Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd - Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével, I. rész
— Kezdjük az elején, ha nem is éppen a legelején! Hogyan ítélitek meg Trianont? — Úgy vélem, a vita arról, kihez tartozik Erdély, egyrészt teljesen hasztalan, és határokról beszélni akkor, amikor Európa éppen arra készül, hogy megszüntesse őket, eleve ostobaság. — Az általad említett határtalan Európától, úgy hiszem, még igen távol vagyunk, főként itt, Kelet-Európábán, ahol manapság egyre szigorúbbak a határok, és egyre kevésbé barátságosak egymáshoz a „baráti országok”. A jövőre gondolva pedig nem szeretném azt, hogy az európai határok megszüntetése előtt „véglegesen megoldódna” a nemzetiségi kérdés Romániában. Es azért aggódom e tekintetben, mivel kétségtelen folytonosságot látok a román nemzeti, pontosabban nemzetiségellenes politikában 1920-tól máig. Legyen az a politika egyébként liberális, demokratikus, fasiszta vagy éppen sztálinista, netán szocialista. Minden politikai rendszerben elvették iskoláinkat. A folytonosságban egyetlenegy kétséges láncszem akad: Petru Groza. Mi a véleményetek róla? Nemigem emlegetitek, pedig hát szép elképzelései voltak .. . — Igen, szépek. És nekem úgy tűnik, azért is buktatták meg a kommunisták. Hiszen a kommunisták bátorították a nacionalizmust, ő pedig nem ezt tette. — Nekem kételyeim vannak Grozával kapcsolatban. Szép dolgokat ígért, de mindezt a párizsi békeszerződések előtt tette. Elaltatta a nemzetiségek éberségét később be nem tartott ígéretekkel. Emlegetjük például azt, hogy milyen jól tudott magyarul, hiszen a szászvárosi magyar iskolában végzett. De hát ezt az iskolát aztán éppen az ö uralma alatt számolták fel. És hogyan lehetséges, hogy legjobb magyar elvtársait éppen az ö idejében börtönözték be? Ilyenkor egy politikus vagy hazugnak bizonyul, vagy ha tisztességes, félreáll. Ő maradt. .. — Bizony, a politikában néha feláldoznak egy-egy iskolát, három-négy románt, akár barátokat is, ha egy sokkal nagyobb embercsoport, ha milliók érdekéről van szó. Tehát aszerint kellene őt megítélni, hogy mit ért el, és nem aszerint, hogy mit nem tett meg apró ügyekben. — Nos, magyar vonatkozásban semmit sem ért el. Es ezek számunkra nem apró ügyek. De én azt látom, hogy ti sem nagyon emlegetitek őt... — Nem emlegetjük, mert nagyon keveset mondtak nekünk róla. Romániában nagyon keveset, tulajdonképpen semmit sem tanítanak meg az igazi történelemből. A románok sok mindent nem ismernek, és igy bárki, pontosabban Ceausescu bármit hazudhat nekik. Csak miután kicserélik majd az összes hamis történelemkönyvet, csak azután mondhatja el mindenki a véleményét. Tehát nem vonható felelősségre egy nép nacionalizmusért, amikor talán még magát a szót sem érti. — A nem tudatosított, ösztönös indulatok olykor veszedelmesebbek... De te magad mit tudsz Grozáról? — Amit a történelemkönyvekből megtudhattam! — És abból ítélve, amit ismersz, egyetértesz-e a nézeteivel? — Odahaza még nem tudtam, miért és hogyan állították félre. De azt tudtam, hogy szép tervei voltak és megbuktatták. Itt nálatok valamivel többet tudtam meg róla, és én úgy hiszem, ha hagyták volna, ment volna valamire. Most még a kezdeteknél tartunk, minden úton-módon igyekszünk minél többet megtudni Magyarország és Románia igazi történelméből. — Folytatva az előbbi gondolatomat, maga Gheorghe-Gheorghiu-Dej is erősen nacionalistának bizonyult. O kezdte meg a magyar iskolák elsorvasztását, ö szüntette meg a kolozsvári magyar egyetemet, a csángók iskoláit. Számomra Ceausescu Dej eszméinek hű követője. — Arra kell gondolnunk, hogy Dej is, Ceausescu is kommunisták. — Es a két világháború közti politikusok? — Azok nem. Itt a kommunisták nacionalista politikát csinálnak. — De ebben nemcsak Ceausescu a hibás . . . — Nem mondhatjuk, hogy csak ő, hiszen ő maga is Dej választottja volt. — És Anghelescu, Maniu meg többiek? Ők nem voltak kommunisták . . . — De ne feledjük, akkor létezett alternatíva! 69
