Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 10. szám - Szőcs Géza: Kitömött utcák, hegedűk (kisregény-töredék)

hisz nekem — tudja-e, ki vagyok? hogy mi a mesterségem? Bizonyára nem tudja

és

— De tudom — szakította félbe a kapitány — és nagyon is jól tudom, hogy Ön Richmann, a karmester. Mindamellett arra kérem újra: a ma éjjeli csendháborítás ne ismétlődjék meg.

Ugyan őneki fogalma sincs, honnan ered ez az egész, nem is érdekli, annyit szeretne csupán, hogy az utat békében tegyék meg hazáig, éppen azért, mert nagyra becsüli őt és reméli, továbbra is kitűnően fogja magát érezni az Evangélia fedélzetén.

Richmann egész nap szomorkodott.

A szirén következő éjjel megint énekelt.

29. RICHMANN

O. kapitány ismét hívatta Richmannt.

Richmann megintcsak a magáét: hogy így-úgy, ő aztán ért hozzá, a kapitány pedig jöjjön inkább vele éjszaka és majd meglátja, hogy. A fekete szemű, hegyes szakállas O. kapitány erről hallani sem akart, Richmannt meglepte a kapitány konoksága, az, hogy nem volt hajlandó . . . hogy nem akarta? félt?! saját fülével eldönteni, mi az igazság, holott ez talán — ki tudja — kötelessége lett volna? A karmester azon töprengett, vajon, VAJON szorongás lappang-e a kapitány ellenkezése mögött? Valami réges-régi rossz emlék? Az, hogy egy levantei ennyire udvariatlan, meggondolkoztatta Richmannt, miközben a fotelben ülve a kapitány hajózási térképeit nézegette: ezek a térképek kivétel nélkül nagyon-nagyon ósdiak voltak, valószínűleg — Richmann így gondolta — másolatok réges-régi, naiv, mindenfélékkel telerajzolt ákombákom térképekről;

figyelte a kapitányt, aki nem volt hajlandó eljönni szirént hallgatni, csak fenyegetőzött feketén, éles szakállával, hasznavehetetlen térképei között és hangja most szomorú volt,

nézze, Richmann, ne erőltesse ezt a dolgot.

De Richmann inkább a cápákkal tépette volna szét magát, mintsemhogy, minthogysem, semminthogy azt mondja a szirénnek: ne énekeljen,

s a szirén énekelt, s ez most még sokkal inkább lenyűgözte a karmestert, mint az előző két napon, és Richmann helyzete mind jobban mérgesedett a hajón, és a dolgok már-már annyira elfajultak, hogy hovatovább attól kezdett félni: szirénestül kiteszik egy lakatlan szigeten, vagy csónakba ültetik őket két hétre elegendő ivóvízzel és élelemmel, már ahogy ez szokás. Már a bárba sem mert eljárni esténként, hogy megszokott indián keserűvizét fölhajtsa. Korán bezárkózott kajütjébe, és a szirénnel foglalkozott. Tanítgatta mindenfélére.

* * *

27