Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Beke György: Lugosi szintézis
magyarok, és ezekből a helységekből is bejártak az emberek egy-egy emlékezetes előadásra Lúgosra. Voltak olyan zenei események a régi Lúgoson is, amelyre az akkori Krassó—Szörény vármegye igényes városi közönsége egybesereglett Lúgosra, románok, magyarok, németek. Például 1911-ben, amikor Pablo Casals lépett fel, itt lehetett látni Karánsebes és Orsóvá értelmiségét is. Liszt Ferenc is hangversenyezett ebben a városban, a Gallini család vendége volt, a patikuséké. Georghe Enescu ötször járt Lúgoson, szereplése minden alkalommal a román zene ünnepe volt. — Bartókról se feledkezzünk meg — int Simon István. A zenetörténet számon tartja 1924-es lugosi hangversenyét. Ezzel kapcsolatban a helyi emlékezet Wilier Józsefet is, aki nemcsak vendéglátója volt Bartóknak, de az egész két háború közötti időszakban Lugos zenei életének mozgatója, közéleti síkon magyar országgyűlési képviselő, a bánsági magyarság nevezetes irányító szelleme, egyebek között — Jakabffy Elemérrel és Sulyok Istvánnal együtt — a maga nemében nemzetközileg is számottevő, egyedülálló folyóirat, a Lúgoson megjelent Magyar Kisebbség szerkesztője. Egy ilyen színházi múltú városban — akkor is elmondhatjuk ezt Lúgosról, ha nem létezett állandó együttese — viszonylag könnyű volt népszínházakat szervezni. A román és német együttesek mellett alakult meg a magyar társulat, elsőnek romániai magyar társai között. Berinde György magyar szakos tanár kimaradása után az újságiró Graur János irányította az együttest, majd Makra Lajos színész járt ki Temesvárról rendezni. Mostanában nem nagyon marad ideje erre. Rendezőre lenne szükségük, játszani vágyó fiatalok és nem éppen fiatalok szép számmal akadnak ma is Lúgoson. Ének és játék szeretete hozta össze a Bokréta magyar népi együttest. Meg az örvendetes versengés Lugos két nagy művelődési háza, a „Ion Vidu” és a szakszervezeti kultúrház között. Ha a Viduban népszínházak működnek, három nyelven, akkor a szakszervezeti művelődési házban is legyenek román, magyar, német népi együttesek, így Alexandru Zghimbea igazgató. Koreográfusuk is akadt, Bencző Lajos tornatanár, aki szülőhelye, a székelyföldi Homoródalmás tréfás kedvét hozta el a Temes-parti városba, konferálásai derűs színek a Bokréta műsorában. A tizenkét párból álló tánckar tagjai fizikai és szellemi dolgozók, vegyesen, mint a színjátszók is, a szólóénekesek főként munkásnők és munkások lugosi gyárakban, a zenekar jórészt Szapáryfalváról bekerült ifjakból áll. Céltudatos helyi kutatói támadtak a lugosi művelődési hagyományoknak is. Önkéntesek, persze, hiszen „önkéntesek” voltak azok is, akiknek életművét akarják teljesebben felbúvá- rolni. Higyed István református lelkész egy költőt idéz meg, akinek életéből másfél évtized, munkásságának legfontosabb szakasza kapcsolódik Lugos városához. Olyan közvetlenül otthonos Szombati-Szabó István költészetében, ahogy csak szellemi és szolgálati elődjét vállalhatja valaki. Milyen új nyomokat rejthet még, hosszú évtizedekkel lezárulása után, ez a költői életpálya? Irodalomtörténetileg tisztázott a szerepe az Erdélyi Helikon, majd az Erdélyi Magyar írói Rend keretében. A költő halálát követő esztendőben, a Hazajáró lélek című posztumusz kötetét bevezető tanulmányában, Tabéry Géza így jellemezte Szombati-Szabó István jelenlétét az erdélyi magyarság öneszméltetésében: „Ölelkező rímei akkor kapták derékon lelkünket, amikor már-már aláhanyátlőttünk. Megfagyott reményeink, veszendő önbizalmunk rakományával az ő ritmusai eveztek el velünk az eszmei rév felé, ahol életre engedett szívünkben a tetszhalál jege ...” A lugosi református parókia, Szombati-Szabó otthona talán őriz emlékeket a költő hallgatásainak esztendeiből, mikor méltatlannak érzett bírálatok miatt húzódott magányába, de a tollat nem tette le akkor sem, háborúellenes, humanista üzenetű versei születtek, s egy amerikai néger költő verseit forditotta magyarra, a még alig harmincéves Langston Hughes éles tiltakozásait a faji kisebbségi sors gúzsba kötő hatalma ellen. 21
