Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd - Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével, I. rész
— Nos, az anyanyelvi kultúrához sok minden hozzátartozik. Például, mint sok demokráciában elfogadott, a nemzeti kisebbségek saját nemzeti zászlói és himnuszai. . . Vagy nem? — Ez, hogy is mondjam, elég merész gondolat. Nem tudom, valóban szükség van-e erre. Én azt szeretném, hogy nagyon átjárható legyen a határ, s ha Magyarország az európai egyesült államok része kíván lenni, Romániával együtt legyen az. És nem tudom hogy akkor... — A zászlónak, a himnusznak kulturális, hagyományőrző funkciója van. — Nézd, mi itt a román zászlóval vonultunk fel. — Ezért kérdem. — Nem láttam senkit, aki tiltakozott volna. Sőt. Mi a román zászlóra egy magyar nemzetiszín szalagot tűztünk fel. . . Ez Erdélyben az ott élőktől függ majd. Nem hiszem, hogy nekünk, a Szabad Románia csoportnak ebbe most beleszólásunk lehetne. Ez a dolgok alakulásától függ. — De vajon zavarná-e a románokat a magyar zászló? — Gondolj arra, hogy az egyszerű emberek fejét sok mindennel teletömték. Nem szabad, hogy a fordított nyomás túl nagy legyen. Hagyni kell őket, hogy maguk döntsenek. — Tehát maguk dönthetnek majd az ott élők? — Persze, miért ne? Nem szabad az államnak előírnia az ilyesmit. — Valóban, egy demokratikus rend nem előír, hanem megenged. De megengedi-e, kitehetik-e majd a magyarok a maguk nemzetiszin lobogóit? — Nem lehet most hirtelen ilyen dolgokkal előhozakodni. Nem most. Ezt rájuk kell bízni. Ha majd nekik eszükbe jut,ha ők akarják ... És ha lassan-lassan kerül erre sor, nem történik majd semmi. Az emberek fejét annyi mindennel teletömték ... — Sokak azt hangoztatják, hogy Romániában egyformán elnyomják a magyarokat és a románokat. Mi a véleményed erről? Tényleg így lenne? — Igen, ez valahogy így van. Az Előrében és a Scinteiában ugyanazt írják. Igaz, hogy egyformán szenvednek, ezt már akkor is említettem, amikor az áttelepítésekről beszéltem. Azonban a magyaroknak azért van valami pluszuk. — Mármint plusz jogsérelmük? — Igen. — Tehát akkor mégsem egyformán szenvednek . .. — Nem. Általánosságban véve semmi joguk sincsen. Romániában senkinek sem tisztelik az emberi jogait. Mindannyian nagyjából ugyanazt eszik, hidegben alszanak, ám ráadásul a magyaroknak nincsenek iskoláik, tehát nincs anyanyelvi kultúrájuk ... — Illetve lehetőségük annak megőrzésére. Tehát nemzetiségként elveszthetik identitásukat. — Igen, ez már többletteher. — Ha jól tudom, Bálcescu mondta volt, hogy ha egy nemzet elveszíti a szabadságát, azt egyszer még visszaszerezheti, de ha a nemzeti indentitását veszti el, az visszaszerezhetetlen. Ez ránk is érvényes — most. A magyarok nagyobb veszélyben vannak, mert a románok még visszaszerezhetik elvesztett szabadságukat, de a magyaroknak nemzeti identitásuk forog veszélyben. — Ilyen szempontból nagyobb a magyarokra leselkedő veszély. — Számunkra ez a legfontosabb szempont. — Igen, de ez csupán az általános romániai kontextusban oldható meg. Egész Románia demokratizálódása során. — Tehát kollektív jogokkal? — Nem tudom, mire gondolsz ... — Sajnos, ezt sokan nem értik. Nyugaton sem. Azt, hogy garantált kollektív jogok nélkül, az egyéni emberi jogok szintjén a magyaroknak valóban a románokéval azonos jogaik vannak . . . — Tehát semmilyenek ... — Nem egészen. Ceausescunak ugyanis igaza van abban, hogy a magyaroknak és a románoknak Romániában azonos jogaik vannak. Kevés ugyan, de azonos jogok. De ez azt 71
