hajdani és új pártok, egyesülések felhívásai a sajtóban; a szociáldemokrata párt öt hét alatt tízezres tagsággal rendelkezik; a Püski Sándor nyilatkozatát követően az antiszemitizmusról fellángoló vitában Balassa Péter, Bíró Zoltán, Eörsi István után megszólal Esterházy Péter és Ács Margit; a könyvesboltokban Orwell, Koestler könyve; Pozsgay Imre népfelkelésnek nevezi 1956. október 23-át; Bogomolov szovjet akadémikus nem tartja veszélyesnek a többpártrendszert Magyarországon; Lengyelországban a megegyezés előtti tárgyalások a Szolidaritás hivatalos engedélyezéséről, közben súlyos diáktüntetések Krakkóban; Jugoszláviában sztrájkok, kivezényelt harckocsik; Afganisztánból, több mint tizenötezer halottat veszítve, kilencéves megszállás után kivonul az utolsó szovjet osztag; a nem hivatalos szervezetek bejelentik március 15-i ünnepségük programját és a felvonulás útvonalát; megjelenik Bibó István visszaemlékezése az 1956. október 23-a utáni két hétről. Megnevezések, amelyeket a legsűrűbbéit hallunk: válság, vészhelyzet, félelmek, kirekesztés, toleranciahiány, sértettség, vád, átnyergelés, összefogáshiány, elszámolás, megegyezés . . . Mindez a mélyből jön; régen lappang. Négy évtizede ki nem mondott, tisztázatlan, s talán már tisztázhatatlan, a személyes és nemzetsorsot, milliók életét, (lepergett, félig leélt életét, életnek indulását) jelentő korszakról beszél a szó. Ebben az artikulációs káoszban. De ennek lennie kell. Ha valaminek van oka, akkor ennek oka van. 6
