Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Herceg János: Lapszélen
Herceg János Lapszélen M A. V -Mostanában sokat kell gondolnom barátaimra: Balogh Edgárra Vargyason és Páll Lajosrá’Korondon. A két székely falu, ahol élnek, nem messze egymástól, minden bizonynyal benne van ugyanis a kitelepítési programban, úgyhogy talán majd ott kell hagyniuk az otthonukat, mert egy forradalminak hitt elképzelés szerint csak a város fejlődőképes. Ott is a zárt közösségek, sokemeletes házakban, a kollektív életforma törvényei szerint. Az elképzelés különben nem új: közel kétszáz évvel ezelőtt Fourier falanksza volt ilyen eltorzult álom, minden realitást nélkülözve, úgyhogy már rég elnéző mosollyal kezeli ezt az utópiát a társadalomtudomány. Ez az újabb utópia azért veszélyesebb, mert nem egy szegény szobatudós fantáziájának szüleménye, hanem hatalommal rendelkező kormány terve. Vége lenne hát a patriarchális viszonyoknak Erdélyben? Nem kocog már majd többé bivalyszekér a hegyek alatt, teljesen megrakva törökbúzával, ahogy a kukoricát nevezik? Hát nem állhatnak majd az udvarhelyi piacon csípős brinzát árulva a székely asszonyok? S nem kiált be többé a városi házak kapuján a borvizes ember? De a harisnyás, bocskoros apulárt is hiába várják a marosvásárhelyi boltosok, hogy sóval és paprikával megrakodva, dohányt és gyufát is beszerezve visszamenjen a hegyekbe. Mert ennek volt varázsa a hozzám hasonló síkvidéki emberre, attól lett színes tündérvilág Erdély, a maga szegénységében is féltékenyen őrködve minden felett, amit a sajátos viszonyok teremtettek körülötte. Pedig lassan már eddig is sok minden átalakult, megváltozott, a kék-fehér köröndi cserép is egyre ritkábban kerül ki a fazekasok kemencéiből, mert divatosabb lett a másik, az általánosabb. És Sütő András prózája, Kányádi Sándor költészete is fölébe tudott emelkedni a provincializmusnak anélkül, hogy megtagadták volna, ami hamisítatlan erdélyi volt. Csak mélyebbről hozták fel az eredeti ízeket és színeket, európaibb formában már, mint akik előttük jártak, a kivételes tehetségükhöz híven. Nem lehetett volna rábízni az életre a további átalakulást? A falunak már sehol a világon nincs meg a régi megtartó ereje, a város vonzása egyre nagyobb lesz a fiatalságra nézve, így hát ott se lehet talán semmi szükség ilyen felülről jövő brutális beavatkozásra, amit terveznek. Nem, nem akarok hinni benne, hogy feldúlják a falvakat Erdélyben, meg Bánát romániai részén, ahol a szerb paraszt lenne földönfutó. Hiszek a természetes fejlődés törvényeiben, hiszek az emberiségben a világnak ezen a részén, s hiszek Európa lelkiismeretében, amely nem engedhet meg ilyen könyörtelen barbarizmust. 90
