Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Beke György: Lugosi szintézis
vagy óra közben is, ha úgy érzi, hogy az osztály elfáradt, énekelteti egyet a diákjait. Az oly tragikus sorsú Szikszay Jenő tette ugyanígy a brassói líceum tagozatán. Gergelyné saját magától jött rá a népdal frissítő, pihentető, nevelő erejére. Mert szereti a népdalokat. — Diákjai is szeretik? — Értem, miért kérdezi. Itt nincs helyi magyar népi kultúra, nincs eredeti népviselet. Diákjaimnak újdonság a népdal. De azért olyanok akadnak, akik tudnak népdalokat. Vagy most eszmélnek, hogy ezt vagy azt énekelte nekik otthon, a falujukban a nagyanyjuk, édesanyjuk. Ahogy ők mondják, a mámim vagy anyukám... Ezek a gyermekek a környező falvakból beköltözött családokból kerülnek ki. Az 5-ös általános iskola magyar tagozatán minden szomszédos településről tanulnak diákok, Bodó- falváról, Szapáryfalváról, Igazfalváról, Bagamonostorról, Facsádról, Bunyaszekszárdról. A mai lugosi magyarság jószerént ebből a beáramlásból telt ki ötezerre. Az iparosítás hulláma előtt negyedennyi magyar élt a városban, népességét románok és németek tették ki. A magyarság lélekszáma ma meghaladja a németekét. Egy időben Victor Vlad Delamarina községből is bejárt ide iskolába néhány kisgyermek. Ebbe a Lugos közeli községbe, a hajdani Kisfaluba — Satui Mic — a harmincas években tucatnyi csángó magyar telepes család érkezett volt a gyimesi völgyből. A szegénység meg az 1934-es gyimesi lázadást követő otthoni megtorlások elől menekültek. A falu most egy különös bánsági román író nevét viseli: foglalkozása tengerésztiszt volt, innen írói neve, népies nyelvezetben írt költeményei népszerűek voltak a maguk idejében. A nevét viselő község csángó telepéről (a falutól egy ugrásnyira, eldugott, erdős dűlőmélyen állnak a házak) a Tankó gyermekek jártak be az 5-ös általános iskola magyar tagozatára, autóbusz- szal. — Már nem jönnek? — Kinőttek az iskolából. — Nincs utánpótlás? — Egy harmadikos kislányunk van csak most a telepről. Kevés a gyermek, ez a fő gondunk. Ugyanígy gyermekhiány mutatkozik az 1-es líceum magyar tagozatán, ahol végzőseink folytathatják. Egy másik tanárnő mondja ezt, Negruné Varga Mária, az 5-ös iskola aligazgatója. A város központjában beszélgetünk, itt van az iskola, a hat lugosi általános egyike, amelyhez Negruné — ahogy ő mondja — szinte „fizikailag is hozzá nőtt”. Ebben az épületben tanít 1957 óta, mivel itt működött az 1948-as tanügyi reformmal alakított magyar egységes gimnázium, majd az 1959-es egyesülése után a líceum román, magyar és német tagozata. A német diákok később más épületbe költöztek át — német tagozat két iskola keretében is működik Lúgoson —, magyar társaik továbbra is itt maradtak. — A Szabad Szó egyik riportjában olvastam, hogy a Bokréta népi együttes facsádi szereplését egy ottani nyugalmazott tanítónő, Dimperiu Margit köszönte meg. Magyar tanítónő Facsádon? — Valamikor iskola is volt, Dimperiu Margit abban tanított... Buziásfürdőn is éltek magyarok, az „„igazgatónk”, így nevezzük Zajba Lajost, még ott született. .. Egy nappal előbb beszélgettem vele, a Mondiale vagyis a Kerámia Termékek Vállalat aligazgatójával. Jellegzetes „szocialista karrier” az övé, szülei napszámosok voltak a lugosi szőlőkben — miután 1935-ben Buziásfürdőről beköltöztek —, fiuk Lúgoson végzett hét elemit, majd beiratkozott az akkor alakult lugosi magyar tannyelvű szövetkezeti középiskolába. Az iskolát átvitték Nagyváradra, vele ment, 1953-ban érettségizett; közgazdászi pálya felé tájékozódott továbbra is, a bukaresti közgazdasági egyetemen fejezte be. Temesváron a fogyasztási szövetkezetek tartományi központjánál dolgozott, 1958-ban hazajött Lúgosra, itt született felesége kedvéért. Az élelmiszeripari rajoni nagykereskedelmi vállalat igazgatója, majd a Mondiale aligazgatója, immár több mint húsz éve. 24
