Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Herceg János: Ella (esszé)
Ezt a tragikus felhangú levelet, amelyet még három követett, Németh László olvasóinak felesleges lenne magyarázni. Számos művében ott van ellenpontként a válasz, s Ella küzdelme érte és életművéért, a további évek során ugyancsak fényes bizonyság lett. A későbbi három levél ugyanazt sírja el, egy házasság átmeneti válságának ismétlődő jeleivel. S hogy itt azokat nem közlöm, azzal Ella emlékének tartozom, s N.L. iránti tiszteletemnek. De meg is szakadt a levelezés 1955-ig, amely Kelet-Európábán az olvadást jelezte a XX. kongresszus előtt. Addig azonban csaknem teljesen megszakadt a postai forgalom a határincidensek egész sorával. És aztán egyszerre barátságos fordulat következett, úgyhogy Pesten egy szerb regény kiadását készítették elő a fordításomban, sőt saját regényem megjelentetésére is megtörténtek az előkészületek. Mindez ötvenhat őszén realizálódott, s így Margit a közben felnőtt Zsófival fel is utazott Pestre — engem eltanácsoltak az utazástól —, s fennmaradtak 1956 szeptemberében két hétig Ellánál. Úgyszólván az utolsó pillanatban jöttek haza a Szent István nevét viselő kiránduló hajóval. Közvetlenül utánuk felment az említett szerb regény szerzője, Dobrica Cosic, ott érte a magyar forradalom, amelyről hazatérve hosszú beszámolót írt, s amelyet ezekkel a szavakkal zárt: „Láttam egy önérzetes, bátor nép harcát. . Hetek múltak el, amikor megjött Ella levele: „Édeseim, csodálatos szép napok után minden a legnagyobb szörnyűségbe fulladt. Mindannyian élünk, Magdiék már Kanadában vannak. A szívünk szakad meg értük. Mi többiek szomorúan együtt vagyunk. Milyen szépnek is tűnnek most azok az őszi napok, amiket még együtt töltöttünk ...” Az ötvenhatos magyar forradalom után nagyon sokan jöttek át hozzánk a határon túlról. A menekültekkel való törődés csaknem egész 57 őszéig tartott, szegény Margit nem győzte a csomagokat küldeni gyakran egészen ismeretlen embereknek, akik csak a nevünket tudták, és szorult helyzetükben különféle kérésekkel fordultak hozzánk. Ella lapjai és levelei ugyancsak ezzel vannak tele: „Édeseim, nekünk semmire sincs szükségünk, bár mindenben olyan jól állnánk, mint élelemben. De van egy nagy kérésem. Valahogy majd fog nálatok jelentkezni a húgom két árvája, Imrédy Miklósné, Edit a férjével és Jancsi öccsével. Amiben tudtok, legyetek a segítségükre. Apa, anya nélkül nőttek fel, a kislány nálam érettségizett, a fiú egyetemre szeretne menni, ha isten segítségével igaz, ott kell lenniük valahol nálatok. Magdáéktól igen megnyugtató levelet kapok. Laci vöm 500 dollárért helyezkedett el. Már csomagot is adtak föl nekünk, nem is egyet. Egy idegen orvosházaspár vendégei, és igen nagy szeretetben van részük, csak az én könnyeim nem apadnak el... De azért jobb így. Szegény Laci kórházban van már három hete, szívelégtelenség miatt, s magas vérnyomása szedte le a lábáról. Most érte kell reszketnem. Már voltam nála kétszer Füreden, ezalatt utaztak el Editék. Ők is Magdiékhoz készülnek menni. Magdiék címe Bodo 124 Agvedvet Weeland, Ontario, Canada. írjatok egyszer nekik. Nagyon boldogok, ha híreket kapnak rólunk. A kicsi unokám, aki májusban fog ott megszületni, a repülőgépen mozdult meg a 13 órás tengeri út alatt.. . Minden közös ismerősünk megvan. Erdészné rokonoddal többször találkoztam a Széna téri piacon ...” 1957. III. 9. „Laci ma jön ki a kórházból. 11 hetet volt benn, de nem javult az állapota, csak már nincs hozzá türelme tovább .. . Eszter, úgy hírlik, Kossuth-dijat fog kapni. ...” 1957. IV. II. . . ma végre kaptam értesítést Tóbiás Árontól, hogy a meghívás elment, sőt az antológia ügyében kérik, hogy János mielőbb jöjjön . . . Nagyon bánt, hogy ilyen nehezen megy ez a ( 19
