Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Herceg János: Ella (esszé)

semmiben, s így mi más könyörületére voltunk utalva. Engem igen megalázott sok dolog, amiért hálásnak kellett lennem. Elhatároztam, hogy apám segítségével rendbehozatom a házunk egy részét, ahova visszaköltözhetünk. De már kellett is, mert ha mi nem, más hozatta volna magának rendbe. Laci kijelentette, ide nem jön vissza többé, s én nekivágtam egyedül két év után a pesti nélkülözésnek a 4 gyerekkel. De szerencsém volt, vidéken megvolt a nexusom, el voltunk látva mindennel. Apósom közben meghalt, anyósom idekerült hozzánk. Eddig Lacival semmi baj köztünk nincs, csak külön élünk. Anyósom a gyerekekkel nem jön ki, s én a gyerekek pártjára állok, Laci az anyjáéra, s bekövetkezik a szakítás. Még nem a végleges, mert ebben az időben elkezdik őt támadni, és Sárközinének azt mondja, én is tudtam, mikor kell őt felrúgnom. Erre én mégegyszer leutaztam Vásárhelyre, és felajánlottam, hogy vagy összeköltözünk, eladom vagy kiadom a rózsadombi házat, vagy elválunk, s ö kimegy Svájcba. Ekkor kapott egyetemi meghívást oda. Ez látszott akkor számára legegyszerűbbnek. Persze, nem ment ki, lemondta, mikor már majdnem minden megvolt, vállalva a száműzetést és a mártír szerepét. Közben anyósom, míg nálam volt, folyton rontotta a helyzetet.

Az idén, július 26-án egy esküvőn találkoztunk utoljára, ott percek alatt annyi gyűlöletből fakadó aljas rágalmat zúdított rám kedélyes beszélgetésben, hogy elhatároztam, ez az utolsó találkozásunk. Be is tartottam. Azóta nem írok, és leszámoltam a helyzettel. Mindig két egész külön világ voltunk, de amíg együtt voltunk, tudtunk hatni is egymásra. Most már olyan sokat voltunk külön, 4-5 évig lassan, hogy az a régi varázs megtört, mindegyik ment a maga útján, figyelembe nem véve a másikat.

Ez így röviden elmondva igen egyszerűnek látszik, de azt mondanom sem kell, mennyi vergődésembe került, míg én vállaltam a szakító szerepét. Hiába írnám most, hogy a gyerekek meg a más élet utáni vágy miatt szakítottam. Nem igaz. A végleges mégis az volt, hogy azt láttam, nem vagyok már olyan fontos, mint régen. Tudom, hogy ezt Németh László tagadná, de olyan magába zárkózott, istentől elrugaszkodott vad ember lett a magányban, hogy messzebb voltunk egymástól, mint 22 évvel előbb, amikor összekerültünk. Nincs, és nem is volt senkim rajta kívül, mióta a felesége vagyok, nem szerettem mást, teljesen a gyerekeimnek éltem, most szántam rá magam, hogy karácsony után emberek közé fogok menni, s ha máshova nem is, de színházba, koncertre kísértetni fogom magamat.

Közben a lányaim igen csinos nagylányok lettek. Nagy társaságuk van, sokat hívják őket, s én igen büszke vagyok rájuk.

Magda lányom 17 éves, most ment ki egy évre Angliába, ahonnan igen boldog leveleket küld. Előbb Párizsban volt egy hétig, ott Illyés és felesége várták, s azok mutatták meg neki a várost. Tiszta kitűnő tanuló, ö a legszebb.

Judit a 16-ik évében van. Magas, nyúlánk, egész szőke lány, finom és túl érzékeny. Egyetemre jár, magánúton két hét alatt rakja le a gimnázium osztályait, matematikát, fizikát hallgat, ő a legtehetségesebb.

Gigi igen élénk, koránál feltűnően fejletlenebb (a másik kettő jóval fejlettebb), kettes tanuló, igen életrevaló, azt mondják, legjobban hasonlít rám. Csöppet sem szép, a másik kettő igen. O az apja, ahol tanít, ott van internátusbán Vásárhelyen. Csilla négy éves múlt, Magdára hasonlít, okos, szép kislány, igen akaratos és rossz.

Magam megőszülve, jól megtörve küzdők a gyerekeimért, s azért, hogy legyen belőlük valami. Sokat aggódom az egészségükért, bár az ostrom megedzette őket jól. Mi Ucóval és Csillával a Rózsadombon lakunk. Ahogy tudtam, a bútorokat rendbe hozattam. Laci egész baráti köre mellém állt, engem segít, törődik velünk. Azt hiszem, neki ez sem tetszik. Igen nehezen élünk, 300 frt. nyugdíj és 400 frt. az Iszony című regényből van, ami karácsonyra jelenik meg. De addigra ki is lesz fizetve, s akkor 300frt-ból csak meghalni lehet.

Zsófikát a képen látom, gyönyörű kislány lett. Rusvay Tibor azt mondja, hogy igen okos is. Nagyon szeretném őt is, téged is látni. Dolgozifi-e János? Milyen ott az irodalmi élet? Itt igen hallgatnak az írók, a régiek közül jóformán senki sem ír... Édes Margitom, ha már most megtaláltuk egymást, ne hagyjuk megint a kapcsolatokat elszakadni, írj minél előbb...”

18