Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd - Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével, I. rész
— A magyar közvélemény nemigen tud ezekről. . . — Volt olyan esetünk is, hogy az egyik nyugati nagykövetségről kilépő társainkat két pasas várta és figyelte az utcán. Társaink követték ezt a két pasast. Az egyiket elcsípték, kiderült róla, hogy román, és hogy semmi keresnivalója errefelé. — Tehát a román belügyi szervek intenzív munkát végeznek nálunk?! — Igen, igyekszenek széthúzást szítani, és azt sugallni nekünk, hogy ne politizáljunk, mert soha nem térhetünk többé haza. — Igen, ez ellenetek irányul. De ezenkívül történt egy-két gyanús dolog, amelyről még Erdélyben is suttogtak. Néhány nagyobb magyarországi tűzeset például, hogy ne menjek túl messze . . . — Hát igen, ez már túl messze van ... — Rendben van, beszéljünk másról! Innen, Budapestről Románia passzívan ellenálló népének képviseletében hogyan viszonyultok a román emigrációhoz, mindenekelőtt a Szabad Európa Rádió román szerkesztőségéhez? Mennyire egyeznek nézeteitek? — Úgy érzem, a SZER álláspontja igen közel áll a miénkhez, éppen azért, mert a kérdést demokratikusan kezeljük, nincsenek nacionalista tendenciáink . . . — És úgy véled, a SZER-nek sincsenek? — Még vannak, de egyre kevesebb. Beszéltem valakivel, aki a SZER magyar szerkesztőségéből jött ide, 32 év után először, éppen a napokban érkezett meg. Ő is annak örvendett, hogy egyre több az érintkezési pontjuk a román szerkesztőséggel, és hogy már együtt is tudnak dolgozni. Nekem is vannak olyan információim, hogy mind nagyobb hangsúlyt fektetnek a nemzetiségek közti barátságra. És nem a nacionalizmusra, mint régebben tették. A román emigrációval is igen szorosak a kapcsolataink. Például a párizsi Émberi Jogok Védelmének Ligájával, Mihnea Berindei úrral, aki igazi demokrata. És jó kapcsolataink vannak a Szabad Románok Világszövetségével is. Nagyon világosan követhető lapjaikban, hogy a múlt év folyamán mennyire módosult a véleményük a magyarokról. Hinni szeretném, hogy mi itt az emigráció olyan gyújtópontját képviseljük, amelynek eszményeihez kellene igazodnia az egész emigrációnak. Mivel mi az országból jöttünk, ismerjük a mai valóságot, a mai gondolatokat képviseljük, nem a 38-as vagy a 40-es évek nézeteit, a régi családokét, amelyeknek egyes leszármazottai nem értik a mai helyzetet. Vannak, akik még ma is visszavárják a királyt. Véleményünk szerint a királyság nem megoldás, — A magyar ellenzékkel is nagyon szoros kapcsolatban álltok . . . r — Igen, és erre az útra akarjuk terelni az egész román emigrációt. A tagjaink, amikor kijutnak Nyugatra, a mi itteni eszméinkkel mennek, és ők meg fogják változtatni a román emigráció öreg nemzedékének szemléletét. Ez a mi hivatásunk. — Nos, hadd kételkedjem egy kicsit! Ti nyilván jól ismeritek a hazai nemzetiségek helyzetét. Most itt a magyar—román szolidaritást hirdetitek. Ez valóban szükséges, de hadd legyek az ördög ügyvédje! Gondolod, hogy ez a szolidaritás akár hazugságra is épülhet? Lehet úgy távlata, hitele? Csak egy példa! A SZER egyik román kommentátora, Emil Hurezeanu a múlt év végén elbeszélgetett Szöcs Gézával, és akkor ott köztük olyasmi hangzott el a magyar —román barátság érvéül, ami nem igaz. Mindkettőjüket még Kolozsvárról ismerem, mindketten szerkesztői voltak az Echinox című, háromnyelvű kolozsvári diáklapnak. Magam is szerkesztője voltam egy ideig. A lap kapcsán Hurezeanu azt állította, hogy 1968-ban a kolozsvári magyar és román fiatalok nagy barátságukban eleve közös lapot akartak indítani. Pedig a magyar és a román fiatalok valójában külön lapot akartak indítani, és csupán a román hatóságok, az egyetem döntése hozta össze ezt a közös „baráti” lapot. Nem is beszélve arról, hogy az állítólag a magyar—román barátság jegyében született lap „européer” szerkesztői, kollégáim egy árva szót sem szóltak akkor, amikor egy Echinox-találkozó alkalmából Segesváron egy helybéli agg költő vadul nekem támadt Illyés Gyula emlékezetes Magyar Nemzetbeli, karácsonyi írása miatt. Nos, minderről csak annyit, hogy hitem szerint a hazug érvek még a szép eszméket is hiteltelenitik. — Nem tesznek jót. Az a jó, ha ismerjük az igazságot, még ha az keserű is. De hát éppen 64
