Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Lipcsey Ildikó: Kolozsvár évszázadai
Veres Péter. 1943 tavaszán a kétágú református templom előtt bontott zászlót a magyarországi Kisgazdapárt erdélyi szevezete, Demeter János és Kovács Imre jelenlétében; Óvári Elemérék Monostor úti lakásán megforduló magyarországiak és erdélyiek — Bajcsy- Zsilinszky Endre többek között — a háborúból való kiugrásból; egy meghitt Fürdő utcai otthonban Petru Groza és Méliusz József társasága a nemzetiségi megbékélésről folytattak megbeszéléseket. Kolozsvár volt a központja 1944. november 14. — 1945. március 13. között Észak-Erdély ideiglenes román—magyar kormányának, és 1948 januárjáig a romániai magyarság érdekképviseleti szervezetének, önálló politikai, gazdasági, kulturális csúcsszervének, a Magyar Népi Szövetségnek. Kolozsváron, Erdély hagyományos kulturális központjában 1944 előtt és után a hasonló profilú lapok, színházak, intézmények jól megfértek egymással, az együttműködés és a verseny egyaránt lehetséges volt. Nemcsak Hunyadi Sándor, Indig Ottó, Nagy István darabjai születtek itt, de itt írta Lucian Blaga a Zamolxe, Victor Eftimiu a Prometheus, Agirbiceanu az Arhangelii című színműveket; Nicolae Iorga darabját épp a kolozsvári színház tűzte műsorára a szerző jelenlétében. Emil Isac, az erdélyi magyar színházak felügyelője, sok betiltott kolozsvári előadást mentett meg. A 20-as években a hosszabb erdélyi vendégeskedésre érkező Móricz Zsigmondra váró fogadóbizottságban ott volt Corneliu Codarcea is, aki élete során sok magyar írót mondhatott barátjának. Volt tanárát, Jászi Oszkárt, Ady Endrét, akit a háború alatt épp itt keresett fel Emil Isackal együtt, Kuncz Aladárt, akinek Fekete kolostorit ő fordította le románra. Codarcea, Kuncz és Makkai Sándor gyakran ültek együtt a Szentegyház utcai kávézóban, s vitáztak irodalomról, a jövő társadalmáról. Kós Károlyt, Hatvány Lajost, Szabó Dezsőt, Gaál Gábort nemcsak ő, hanem Ion Chinezu is barátjának vallhatta. Chinezu, akinek több Móricz-fordítása született a városban, nagy szolgálatot tett, hogy 1930-ban monográfikus igényű munkájában románul összefoglalta az Erdélyi magyar irodalmat. Lucian Blaga és Jancsó Elemér, akinek Monostor úti családi rezidenciájából indult útjára a Tizenegyek antológiája, évekig munkatársak voltak a helyi Irodalomtudományi Intézetben. Kuncz Aladár és Emil Isac közvetlen szomszédok voltak, s amikor 1949-ben felkeresték a fiatal magyar írók Bartha Miklós utcai lakásán, hogy kivallassák Janovics Jenőről, Ady Endréről, Kós Károlyról, az idős román írónak minduntalan egy friss élménysorozat kívánkozott elmondásra: az 1947 májusi budapesti román—magyar kulturális hét eseményei, amelyekről épp ő írta: „több történt a megbékélés érdekében a hét nap, mint az elmúlt hét évszázad alatt.” A két világháború között vetették meg alapjait annak a tudományágnak, amely a Romániában élő népek irodalmát, történelmét, népművészetét, zenei világát vizsgálja abból a szempontból: mit adtak át egymásnak, melyek azok az elemek, amelyek mindannyiuknál megtalálhatók. Az összehasonlító irodalom- (stb.) történet épp úgy, mint a fordítási tevékenység a felszabadulás után virágzott fel: misszió lett nemcsak a klasszikusok, hanem a legfrissebb irodalmi termékek és művek átültetése magyar, román, német, szerb stb. nyelvekre. Az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó magyar szerkesztőségeiben: Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen, majd a Kriterien Könyvkiadó ban szinte valamennyi kortárs magyar és román író megfordult így vagy úgy: Kányádi Sándor, Szász János, Nicolae Labi§, Sütő András, Marin Sorescu, Marin Préda, Veronica Porumbacu, Majtényi Erik, Király László, Alexandra Ivasiuc, Bodor Pál. A nyelv ma nektek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba. Erdély Göttingája, Párizsa, Oxfordja szintén Kolozsvár volt. A Farkas utcai református kollégium (1622)* padját koptatta Áprily Lajos, Szabó Dezső, Kós Károly, Reményik Sándor, Kemény János, Makkai Sándor, Ligeti Ernő — többen a transzilvánizmus ‘zárójelben az intézmény alapításának éve áll 31
