Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Pécsi GyörgyI. „minden más táj csak óceán” (Jegyzetek Kányádi Sándor költészetéről)

nye: az összetett problémákat érzéki-szemléletes formában, lehetőleg több szinten is megközelíthető, befogadható módon fogalmazza meg. A több, különböző szinteken való megközelíthetőség igényére, a különböző előképzettségű befogadóra is figyelő megfor- máltság miatt szinte észrevétlenné válik Kányádi modernsége. Pomogáts Béla például arra figyelmeztet, hogy Kányádi hosszú énekeiben (El-elcsukló ének, Fától-fáig, Halottak napja Bécsben) „valójában az avantgárd ’montázsvers’ hagyományaira ismerhetünk” (Pomogáts, 74. p.). A hetvenes években pedig szintén észrevétlenül válik meghatározóvá a bergsoni, prousti időszemlélet, amely (amelyek) a konvencionális irodalomszemlélet szerint éppen nem a képviseleti, a közügyekkel foglalkozó költészet sajátja (sajátjai), legfőbb jellemzője. Kányádi maximálisan célirányosan, gazdaságosan használja ekkor a modern, huszadik századi, és nyugat-európai formát, megközelítési módot: a modernséget, összetettséget személyiségébe integrálta. Eredendő ún. konzervativizmusát (paraszti, szociális plebejitás, népképviselet) megőrizve tette képessé magát arra, hogy mindezt a kor összetett szintjén fogalmazza meg. Illyést idézve: „Hazai problémákat európai szinten megoldani — így kell hazai szinten európainak lenni.” (Illyés, 380. p.). Kányádi azonban nem élte, küszködte végig még az illyési damaszkuszi utat sem. Nem távolodott el a fölhajtó közegtől, vele mindvégig azonosságot vállalt, vallott. Valószínűleg ebben, s a bevezetőben itt vázolt gondolatfutamokban rejlik Kányádi költészetének föltétien hitele, s alapja további hitelképességének.

„mert itt még a sár is tiszta”

„A klasszikus és a XX. századi népi irány jegyében alkot, mintha sem Ady, sem az izmusok vívmányait nem ismerné, de hangja korántsem avitt, frissen, üdén hat” — írja Kányádi indulásáról Cs. Gyimesi Éva (Cs. Gyimesi, 66. p.) Hasonló következtetésre jut Görömbei András még a második, harmadik kötetének (Sirálytánc, 1957; Harmat a csillagon, 1965) vizsgálatakor is: erkölcsi célzatú allegóriáról állapítja meg, hogy „jellegzetesen múlt századi műformában” fogalmazódott (Görömbei, 351. p.). Lényeges, meghatározó jegyre figyelmeztet A romániai magyar irodalom szócikke is: „A ’Lobogonk: Petőfi’ jelszava benne megfelelő alkatra talál; kezdettől biztos kezű, természetes verselő, aki az élőbeszéd közvetlenségét a Petőfiére emlékeztető hetyke humorral tudja fordulatossá tenni, s akiben a stíldemokratizmus és a ’népi jelleg’ korabeli követelése a gyermekkori folklóremlékek gazdag erőtartalékait szabadítja fel.” (Kántor—Láng, 223. p.). A költő személyiségének, világérzékelésének és a megválasztott formának szerencsés korrelációjáról van szó, melyet (utólag eldönthetetlen, hogy mekkora mértékben) a korszellem diktálta kizárólagos irányzatosság (népiség, egyszerűség, a paraszti kultúra fetisizálása) is megerősített. Nem azért fordult Petőfihez, a népi irányhoz, a népköltészethez elsődlegesen, mert ez az út kínálkozott a legszabadabbnak, hanem, mert a világát betöltő tartalom leginkább itt talált hasonló problematikát és megoldást magának. Elég nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy Kányádi akkor is idefordul, ha a korszellem netán Adyt, vagy az izmusokat diktálja. A fölhajtó közeg, amellyel érzelmi és morális okok miatt azonosult — volt lényegében (igen durván leegyszerűsítve) XIX. századi. Kányádi biztonsággal ezt a világot ismerte akkor.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy Kányádi mégsem formai modellt keresett Petőfiben, hanem elsőrendűen költői magatartásmodellt. Nem alkalmi, csupán az indulásra jellemző bizonytalansághoz keres mankót magának, de tudatos programmá válik számára a mozgósító erejű, közvetlen hangú plebejus (nép)képviselet. Kántor Lajos egy későbbi pályaszakaszról állapítja meg: „AFüggőleges lovak kötet (1968) kínálja az illyési józanság példáit a verskezdésben, a költői anyag kezelésében; végső elemzésben Petőfi-örökség ez is, csakhogy a mai kor ízléséhez, igényéhez idomított tárgyiasság, hivalkodásmentes közvetlenség. (Ahogy a Petőfié az volt a maga korában — ám mai átvétele igazítás nélkül már modorosnak hatna.)” (Kántor, 398. p.) —, s tehetjük majd hozzá, hogy a hetvenes évek idő- és versszemléleti fordulata is hasonló céllal történik majd meg.

47