Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Szekér Endre: Végh György, a gonosz angyal
Szekér Endre Végh György, a gonosz angyal — Arcképvázlat a hetven éve született íróról —-M. %.imbaud démoni angyal volt, Végh György gonosz angyalnak nevezte önmagát. Nehéz sorsú, magányos, különös alakja volt irodalmunknak, „utolsó ködlovag”, akit mindig legendák fontak körül. A Mostoha éveim című önéletrajzi munkájában is beszámol arról, hogy egy földbirtokos és egy társalkodónő úgynevezett törvénytelen gyermeke volt. Édesanyja halála után nevelőszülőkhöz kerül: valóságos rabszolgasors, kínos kiszolgáltatottság a része a gyermek Kovalcze Györgynek, a későbbi Végh Györgynek. A mostohaanya által font hálóból kiszakítja magát, kilép a Szabadságba. A Mostoha éveim befejező részében úgy találkozunk vele, ahogy az őszi napsütésben elindul a maga egyéni és szabad életét megtalálni. A gonosz angyal — Végh György eredeti memoárregényének a címe, melyben a maga sorsát idézi fel a második világháború idején elsötétülő Budapesten. A Pillangós őszök című első részt 1966-ban, a Vihar előtt-öt 1968-ban írta, de a harmadik részt már nem fejezhette be. 1942-vel zárta a maga által megírt memoárregényt, s ezt egészítette ki a kiadó Auguste Corbeille csudálatos kalandjai című önéletrajzi munkájának fejezeteivel. Végh György különösen önéletrajzi alkatú író volt, aki Montaigne-t, Saint-Simont és Krúdyt szerette volna egységbe hozni emlékiratszerű regényében. Sorsa, magányos pályaalakulása — mindenféleképpen figyelemreméltó. Jelentős baráti köre ellenére nehezen formálódik írói sorsa, elismerése, és még mostohább évek következnek az ötvenes években (írótársaihoz hasonlóan). Többé-kevésbé kiszorul az irodalmi életből, perifériára kerül, mesekönyveket ír, fordításra kényszerül. Mándy Iván a Fabulya feleségei című kisregényében rajzol portrét Végh Györgyről, baráti köréről, elég szerencsétlen sorsáról, szerelmeiről. A mindig önelemző hajlamú Véghet mélyen érintette Mándy könyve, félreérthetetlen utalásai, valóságos elemei. Hisz a Mándy-könyvben ábrázolt Fabulya Véghhez hasonlóan küszködik a megélhetésért, kínlódik rádiójátékok írásával, presszókban időzik barátaival együtt, nők jelennek meg és tűnnek el életéből, reszketve-vigyázva rendezgeti féltve őrzött könyveit stb. Galsai Pongrác elbeszéléseiben is felidéződik Végh György alakja, a Darling presszó és baráti köre:... „A Darling. Kis presszó a Károlyi utcában, a Bölcsészkarral rézsűt szemben. Szűk, magas és sötét... A Darling leginkább egy kéményhez hasonlított. Egy tükrökkel kibélelt kéményhez, amelyet semmiképp se sikerült szalonná átalakítani” —- írja Galsai. Ide járt az akkor „fiatal” magyar irodalom: Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Mándy Iván, Végh György, Rába György és mások. Zsarnokian én-központú, narcisztikusan önvizsgáló alkat Végh György. Nem csupán abból adódik ez a jellegzetesen lírai magatartás, hogy munkásságának jelentős része versekből áll; költő, aki mindig, mindenkor csak versben nyilatkozik meg. Végh György lírai alkata valamennyi alkotásában érződik, emlékiratszerű műveiben is természetesen a maga benső világát tárja elénk. Az „én” mindig háttérbe szorítja barátait, kortársait, és a történelmi-társadalmi események is leginkább csak vele kapcsolatban, az ő egyéniségén átszűrve jelennek meg előttünk. Többször hivatkozik Kosztolányira, őt tartja igazi meste88
