Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Szávai Géza: Mész az úton (regényrészlet)
visszük! amiért a köposz fenekébe kalapáccsal se lehetne beverni egy zabszemet, attól énnekem még lehet jókedvem, s énekelhetek a szentségit, mert nem engem fenyeget a zabszem! csikó* a köposz, miatt! fenét! nem bírja az éneket elviselni, a füttyöt még eltűri, de az éneket nem, de a fütty, az már magában olyan fémes, s a fémkabin még fémesebbé teszi, még ez a kabin is felerősíti a hangot, kicsit fémesíti, de felerősíti, a nájlonos hangban van jövő, ha nájlon erősíti fel, az igen, a nájlonos hang, az, ha kell férfias is lehet, ha kell nőies is lehet, hm, hát így kicsiben a nájlonosan erősített hang az igazi, de vajon nagyban? Először csak az apróságokon érzi az ember, de jól is van ez így, az apróságokon kell hozzászokni, meg kell tanulni, Vencel, azoknak is örülni, mindig lehet találni valamit, olyan nincs, hogy ne lehetne találni valamit, jönnek, már régóta jönnek, áradnak, Vencel a közösségi dolgok a magándolgok helyett, a magán dolgoknak befellegzett, ez a törvény, s akkor az ember igyekezzék hozzászokni ahhoz, ami közösségi, lagalább apró dolgokban, mert ami nem közösségi, annak takaródét trombitáltak. — Miért dudálsz? — Hát nem laktál ebben a faluban? Hát a tiszteletadás kedvéért, barátom, olyan, mintha megkondítanám a harangot, hátha meghallják benn a kultúrban, itt is nagy a dolcsevitá, hát hallják meg a nagy dolcsevitában, hogy átmentéi a falun, hát nem egy gesztus, még ha nem is értik?! — Nem, hagyd abba. Ezen az alapon eddig már legalább hat faluban dudálhattál volna. Különben is hülyeség. Tisztelet? díszlövés! közéjük ereszteni néhány sorozatot, géppuskával, belelőni a tökfejekbe, minden tökfejbe egy-egy fogalmat, és géppisztollyal, géppuskával terelni őket a jövőbe, géppuskával emberré lőni őket, a szentségét! megnyúló golyók, mint a zabszem, lüktető zabszem, folyékony zabcsepp, golyócsepp, megcélozni, bele a tökfejébe, átütni a csontot, csak egy pillanatra lyukasztja meg, amíg átmegy rajta, mert nyomában a csont összezáródik, akár a víz, a golyó szétolvad a koponya belsejében, felszívódik az agyba, jöhet a következő, telelőni, telegép- puskázni emberi fogalommal, pák, te barom, pak-pak, hogy ne légy tovább barom, pak-pak-pak-pak-pak! Nincs kitérés, nincs menekülés, képzelődés, hogy az ember kitérhet, a koreszmék elől sosem lehet kitérni, Vencel, maga ezt nem érti, már hogyne érteném, főügyész úr, értem én jól, én már megmaradok annál, ahogy én gondolom, ezt is csak gondolja, Vencel, hozzá kell szokni, előbb az apróságokkal kell kezdeni, aztán csak hozzászokik az ember ahhoz a valóságos helyzethez, hogy lőttek a magándolgoknak, minden közösségi lesz, láthatja, nekem se maradt semmim, na, most jó, hogy a nyugdíjamat rendezték, de amúgy nem maradt semmim, hát mi akadályoz meg engem abban, hogy miután a nyugdíjamat rendezték, Icukának helyet csináltak a kocsmában, s nem adok sok időt, az irodára kerül, hát akkor majd mi akadályoz meg engem abban, hogy sakkozni taníthassam a gyerekeket?! Mert a fene egye meg, hát ember az olyan ember, aki csak az utat bámulja, fapofával, mámá drákuluj, azzal a vankuj fapofával, s nem néz ki az ablakon, nem kíváncsi a falura, ahol kölyökkorában élt, na jó, még ha kevés ideig élt itt a faluban, akkor is kíváncsi lehet az ember! hát az ember ilyent még detektivfilmen * vagyis (románul) 35
