Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Herceg János: Ella (esszé)
Pár hét múlva felküldték otthonról a bútorunkat, hogy most már holtig berendezkedjünk az ottani életre. Hosszú lenne elmondani, mi mindenben csalódtam, s mi vitt rá, hogy három év után, amikor egyébként már sötét felhők gyülekeztek Dél-Kelet-Európa fölött, családommal hazajöjjek. Mert közben Zsófi lányom is megszületett, a Gyász hősnőjének a nevével, s természetesen Ella volt a keresztanyja, hogy holtáig törődjék majd vele. S miután Margitra legalább úgy tudott hatni, mint az urára, úgy magához is kötötte egy életen át, lebilincselő és szeretni való egyéniségének minden varázsával, amit a feleségem a maga halkabb, tűnődő, ellágyulásra hajlamos, megértő természetével viszonzott. Most már inkább csak levelekben, néhány találkozást és látogatást leszámítva több mint negyven éven át. A sokoldalú családi vonatkozásokon kívül a magyar irodalmi és politikai élet alakulásáról is bőven tájékoztatva írt 1938. őszétől kezdve, N. L. munkájáról, helyzetéről, hangulatáról: „ . . . szegény apósomat 10-én agyvérzés érte, s azóta reggeltől estig a kórházban vagyunk. Laci, aki apját annyira szerette, nagyon odavan, le is fogyott pár kilót. Az öregúr most már javult valamit, de hogy szellemileg olyan legyen, mint régen volt, azt teljesen kizártnak tartom. Megismer mindenkit, de nem beszél értelmesen . . . Laci most teljesen visszavonul az irodalomtól. A lányainak mesél és olvasgat rößi írókat. Azt mondja, 1-2 évet pihen most. Nekem rengeteg a dolgom karácsony előtt. Evek óta először lesz együtt Démuszéknál a karácsony. A húgomék is hazajönnek. Annak az ura közben Kassán lett tiszti orvos, rém büszkék most. A Villámfénynél még mindig megy, éspedig elég rendes házak előtt, aminek én örülök, mert valami pénzt kapunk majd onnan. Laci új regénye, az Alsóvárosi búcsú megjelent, egy-két napon belül postára adom ...” 1938 ősze rossz előérzettel töltötte el Németh Lászlót, s hogy nem első és nem utolsó hangulati hulláma fogta el, azt a következő év januárjában sem lehet nem tudomásul venni, jóllehet Ella túlteszi magát rajta, s San Remóba készül a húgával, Démusz Babával, de: „ . . . Laci nem ír, és ha fog is írni, nem engedi müvét megjelenni. Január elsejétől a világ előtt nem író többé. Azóta ő a háziasszony. Beoszt és spórol. Az én utazásom árát is ő spórolta meg. A lányait tanítja németre és a magyar irodalom a csemegéjük. Aranyt, Petőfit és Gyulayt olvasnak. A kedve viszont azért jó, s így én nem látom olyan nagy csapásnak, amilyen a valóságban . . . Édes Margitkám, írj te valami jobbat, hogy mi van tiveletek? Látom, Jánosnak jobb otthon lenni. Ontja az írásokat, és ez így helyes, az mindegy, hogy a kor és a tömeg hogyan reagál rá. Persze, én nem vagyok iró . . .” 1939 januárjának első fele már jobb hangulatot árul el, jóllehet N. L. még mindig nem ír, Ella viszont tele van tervekkel, Jugoszláviába készül, Dubrovnik- ba, ezért kell neki a Kalangyától járó honorárium, illetve elvásárláshoz, pedig a családi gondok és bajok nem múltak el. „Eddig nem írtam, minden második nap apósomnál vagyok kinn Hűvösvölgyben, a kórházban, akit, biztos írtam is, agyvérzés ért dec. 10-én. Most már jobban van. De most meg Magdikám influenzás, tegnap 40 fokos lázzal feküdt, s így én most itthon vagyok. Persze, rengeteg aggodalommal, hogy mi marad egy ilyen rettenetes láz után. A másik két gyerek Gödön van. Laci nem akar írni, minden helyet visszautasít, és teljesen szakítani akar mindenkivel és mindennel. Gondolhatod, ez is hogy hat rám, s azon kívül a bizonytalanság, hogy mi lesz holnap. Persze ezeket csak élőszóval lehetne elbeszélni. Sokat emlegetünk, nemcsak én, Szefiék is, írj egyszer nekik.” 8
