Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Lipcsey Ildikó: Kolozsvár évszázadai
Bocskai István (1604—1606) végrendeletéhez — intvén az erdélyieket, hogy „Magyar- országtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőllök el ne taszítsák” — Bethlen Gábor (1613—1626) maradt leginkább hűséges. „Gazdasági reformjai” a termelés szabályozására, az adófizetés stabilizálására nem voltak öncélúak: azt a következetes törekvést szolgálták, hogy Erdélyből kiindulva állítsák helyre Magyarország egységét. Az államháztartás rendbehozatalára behívta a zsidókat és kiváltságokat biztosított nekik. Uralkodása alatt fénykorát élte a város. Csatlakozott az iskolateremtő fejedelmekhez: 1622-ben nyitotta meg kapuit a református Főgimnázium (a Farkas utcában). Az épületek szemet gyönyörködtetőek voltak, a fejedelem itt rendelte dísztárgyait, az arany és ezüst ékszereket, kelyheket. A polgárok is finom ruhában jártak, nem szólva a dámákról, akik egyformán szerették a keleti fátyolszöveteket és a bécsi kelméket. Még I. Rákóczi György uralkodását is (1630—1648) valóságos építési láz jellemezte. Jakó Zsigmond (Ld. Kincses Kolozsvár. 71—114. p.) a 17. század eleji kolozsvári otthont kényelmesnek, pompásnak írta le, ahol a nyugat-európai komfort a keleti díszességgel, sőt túldíszítettséggel keveredett. A higiéniai feltételek a kor kívánalmát kielégítették. Kolozsvár polgárai ismerték a képeket, szobrokat, bútoraik változatosak voltak, szőnyegeik, ágyneműjük szintén. Könyvtáraikban nagy becsben tartották a latin, német, francia és magyar könyveket. Köleséri Sámuelnek például 4000 kötetes könyvtára volt. 1690-ben Misztótfalusi Kis Miklósnak emeletes nyomdája volt — ő 1689-ben tért haza Amszterdamból —, ahol évente 80 könyv jelent meg. 1694-ben Pápai Páriz Ars hera/dica-ja, a következő évben Haller János Hármas historia-]a. 1695-ben itt kapott engedélyt Felvinczi György unitárius költő színtársulat alapítására. Azt a zászlót ne keressétek már. Ki tudja, hol van már a hó alatt! A 17. század első felében a város még menedéke volt a török elől menekülő románoknak, így Constantin Basarab havasalföldi és Gheorghe §tefan moldvai vajdának. A század második fele azonban az istencsapások százada volt. Az 1655-ös tűzvész alkalmával 800 ház égett le; 1660-ban a református kollégium diákjait vitte el a pestis, a következő évben az unitárius kollégiumét. 1660-tól a Porta és a tatár kán adóztatta meg keményen a várost; török, tatár, román hadak eltartását nyögte. Kolozsvár pedig fizetett, és egyelőre, úgy látszott, volt miből. Magyarok és románok egybehangzóan vallják: a hanyatlás II. Rákóczi Györggyel (1648 —1660) kezdődött. Beavatkozása az európai nagypolitikába — kalandorpolitikának minősíthető. Az 1657-es sikertelen lengyelországi hadjáratban nem csak ő járt pórul, de egész Erdély. A hadizsákmány-szedés, a betörések, gyakori idegen „látogatások” nyomán a város egykori fénye megkopott. Miután 1660 augusztusában Várad elesett, Kolozsvár végvár lett, és elveszítette szabad királyi város státusát. Nem változtatott helyzetén a török kiűzése Európából. 1687. október 18-án Fridrich Veterani tábornok vezetése alatt a városba bevonultak az osztrák seregek, akik néhány év alatt nagyobb kárt okoztak, mint a törökök 150 év alatt. Egy hiteles tanú, Broser Péter, az unitárius eklézsia tisztviselője naplójába az 1687—94-es és az azt követő évekről tömören csak annyit jegyzett fel: „szüret közben jött reánk a római császár ő felsége ármadiája, (kik) rajtunk laknak, nyomorgatnak .. . rajtunk laknak, nyomorgatnak.” (Kincses Kolozsvár, 193. p. ) Ráadásul 1690-ben sáskajárás pusztított és a tatárok égették fel a várost, 1694-ben a Szamos áradt ki. A Rákóczi-szabadságharc idején a változatosság kedvéért hol a kurucok, hol a császáriak foglalták el. 1707. augusztus 13-án itt tartotta ülését az Erdélyi Tanács Rákóczi lengyelországi királyságáról (áprilisban mondották ki Erdély elszakadását a Habsburg-háztól, mivel korábban a Kolozsvárról elinduló Bethlen Miklós bécsi útja — I. Lipóttól Erdély függetlenségét, rendi önkormányzatot kért és a vallások szabad gyakorlását, nem járt sikerrel). 1711 után a város végképp elveszítette a császár bizalmát: az országgyűlést a megbízható szász Szebenbe helyezték át. 1720-ban 28
