Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Pécsi GyörgyI. „minden más táj csak óceán” (Jegyzetek Kányádi Sándor költészetéről)
Pécsi Györgyi „minden más táj csak óceán” Jegyzetek Kányádi Sándor költészetéről ’79-ben, csaknem egy évtizede jelent meg utoljára fölnőtt verseskötete Kányádi Sándornak. Ekkora idő általában elegendő élő költő esetében a felejtésre. Kányádi alkalmankénti, képes heti- vagy napilapokban megjelenő versei azonban azóta is az irodalmi élet jelentős eseményei. S erre nem elegendő ok az erdélyi illetőség —, ennek ugyanis több a csapdája, mindenekelőtt: a túlzott közéletiség az esztétikai érvényesség rovására. Kányádinak egyként van esztétikai és morális hitele. Kányádi Sándor a romániai magyarság költői reprezentánsa — ezt a rangot versei révén érte el. Nincsenek másodlagos csatornái. Nem járulnak ehhez nyilatkozatok, esszék, közvetlen vagy harsány közéleti megnyilvánulások. Közügyekről beszél, elkötelezett, életérdekű költő, értékőrző költészet az övé —, ez azonban még nem igazolja esztétikai hitelét, csak morális alapmagatartását jelzi. Kányádi költészete töretlenül hiteles: megfor- máltságában, nyelvében, versszerkesztésében sohasem haladta vagy előzte meg azt a szintet, melyet érzelmileg, gondolatilag birtokolt. Költészetében, megformáltságában idegen, vagy félidegen felségvizekre sohasem hajózott, mindenkor az általa teljességgel birtokba vett világról írt, arról, amelyikben teljességgel otthon volt. S ez nem azt jelenti, hogy nem jelentek (nem jelenhettek) meg benne a kételyek, hogy az egyszer elért egyúttal végső befejezettséget is mutat, csak azt, hogy költészetében nem az útkeresés, a latolgatás, a bizonytalanság fogalmazódik meg, hanem az elért bizonyosság. Az ív, amit eddig is megtett, talán példa nélküli: a XIX. században gyökerező líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá. S tette magát képessé a szerves, evolúciós, alárendelő jellegű önépítkezés által. Az önépítkezés nem úgy nyilvánul meg esetében, hogy az egyszer birtokba vett, vagy akár az induló tartam meghaladottá válna, hanem táguló világról van szó, fejlődési állomásai olyan koncentrikus körök határai, melyek magukban foglalják, megőrzik — összetettebb módon — előző állomásainak esszenciáit. Még inkább: Kányádi költői fejlődésének célja, értelme abban van, hogy az eredendően meglévő igényéről, egy plebejus tartalmú közösségért, értékőrző módon, minél pontosabban és hatékonyabban szóljon. Képletesen szólva: nemcsak arról nem mondott le, hogy nagygalambfalvai legyen, hanem azért tanult meg európaiul, modernül, hogy európai szinten fogalmazhassa meg Nagygalambfalva problémáját. Az út során azonban arra is képessé vált, hogy európai, egyetemes gondokat, kérdéseket is megfogalmazzon, de nála az európai, az egyetemes kérdésföltevés mindig Nagygalambfalva problémájával együtt jelenik meg. A nemzeti közösség veszély-, az emberiség fenyegetettségérzetének megfogalmazásában, a Halottak napja Bécsben című versében sem alsóbbrendű, vagy kellékjellegű a költő szociális elkötelezettsége, plebejus azonosulástudata, s ennek deklarálása. Sőt, itt is fordítva igaz a képlet: végső értelemben az emberiség sorsa azon dől el, hogy a „kicsi rossz széna födél alá” kerül-e, vagy sem — Nagygalambfalván. Ez az alapmagatartás, alapvető világszemlélet. Ennek járulékos eleme, tartozéka, hogy lemond a nem közügyét is megfogalmazó lírai vallomásról, privát személyességéről. Illyés nyilatkozott így: „Ki merem mondani, hogy engem saját személyem, akármennyire fontos, mint művészi alany — alig érdekel” (Illyés, 839. p.) —, s ezt mondhatta volna Kányádi is. Mindenesetre: ezt gyakorolja: Hasonlóan járulékos eleme költészetének a közérthetőség célja, követelmé46
