Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd - Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével, I. rész
— Vannak-e kapcsolataitok hazafele és hazulról? — Vannak. Nemrégen például felajánlottuk Doinea Comea asszonynak, hogy legyen szervezetünk tiszteletbeli tagja. Még nem kaptuk meg a válaszát. — Otthon kedvezően viszonyulnak szervezetetekhez? — Igen, és ez jó. Mi szükségesnek tartjuk a különböző társadalmi rétegek szövetségét. A nemzetiségiek szövetségén kívül. Szervezetünkben minden réteg képviselteti magát, a parasztoktól az értelmiségiekig. Vannak köztük munkások, építészek, orvosok, képzőművészek... — Ti végül is kiket képviseltek? — Tekintve, hogy mi magunk is, a szervezetünk is Romániából érkezett és nem is olyan régen, azt hisszük, szinte egészében képviseljük a román nép érdekeit. És mivel szervezetünket románok, magyarok, szászok, zsidók és mások alkotják, azt mondhatjuk, hogy nem csupán ezt a négyszáz embert képviseljük, hanem többet, egy egész népet, amely szemben- áll Ceausescuval. Olyanok nézeteire gondolok, mint Doinea Cornea,vagy a költő Ana Blandiana. — Szervezetetek neve felbukkant egy bírósági ügyben. Mi történt valójában? — Csupán egyetlen konfliktusunk volt a magyar hatóságokkal. Mint sejtheted, bennünket állandóan követnek, és nem tudhatjuk, hogy éppen kik. A sors úgy hozta, hogy valaki, aki nem szervezetünknek, hanem a Menedékbizottságnak a tagja, meggondolatlanul cselekedett. Hosszabb ideje követett bennünket valaki, és ő azt megtámadta könnygázspray- vel. Aztán bebizonyosodott, hogy az illető magyar rendőr. Olyan időszakban történt ez, amikor nagy idegfeszültségben éltünk. —Joggal hihettétek, hogy az illető a román Securitate (Állambiztonság) ügynöke. Gondolom tevékenységetek, nevetek nem marad titokban előttük. — A románok számára nyilvánvaló, maga az a tény, hogy Magyarországra, éppen Magyarországra menekültek, ahelyett hogy Bécsben kértek volna menedékjogot, az fölér egy Ceausescunak adott nagy pofonnal. Nem tudom, számít-e még az is, hogy valaki belépett-e valamelyik szervezetbe, vagy sem. Az a pofon, hogy Magyarországon keresett menedéket, anélkül is elég nagy. — Mi, magyarok attól tartunk, hogy a román Securitatenak, „becézett” nevén a Szekunak igen sok ügynöke működik nálunk. Nyilván te is hallottál például arról, hogy a határ magyar oldalán állítólag tizennyolc holttestet találtak lőtt sebbel. Úgy tűnik, a hír téves volt. Nekem az a benyomásom, hogy mindez a Szeku dezinformációs osztályának akciója volt, azzal a céllal, hogy a számukra kellemetlenné vált Magyar Demokrata Fórum és a magyar sajtó hitelét rontsa. — Véleményem szerint nem az számít, hol lőnek, hanem az, hogy egyáltalán lőnek. Egyes illegálisan érkezett menekültek mesélték nekem, hogy Romániában köztudott, hogy a határon lőnek. Szinte mindenkinek akad olyan ismerőse, akit megöltek a határon. — Mintegy kétszáz emberről beszélnek. Eddig . . . — Igen, hallottam. Az őszi betakarításkor holttesteket találtak a kukoricaföldeken. Román területen. — Egyetértek veled, a lényeg az, hogy egyáltalán lőnek. De visszatérve a Szeku itteni működésére és az említett esetre, véleményem szerint az volt a céljuk, hogy a magyar sajtó világgá kürtöljön egy később tévesnek bizonyuló hírt, hogy így a határ másik, román oldalára vonatkozó hírek, gyilkosságok is kétségessé váljanak. — Egy év 365 napból áll. Ennyi idő alatt, azt hiszem,átjött több mint húszezer menekült. Talán a fele illegálisan érkezett, nem tudom. Azt hiszem, nagyon sokat elfogtak vagy lelőttek. Hogy éppen a határon, tíz méterrel odébb vagy eggyel errébb lőtték-e le? Olykor az erre beidomított kutyák visszahúzzák a holttesteket. — Tudtok ilyesmiről? — Igen, persze. — Szerinted hány ügynöke lehet nálunk a Szekunak és vajon milyen feladattal? — Véleményem szerint információkat akarnak szerezni. De hát a román Securitate nem 62
