Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd - Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével, I. rész
ostoba. Nagyon ravaszul végzi a dolgát. Mint Ceausescu. Ő is nagyon ravasz. Az az ő baja, hogy műveletlen. Ebből ered megalomániája is. Viszont okos ember. És a román belügy- nek is okos emberei vannak. Azt hiszem, információkra vadásznak. — Miről? — A mi tevékenységünkről, rólunk. Hogy felszámolják ezt a szervezetet. Véleményem szerint ezt akarják. Főként most, hogy a magyar kormány is elismer bennünket. Mi újévi levélben köszöntöttük a magyar népet és a kormányt. Ez a levél a Magyar Nemzetben meg is jelent. Válaszként érkezett a magyar kormány levele. Ebben világosan az áll, hogy románok és magyarok csak közösen érhetünk el valamit. Ez a mi véleményünk is. Nem csupán az enyém, hanem az egész csoporté. Románoké és magyaroké. Egy sérelmünk van, az, hogy elválaszt bennünket az egyház. Egyetlen templom van, amelyben a románoknak pénzt, segélyeket adnak. Az Erzsébet-hídi templomban, Molnár Bélánál. Hetenként egyszer, szerda este egy-két óra alatt kiosztanak húszezer forintot az összes bicskei és budapesti román nemzetiségű menekülteknek. A többi templomban, Rákosszentmihályon és a többiben csak a magyaroknak adnak, a románoknak nem. Meg nem érdemelt diszkriminációnak tűnik ez számunkra. Gyakorlatilag megosztották a menekülteket. Az emberek kedvesek ebben a mi templomunkban, Molnár Béla szívesen vett gondozásába bennünket. De neki sincs több, mint heti húszezer forintja. Ez negyven ember segélyét jelenti, a románok pedig több százan vannak .. . — Már megbocsáss, nem hálátlanság ez egy kicsit? Elvégre ti is ismeritek a magyar gazdasági gondokat. Ez sajnos nem Svédország! Különben nem tartod legalábbis érthetőnek, hogy a magyar állam, a magyar nemzet egy kicsit nagyobb figyelemmel törődik a magyar menekültekkel, akikhez végül is több köze van, mint hozzátok? ... Ne haragudj, meg kell kérdeznem, még akkor is, ha utána elfeledjük: egészen bizonyos vagy abban, hogy a csoportotok román nemzetiségű tagjai közül egy sincsen, aki valaha is, még otthon, diszkriminatív lett volna a magyarokkal szemben? — Ezt nem tudhatom. De azt elmondhatom, hogy csak egyszer fordult elő, mióta itt vagyok, hogy az egyik román, aki bizonyára összeveszett valakivel, kifogásolta, hogy egyesek miért beszélnek magyarul a Fórum szálló előtti találkozóhelyünkön. Éppen az ottlévő románok utasították őt rendre. Azt is el kell mondanom, hogy Molnár Bélát nemrég halálosan megfenyegették azért, mert segélyt oszt a román menekülteknek. Mi egyre közelebb állunk hozzá. Ma már tiszteletbeli tagja szervezetünknek. Egyébként nem az egyház felső szintjein érezzük a diszkriminációt. Felsőbb szinten mindannyian egyformán menekülteknek számítunk. De akadnak olyanok, alsóbb szinteken, akik számára egyesek menekültebbek a többieknél. — Nem túl erős ez egy kicsit? — Nézd, a román határőr által meggyilkolt Pécsi Norbert Arthurra való megemlékezésen a Jurta színháznál elénekeltek három olyan éneket, amelyben visszakövetelik Erdélyt. — Én nem ismerek ilyen éneket.. . — Én nem értek magyarul. De hát így mondták nekem. Mi ott voltunk, és a lehető legkorrektebbül viselkedtünk. — Akkor viszont térjünk vissza egy kicsit a Securitatera! Nem lehet, hogy ők is szítják az indulatokat? — Igen, lehet olyan szándékuk, hogy itt is szítsák köztünk a nacionalizmust. Hogy ilyen módon megosszanak bennünket. Hiszen tudják, hogy a csoportunkban magyarok is vannak. S ha már a Securitateról van szó, hadd említsem meg, hogy a november 15-e előtti szombaton és vasárnap négy fenyegető telefonhívást kapott a csoportunk: ha nem nyugszunk, megdicsér minket a pap. Több csoporttagunkat megfenyegették az utcán. Ismeretlenek rájuk szóltak, hogy vigyázzanak magukra, mert megjárhatják. — Nem próbáltátok leleplezni őket a magyar hatóságok előtt? — Dehogynem. Volt rá példa, hogy tagjaink szóltak az utcai rendőrnek, hogy követik őket. Igazoltatták azokat, és volt eset, hogy el is fogták őket. Valóban román belügyesek voltak. 63
