Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Lipcsey Ildikó: Kolozsvár évszázadai
lakóiról, iskoláiról, tündökléséről, válságos évtizedeiről, a magyar történelemben betöltött szerepéről, felvillantva a közelmúlt és a jelenkor változatait is. Annál is inkább, mivel erre a szembenézésre Bálintnak nem volt szándéka és bátorsága. íme a kép, amelyet én őrzök a városról. Csitt, élnek mind, A mélybe menekedtek! Kolozsvár nevének eredetével kapcsolatban a magyar tudósok többsége Kelemen Lajoshoz hasonlóan két lehetőséget vél, hogy vagy a Kolos — Miklós várispán nevéből, vagy a latin clausum — elzáró gát, gyöpü szóból származik. A különböző hipotézis létét a §tefan Pascu szerkesztésében 1974-ben jelent Istoria Clujului (Kolozsvár története) című monográfia is elismeri, de több lehetőséget is lát. 1. Claudius római császár; 2. Kolos — Nicolaus — Miklus királyi várispán nevéből, illetve; 3. a szláv Kluc = kulcs, forrás; 4. a német Klause — Kluse = völgy, szoros; 5. a latin clausum = zárt helyen elterülő szóból származik. Érdekes az egyes román szerző indokolása is. Stefan Metes például, aki 1922—1949 között mint a Kolozsvári Állami Levéltár vezetője kitűnően ismerte az országrész okleveles irodalmát, azon az állásponton volt, hogy „Kolozsvárt, amely kezdetben csak egy kis román falu volt, egy Cluj (Clus-Miklus) nevű személy alapította... a 12-13. századi forrásokban ez a tiszta román változat volt használatban ... Éz a tény is bizonyítja, hogy mi vagyunk itt az őslakók és a magyarok és szászok csak utánunk telepedtek le Kolozsváron.” (L. Domni §i boieri din {árile románé in ora§ul Cluj $i románi din Cluj, 1935. III. P-) Az 1957-ben Stefan Pascu, Pataki József és Vasile Pop összeállításában megjelent Cluj. Ghid istoric (Kolozsvár. Történeti kalauz) tekintettel a neves szerzőre, nagy tudományos bázisra, források és feldolgozások százaira támaszkodott, és akárcsak Kelemen, az egykori várispán nevéből eredeztette a város nevét. A már említett 1974-es monográfia — bár mindkettőben közreműködött Pascu — a latin clausum — clusum mellett döntött. Az alábbi idézetből az is kiderül, milyen koncepcióból következően. „A patriarkális földközösség idején latin volt a településeket létrehozó emberek nyelve, az ősöktől örökölt és utódoknak átadott népi latin, mely a társadalom fejlődésével és mutációival egyidejűleg fejlődött és alakult át a középkori latin nyelvvé. Ez is bizonyítéka a latin nyelvű dákoromán népesség töretlen kontinuitásának ezen a helyen, éppúgy, mint az ország többi tájain.” (510. p.) A dákoromán kontinuitás elméletéből, amely az utóbbi tíz esztendőben géta—dák— római kontinuitássá változott, és azt vallja, hogy a román nép 2500 éve él a mai Románia területén, egyenesen következik az az egyre élesebb vita keretében összeütköző vélemény- különbség, amely a város alapítóinak kiléte és a románság, illetve a magyarok letelepedésének időpontja körül alakult ki a román és magyar történészek között. Azonban ezekben a kérdésekben a román feldolgozásokat sem lehet egyarcúnak tekinteni. Természetesen olyan történeti tényeket, hogy 124-ben Hadrianus császár emelte Napo- cát municipiumi rangra, Marcus Aurelius alatt lett colonia s az új provincia, Dacia Porolissensis „római jogú” fővárosa, melynek lakossága vegyes összetételű volt, politikai, közigazgatási kiváltságokkal, földadómentességgel bírt, védőfallal vették közül, nem vitat senki. A városnak a rómaiak kivonulása után a IV-X. századra, a népvándorlás, kora feudális korszakára vonatkozó vélemények eltérnek. A város — vallják a magyar szakemberek, és bizonyítják a régészeti emlékek — kiürült a népvándorlás korában. A többségében szláv eredetű helységnevek mellett két régészeti feltárásra hivatkoznak — mindkettő szerepel a Kincses Kolozsvárban —: 1911-ben a Zápolya utcában 11 honfoglaláskori sírt tártak fel. László Gyula szerint ez volt a legnagyobb Árpád-kori temetőnk. 1927-ben a főtéri ásatások alkalmával, melyek 1943-ban folytatódtak, megállapítást nyert, hogy „a római réteg és a magyar temető között... néhány tüzelésnyom került elő, de . . . semmi más nem 23
