Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Nagy Miklós: Bánk bán - osztrák tükörben
к. 1971.) Rávághatja erre valaki: a magyar tudósok tanúsága nem számít, mert ők — első eszmélésüktől fogva ismervén Katona tragédiáját — érzéketlenné váltak a szögesen ellentétes grillparzeri megoldás iránt. Csakhogy osztrák, német sőt angol kritikusok-filológusok közt szintén számosán elítélték Bancbanus eltorzult királyhűségét, amint ezt W. E. Yates rendkívül adatgazdag monográfiájából is megtudhatjuk. (Grillparzer, Cambridge, 1972.) Ha ezek a bírálók holmi politikai megszállottak, csupán a republikánus eszmeiség képviselői, akkor hatásuk aligha ér el napjainkig. Márpedig nem volt kicsiny a befolyásuk a közvéleményre, s ezért az Ein treuer Diener mindvégig a legkevésbé színrevitt Gillparzer- művek közé tartozott — még Ausztriában is. Tanulságosak a Burgtheater statisztikái: kitűnik, hogy 130 esztendő alatt mindössze kilencvenegyszer játszották, míg drámáinak zöme ugyanott átlag 130—170 előadást ért el, sőt három közülük több mint kétszázzal dicsekedhetett 1958-ban. (E három: König Ottokar, Sapho, Der träum ein Leben vö. N. Fuerst: Grillparzer auf der Bühne. Wien — Müchen 1958.) 3. Önéletrajzában Grillparzer érthetetlenül áll Ferenc császár magatartása előtt, aki a kezdeti tetszésből tragédiája burkolt elítélésére váltott át. Pedig könnyű rátalálni a mozgatórugókra. Hiába tündöklik a színdarabban a „hű szolga” tántoríthatatlansága, ha egyszersmind ott sötétlik Ottó mérhetetlen cinizmusa, aljas törvénytiprása. És bizony Gertrud, sőt András láttán sem törhetett ki ujjongásbán az akkori „gutgesinnt” néző: megvoltak nekik is gyarlóságaik, vétlen mindössze a csöppnyi Béla maradt. (A feléje áradó elemi erejű tetszést alaposan ki is zsákmányolta a nagy színpadi rutinú költő). Grillparzer elszánt igazságkeresése egyik legszebb diadalát aratta Ottó jellemének megalkotásában. Ez a kérlelhetetlen következetességű lélekrajz joggal váltotta ki az önkényuralom ellenszenvét, de később épp Ottó alakja tartotta életben a megunttá lett drámát. Ősére ismerhetett benne a századvég nagy célokat már nem ismerő, felfokozott élvezetre vágyó polgára. A merani herceg egy 1892-es berlini alakítóját Julius Bab, az ismert színibíráló idézheti elénk: „Nagy művészettel ábrázolta a dekadens férfit, a fényűzéstől, korlátlan hatalomtól megrontott kéjencet, aki valósággal belebolondul abba, ha ellenállásba ütközik. Matkowsky mély átéléssel testesítette meg az arisztokratikus emberfaj e félelmetes torzképét.” (N. Fuerst i. m. 135.) Ehhez tegyünk még hozzá annyit, hogy a költő alakrajza biztosnak és árnyaltnak mutatkozott korábban is, itt azonban valami egészen újra vállalkozott: felvonásról felvonásra átalakul Ottó, anélkül hogy hitelét vesztené. Talán éppen viliódzó sokszínűsége miatt tartotta meg vonzerejét ez a szerep napjainkban is. Bizonyítani látszik ezt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház felújítása. E teljesen paródiába hajló előadáson kevés dicsérnivalót talált a kritika, abban mégis mindenki megegyezett, hogy a többieknél sokkal többet nyújtott a „merani kalandor” megszemélyesítője. A valóban életrevaló rendezői ötletek is körülötte csoportosultak. Joggal vett észre némi hasonlóságot Salamon Suba László a herceg meg a mai, válás után anyjuktól fölnevelt és elnőiesedett kamaszfiúk között. Ottó hol tőrt fogott, hol utánanyúlt gumiból készült játékelefántjának! Mellette teljesen elsikkadt testvére, noha a királyné figurájának is megvolna a maga érdekessége. Gertrúdból hiányzik az anyai érzés, Katona teremtményéhez hasonlóan ő is férfias asszony, csak kevésbé vágyik uralkodni. A 3. felvonásig nincs nyoma annak, hogy lenézné a magyarokat, aztán, hallva a hírt, hogy öccse hazakészül Meranba, kicsúszik a száján néhány áruló mondat: „Ne hagyj el boldogsága életemnek! Itt, ebben a pusztában ne hagyj magamra! Hol egyetlen te vagy csupán, ki élsz.” 4. Az osztrák Ernst Joseph Gőrlich 1970-ben megjelent dolgozata végén érdekes javaslatot tesz: ismerkedjenek meg mindkét nemzet széles tömegei a szomszédok Bánk bán-tragédiájával, osztrák társulatok mutassák be Katona József művét, a magyarok Franz Grillparze62
