Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Herceg János: Ella (esszé)
hirdetésekért egy Irányi utcai panziótól, azt mentünk lelakni, amíg nem találtunk lakást. Nem albérletit, szegény feleségem annál kényesebb volt, s mivel az innen felkerült Fekete Lajos költő akkoriban kapott Baumgarten-jutalmat, felajánlotta régi hálószobájukat, mert ő a pénzből újat vett. — Ja haben sie Stellung hier? — igazított egyet monokliján Roda Roda, az ismert német humorista, aki szintén a panzióban lakott. Piros arcú, nagydarab öregember volt, s kérdése kicsit megijesztett, mert állásra nem gondoltam, s másnap elmentünk Németh Lászlóékhoz a Törökvészi útra. Szép, szinte tavasziasan napos idő volt, a ház gazdáit a kertben találtuk, az asszony utcai ruhában, magassarkú cipőben ásott, az ura meg lassú mozdulatokkal húzta utána sután a gereblyét. Margit ezen később kicsit elcsodálkozott, ugyanakkor Ella végtelenül kedves volt, ott tartott bennünket ebéden, s miután a már kész töltött káposzta nem tűnt elegendőnek, úgy ahogy volt, gyorsan kivert pár szelet húst hozzá, Margitot nem is hagyta segíteni, s néha kiszólt a konyhából, a hús sistergését túlkiabálva: — Csak te ne hagyd kishitűségben elmerülni! Lacit is nógatni kell néha, lelket verni belé, pedig igazán nem győzne annyit írni, amennyit közölnének tőle. Illés Bandi hetek óta könyörög, hogy adjon a Békának valamit. .. — Hát azért könyörgésnek mégse merném mondani... — felelte vontatott hangon N. L., s még hozzátette: — Ellának vannak ilyen könnyelmű kijelentései, amelyeket nem kell komolyan venni... — És nevetett. Másnap Ella értünk jött az Irányi utcába, hogy együtt menjünk lakást keresni, mert mint mondta, neki ebben nagy gyakorlata van. — De gyertek át Budára. Nem azért, hogy közelebb legyünk egymáshoz, de mégiscsak más, mint Pest a poloskás lakásaival a Dob utcában vagy hol. . . Én ismertem Pestet, s ha nem is voltak ilyen rossz tapasztalataim a korábbi évekből, különböző cselédszobákban lakva, beláttam, hogy Ellának igaza van, a feleségemmel mégsem lakhatok már akárhol. Napokig járta velünk Budát, míg végre a Rózsadomb alján, a Keleti Károly utca végén, a Marcibányi térre néző új házban megállapodtunk egy két szoba hallos lakásban. A lakbér magas volt, felemésztette otthonról várt járandóságomat, de voltak kétségtelenül olyan előnyei, amelyek elnémítottak bennem minden ellenkezést. S egy rém rokonszenves hölgy, Herrer Cézár festőművész elvált felesége volt a háziasszonyunk. Kaffka Margit barátnője, a Színek és évek lapjain megörökítve. — Na, most legalább közel lesztek hozzám! — mondta Ella. — Csak feljöttök itt ezen az édes kis Rét utcán, máris ott vagytok a Tapolcsányi úton, s pár perc múlva nálam! Egyes szám első személyben beszélt, azzal a nyomatékos fölénnyel, amely minden dolgában megmutatkozott. Már megismerkedésünk első napján, amikor ebéd közben az urára nézett: — Mi az? Mi van veled? — A torkomban . . . megakadt. . . — Hát nyeld le! — kiáltott rá Ella, s miután az simán lenyelte, mintha semmi sem történt volna, tovább folyt a társalgás a töltött káposzta fölött. A jelenet később más formában, jelentősebb dolgokban, mintha megismétlődött volna. Egy nagy szellem adta meg magát a magabiztosabb, gyakorlatiasabb jellem egyszerű akaratának. Mintha az előbbi nélküle nem lehetett volna semmiben sem az, aki lett. 7
