Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd - Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével, I. rész
— A magyarok számára nemigen volt alternativa. A korabeli román kormányok, ha olykor elnézőbbek is voltak velünk szemben, azért elvették iskoláinkat és nem adták vissza őket. Tehát . . . — Folytonosságot látsz ... — Nemigen tudnék ellenérvet mondani. . . Mi a Szabad Románia véleménye a homogén román nemzetről, a nemzet homogenizálásáról, amiről Ceausescu beszél? — Ez marhaság, amit sohasem lehet megvalósítani. Minél nagyobb a homogenizáló nyomás egy népcsoportra, a kisebbség annál inkább magába zárkózik, nem adja föl a küzdelmet. — Igen, ezt jól látod. — Ilyet nem lehet megvalósítani, de sajnos, most vannak áldozatok. — És hogyan ítélik meg a románok azt, hogy a magyarokat foglalkoztatja az erdélyi magyarság sorsa? — Nagyon természetes, hogy az itteni és az emigrációban élő magyarok foglalkoznak testvéreik sorsával. — Ez a véleménye a tömegeknek is? — Ez a Szabad Románia véleménye, a miénk. Ez természetes dolog, mint ahogyan mi is foglalkozunk a magunk kisebbségeivel. — Például a Besszarábiában, Szovjet-Moldáviában élő románokkal, ugye? Őket nálunk hivatalosan moldovánoknak nevezik . . . — Négymillióan vannak. — Tehát akkor végeredményben még nem valósult meg a sokat emlegetett Nagyromá- nia?! . .. Egy szót sem hallok Besszarábiáról a nacionalista Ceausescutól? Ennyire ravasz lenne? Vagy ennyire szelektív a nacionalizmusa? — Ceausescu valóban semmit sem mond Besszarábiáról. — És a köznép mit tud róla? — Tudja, hogy ott románok élnek, de megfeledkezik róluk, mert soha sehol nem emlegetik őket. Csak a SZER néha. A románok tudnak ugyan Besszarábiáról, de gyakorlatilag megfeledkeznek róla, hiszen évtizedek óta nem esett szó róla. — Hiányzik a nemzeti tudatból? — Nem hiányzik, de eltűnőfélben van. — De hát miféle nemzeti tudat lehet az, amely részben erősen nacionalista, részben pedig feledékeny? — Ez olyan nemzeti tudat, amilyet Ceausescu szeretne kialakítani. És Ceausescu nem akar mást, csak azt, hogy megvalósítsa a maga szeszélyeit. — Mit gondolsz, amikor majd magához tér ebből a rémálmából, hogyan reagál majd a román nép, ha a valósággal szembesül? — Véleményem szerint nehéz időszak kezdődik majd el akkor, amikor elkezdjük kimondani az igazságot. így volt ez Magyarországon is, Lengyelországban is. Nehéz korszak lesz, és óvatosaknak kell majd lennünk. Mert nekünk nincs szándékunkban Besszarábiát követelni a Szovjetuniótól. — Hanem? — Azt szeretnénk tisztázni, és úgy látom, az ottani románok már megelőztek ebben a felismerésben, hogy ők románok. Azt kívánjuk, hogy megőrizzék hagyományaikat, kultúrájukat. Nem az zavar, hogy Besszarábia most a Szovjetunió egyik tagköztársasága, hanem az, hogy ott az orosz a hivatalos nyelv, hogy a románoknak orosz iskolákban kell tanulniuk. Tehát mi azt szeretnénk, hogy az ottani románok ott, a maguk helyén, Románia határain kívül is román kontextusban élhessék a maguk életét. Éppen úgy, ahogyan azt természetesnek véljük a Romániában élő magyarokra vonatkozóan is. Élhessék a maguk életét, a maguk anyanyelvi kultúrájában. — Tehát jogosak a kéréseink? — Ugyanezt kívánjuk mi a románoknak is. 70
