Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Kántor Lajos: A képek maradnak
bizonyos — történelmi — időkben fontosabb kimondani, mint mindenáron újabbak után kutatni? Pontot vagy kérdőjelet tegyek a kettőspont után? Vagy az a bizonyos erdélyi tradicionalizmus bújik ki belőlem? Ha valaki megkérdezné, lehet-e régi igazságokkal új időket szolgálni, alighanem igent mondanék ma, s nem érezném ezt önellentmondásnak. Az ember úgy védekezik, ahogy tud. Nyugodt aligha lesz, de keres valami biztonságot, legalább az (évszázados, évezredes) elvekben, a nem oly könnyen változtatható — erkölcsi — törvényekben. Nemigen hisz már a felállítandó egyenletekben, kételkedik az egyenes meg a fordított arányokban, mégis egyfolytában arányit, tudat alatt bízik valamilyen megoldásban. Miközben tudja, hogy nem is tudhatja, hány ismeretlent kellene számításba vennie. Vigasztalóul aztán ott a közhely: az élet nem matematika. Jöjjön hát a slágerszöveg, mert az mindig segít? * * * Sosem Írtam fülbemászó dallamokat; egyszer elemista, vagy első gimnazista koromban, egyik osztálytársammal megzenésítettem ugyan egy Petőfi-verset, s a kotta fel is került az iskolai faliújságra, sláger azonban máig sem lett belőle. A képekhez viszont, ha közvetve is (a Korunk Galéria meg három-négy művészettörténeti vonatkozású könyv révén) több közöm volt és van, jobban hiszek bennük. Hozzájuk térek most vissza — de nem a festményekhez, rajzokhoz, hanem régi meg újabb fényképekhez, emberi vonásokat kutatok rajtuk. Amelyekből én lettem, és amelyeket fiaimra átörökíthetek. (Vajon előnyükre vagy hátrányukra?) Eljött ugyanis a szembenézés ideje. Itt az egyik legelső kép, ez állítólag már engem mutat, 1937 decemberében, anyám karjában, apám és nővérem társaságában. István fiam, túl a kamaszkoron, de a tizen (és huszon?)évesek jellemző humorával állapítja meg, hogy a kopaszodás jelei már négyhónapos koromban mutatkoznak. Lacit, a bátyját viszont én heccelem: tőlem örökölte dús, lágy haját, elkészülhet tehát a folytatásra. Sürgősen szerezze be a Bánffy-hajszeszt; amelyet én ugyan nem próbáltam ki, mert amikor még hasznát vehettem volna, nem létezett; két- három üveg helyi (kolozsvári keverésű) csodaszert felkentem, való igaz, ám az eredménytelenség láttán hamar meggyőztem magam, hogy magasodó homlokkal is nyugodtan nézhetek tükörbe. Később aztán a Kojak-filmek és a mindenki eszén túljáró, a képeslapok szerint minden nőt meghódító Telly Savalas világsikere és kitűnő sajtója végképp meggyőzött arról, hogy a spiritusz nem fejre (hajra) való ... De milyen egy apa? A filmvilágba betörni akaró fiát mégsem Telly Savalas példájával biztatja, hanem fényképező- és filmezőgépet vesz neki (tanulja az operatőri munka ábécéjét), szakkönyveket próbál beszerezni — no meg Bánffy-haj szeszt; hogy mihelyt a szabályzat megengedi, katonasapkája alól dúsan bukjon elő a fejszőrzet, amely nemcsak egy színésznek, hanem egy rendezőnek vagy filmoperatőrnek sincs hátrányára. És aztán újabb évek telnek, újabb — már művészi igényű — fényképek készülnek, a fiúnak mint fotográfusnak tekintélyes sötétbarna, már- már fekete szakálla nő, a civilkalap viszont jótékonyan takarja azt, amit a haj egyre kevésbé. Ő is lemond a hajszeszről, anélkül, hogy én tanácsolnám. íme, a nemzedékek szó nélkül is megértik egymást. Annál is inkább, mert (részben) ugyanabba kopaszodnak bele ... Próbáltam tehát megkontrázni a géneket. Amelyek messzebbről jönnek, mint ameddig ellátunk; az még ugyan ellenőrizhető, hogy apám és anyám családjának férfiai ugyanúgy néznek rám a szépia fényképekről, mint ahogy én nézek a fiaimra (és remélem, nézek majd az unokáimra is — akár úgy, hogy csak ők látnak). Apám a hajdani fotográfus által beállított jelenetben negyvenhét esztendős. (Ma három évvel vagyok idősebb az akkori fiatal apánál! Tehát húsz év előnyöm van. Hogy mi volt az apai megkésettség oka? A polgárian választékos — többnyire a jeles kolozsvári Fotofilmnél készült — felvételek semmit sem árulnak el a jól szabott zakó, a díszzsebkendő, a csokornyakkendő vagy a divatos értelmiségi-pózban (á la New York kávéház, Kolozsvár) tartott cigarettaszipka mögött meghúzódó előzményekből. Ha kollázsként hozzájuk képzelem mondjuk az első 59
