Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (A nyolcvankilences esztendő, esszésorozat, IX. rész)
lekezetének homálya, hanem az is, hogy például az MDF-ben vagy az SZDSZ- ben hányféle szárny, gondolkozásmód próbál közös nevezőre jutni. 8. A hatalom és a hatalomnélküliség senkiföldjén . . . Ma ilyen a históriai átmeneteink sorozatának legújabb változata. Persze, tudjuk jól, hogy a hatalom (a Varsói Szerződésen belül) kinek a kezében van; közben az ellenzék — a szabad választások nagy esélyese — kezdi kialakítani politikai-jogi-államalkotói szerepének új gesztusrendszerét. Eddig — ami természetes — az ellenzéki létet az awngesztusok fejezték, fejezhették csak ki. Persze, hogy Konrád György antipolitikája a minta, amikor antigesztusokat említek. Remek különszámot tett közzé a Századvég. Kiemelkedik belőle Timothy Garton Ash angol esszéista három év előtti tanulmánya. Mindig mohón és kárörömmel olvasom a nyugati — és főkképpen az angolszász demokráciákban nevelkedett — kortársaink észrevételeit Kelet- és Közép-Euró- páról. Behozhatatlan előnyük a távolságtartásból születő objektivitás, (általuk bizonyára kevéssé sejtett) hátrányuk viszont a közvetlen tapasztalat, a szenvedés, a megélt sors, a tétek hiánya. Ash lebilincselően okos, tisztességes és tájékozott. Hosszabban idézek tanulmányából: „ . .. Konrád nagy hévvel kijelenti: ’A gondolkodó ne akarja másoktól elvenni és elfoglalni a politikai hatalom állásait. Nem szeretnék semmilyen kormányban miniszter lenni.’ Mivel nem valószínű, hogy valaha is miniszternek választanák Budapesten, ez a hipotetikus áldozat nem tűnhet túl nagynak. De Lengyelország esetében a kijelentésnek, hogy az állami hatalom megszerzésére nem törekszünk, nemrégiben valódi és közvetlen jelentősége volt. 1981-ben voltak néhányan Lengyelországban, akik úgy gondolták, hogy a Szolidaritásnak küzdenie kellene az államhatalomért. A Szolidaritás országos vezetői ezt következetesen elutasították ... az ’antipolitika’ szótárából származó elméleti és etikai megfontolások is szerepet játszottak.” A történelem tanítványaiként — írja Michnik a Levelek a gdanski börtönből című 1985-ös kötetében — azt gyanítjuk, hogy a létező Bastilles erőszakkal történő bevételével — szándékaink ellenére — újakat építünk. S legutolsó esszéjében megismétli: „A szolidaritás nem kíván magának állami hatalmat. . . az ’antipolitika’ kialakítása egy olyan kísérletként fogható fel, mely egyszerre szeretné megadni az alulról jövő nyomás jellegét és formáját. . . Területe az állam és az egyén, a hatalom és a hatalomnélküliség közötti tér.” Ez a szellemi-politikai-individuális gesztusrendszer annak a „hatalom és hatalomnélküliség közötti térnek” a gyermeke volt, amelyben még három éve is éltünk. Ma is ilyen térben zajlik a történelem, ám a különbség kettős. Egyrészt: akkor mindent a hatalom erői határoztak meg, és a hatalmon kívüliek számára csak az „antipolitika” gyakorlati-erkölcsi vállalása maradt; ma mindent az ellenzék (anti) erői befolyásolnak, és a hatalom számára ennek tudomásulvétele (netán a vele való konfrontáció) maradt. Másrészt: a mai ellenzéknek szembe kell néznie azzal, hogy (szinte törekvései ellenére) a hatalom birtoklásának lehetősége szakad a nyakába, és — Michnik egykori szavaival — a létező Bastilles bevételével akaratlanul új Bastilles építhető. 9. Ha kedvem lenne a szavakkal játszani, azt mondhatnám: szeretném látni T. G. Ash tekintetét, amint belepislantva három év előtti esszéjének ama mondatába 53
