Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Romsics Ignác: Forradalmársorsok (Négy értelmiségi életút - dióhéjban)
Romsics Ignác Forradalmársorsok (Négy értelmiségi életút — dióhéjban) ■X JL legtöbb forradalomhoz vagy forradalom nélküli rendszerváltozáshoz hasonlóan az 1918—19-es polgári demokratikus forradalom is jelentős személycserékkel járt együtt az államélet felső és alsó szintjein egyaránt. A rendelkezésre álló forrásbázis nem teszi lehetővé, hogy a forradalom helyhatalmi szerveinek, a nemzeti tanácsoknak és az ideiglenes néptanácsoknak az összetételét egzakt módon, a statisztika módszereivel akár országos, akár regionális mértékben bárki megvizsgálhassa. Becslésekre és impresszionisztikus megállapításokra van mód csupán, valamint arra, hogy egyes személyeket, akiknek az életútját többé-kevésbé ismerjük, esettanulmányszerűen kiemeljük és tipizálni próbáljuk. Ha ezt valaki egyszer megteszi, tipológiájában bizonyára szerepelni fog a helybéli szervezett ipari munkás és agrárszocialista földmunkás, aki a kalapács, illetve a kasza után tollat vett kezébe és az íróasztal mögé ült; az Ady versein felnőtt 18-20 éves romantikus diák, színész vagy újságíró, aki imponálni akart menyasszonyának, és akinek a kiábrándultsága egy idő után éppen olyan nagy volt, mint kezdetben a lelkesedése; az állásához mint kenyérkereseti forráshoz ragaszkodó hivatalnok, aki apolitikus és lojális volt, s egzisztenciájáért szakszerűséggel fizetett vagy akart fizetni; a budapesti „kiküldött”, aki ha elég ügyes és hataloméhes volt, egy megbízólevéllel a zsebében településeket tarthatott rettegésben; s végül a kalandor, akinek csak az volt fontos, hogy mindig felszínen maradjon. A változatos életutak közül ezúttal két értelmiségi típust mutatunk be; két-két konkrét életpálya tükrében. Címkét ragasztani rájuk nem akarunk; nézőpont kérdése jórészt, hogy következetesnek vagy következetlennek, elvhűnek vagy karrieristának, fejlődésképtelennek vagy folyton megújulónak, hősnek vagy áldozatnak tekintjük-e őket. Az első értelmiségi típus alapvető jellemzője, hogy életének harmadik évtizedében állandó és a továbbiakban csak részletkérdésekben változó világképet és politikai eszme- rendszert választott magának, ezt az uralkodó világképpel és ideológiával szemben nyíltan vállalta, mellettük kitartott, s a mindenkor adott politikai játéktér keretein belül és annak eszközeit felhasználva küzdött meggyőződése érvényesítéséért. Az őszirózsás forradalom központi és vidéki vezetői közül több olyan politikust ismerünk, aki ebbe a típusba sorolható. Példaként kettőt emelünk ki közülük: a keresztény értelmiségi környezetből érkező, Károlyi-párti Horváth Zoltánt és a zsidó középpolgári indíttatású, szociáldemokrata Lőwy Ödönt. Horváth Zoltán 1880-ban született Újvidéken. Apja gimnáziumi tanár volt és 1876-ig Kiskunfélegyházán tanított. Anyja tősgyökeres félegyházi, egy kiskun parasztpolgári család leszármazottja. Horváth Zoltán jogi tanulmányokat folytatott Budapesten, s a szükséges diplomák megszerzése után Kiskunfélegyházán nyitott ügyvédi irodát. Cikkei 1906- tól, tehát 26 éves korától jelentek meg a helyi lapokban. írásaiban kezdettől a függetlenségi eszmekört, pontosabban a függetlenségi eszmekor demokratikus, Justh-féle változatát népszerűsítette. A család és Félegyháza hagyományai, illetve szellemi atmoszférája mellett ebben a város nagy tekintélyű Justh-, majd Károlyi-párti képviselője, Holló Lajos is nagy 81
