Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Staar Gyula: Az örökégő (Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral)

— Kérem, ejtsen pár szót az egyetemről is.

— A Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem) Bölcsészettudományi Karára jártam, akkoriban a természettudományokat is ott oktatták. A tanári szakok közül a matematika—fizika párosítást választhattuk, a kémiát pedig kezdettől szerettem. Elvégeztem hát mindhárom szakot, nyitva hagyva a kiskaput: ha nem kapok tanári állást, akkor a kémia szakommal az iparban helyezkedem el.

— Voltak ilyen próbálkozásai?

— Természetesen. Nem akartam én sose tanár lenni.

— Ne mondjon ilyent, Muki bácsi!

— Miért ne? Ez volt a helyzet; a matematika—fizikával Bégé urunk volt kielégitve, a kémia—fizikával pedig az én érdeklődésem.

— Az egyetemen kik tanították?

— Fejér Lipót, a világhírű matematikus, őt némelykor értettem is. Sőt, egyszer megdicsért gyors geometriai tájékozódásomért. Jegyzeteim alapján ma már sejtem, hogy mit akart akkor mondani nekünk.

— A fizikusok .. .?

— Tangl Károly adott elő kísérleti fizikát, de nem volt rám különösebb hatással. Az első évben fizikai előadásait 300 orvostanhallgatónak tartotta, hozzájuk csaptak minket, 20 darab matematika—fizika szakos tanárjelöltet. Az orvostanhallgatók teljes érdektelenséggel fogadták, így ő is undorral ment be az órákra és valamit motyogott. Ennek persze mi láttuk a kárát, akik ugyanezen a sovány koszton nevelődtünk.

— Más koszt nem volt? Hiszen azok az évek a modern fizika, a kvantumelmélet megszületésének idejére estek.

— Arról még nem tudtunk. A sokat szidott Fröhlich Izidor nem „fertőzött” meg bennünket modern fizikával. De ne feledjük, a húszas években még a történések legelején voltunk. A kvantumfizika elmélete akkor született, néhány esztendőnek még el kellett telnie ahhoz, hogy az eszmék elterjedjenek. Schrödinger 1926-ban írta fel a hullámmechanika alapegyenletét, de nem rohant vele hozzánk a budapesti tudományegyetemre, hogy elmagyarázza. Nem, a mi egyetemi éveink nem teltek az elméleti fizika nagy felfedezéseinek bűvöletében. Jó, a relativitáselméletről már értesültünk — könyvekből.

— Fröhlich Izidor Eötvös Loránd utóda.volt a budapesti tudományegyetemen. Konzerva- tizmusáról legendák szövődtek.

— Na igen, de ne feledje, azért ötven évig őrajta tanult elméleti fizikát szinte minden magyar tanár. Divat lett szidni Fröhlich Izidort, s ezt főleg azok teszik, akik nem is ismerték ezt a nagyon becsületes tanáregyéniséget. Az alapokat, a klasszikus elméleteket jól megtanította. Meglehet, kissé konzervatív volt, de távol állt tőle az a szemfényvesztő hebehurgyaság, ami gyakori jellemvonása lett utódainak. Én csak azért haragudtam rá, mert előadásain nemegyszer előfordult, hogy egy lépéssel a végső következtetés levonása előtt megállt. Mondjuk, már csak egy helyettesítés hiányzott ahhoz, hogy a tekercs önindukciós ellenállásának a mérnökök által is használt formuláját megkapja, ő azonban gondosan megállt egy lépéssel előbb.

— Lehet, hogy tudatosan tette, hallgatóit akarta így ösztönözni.

— Áh, a csudákat, nem volt ez nála tudatos. Egy elméleti fizikus semmit sem csinál tudatosan! Ennyiből bolond volt szegény. Mégis tiszteltük őt, jegyzetfüzetem tele van az előadáson elhangzott mondásaival. A lóerőt mint teljesítmény egységet taglalta, az angol söröslovakról beszélt, s azt mondta jóakaratban: „Egy ilyen átlagos lovat igen nehéz volna előállítani”. Már ősidők óta tanított az egyetemen, amikor valaki megmutatta neki a mikroszkópban a Brown-mozgást. Ámuldozott: „Hát akkor mindaz igaz, amit én 50 éve tanítok!” Nem tréfált, nem furcsaságot akart mondani, ő valóban megdöbbent. Hirtelen mellbe vágta a dolog nagyszerűsége; ami eddig csak egy képlet volt számára, az most eleven valósággá vált.

— Igazán jó előadások nem voltak azon az egyetemen?

— De igen. Buchböck Gusztáv nagyszerű kémiai előadásokat tartott, ő volt az, akire

74