Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Páskándi Géza: Önkéntes harangozók (regényrészlet)
Páskándi Géza • • Önkéntes harangozok* Egy önkéntes harangozó így mondta el Midőn a másik harangozót — Lábos Pistát — felakasztották vagy felakasztódott, ezt senki se tuggya, jött hozzám öreg Mihucz Kálmán plébános úr, hogy próbájjon meg. Az én asszonyom akkor épp nem vöt itthun. „Dekát én még sose harangoztam”, ám a plébános úr csak hajtogatta, hogy valakinek ezt meg kell csinálni. Kérdtem, mért. Mondta, ez a mi fatemplomunk, ha nem is oly régi, mint a szomszédfalusi réformátus, de azért ezt is csak meg kell védni. „Hát harangozással?” „Úgy is.” Mondta, a papok összveálltak, hogy minden veszejtendő faluba tartsanak utóusó misét vagy istentiszteletet. Enekejjenek, sziépen, muzsikájjon orgona, ahun épp vauna. Mondta, ez igen sziép lesz, ránk figyel a világ, még tán Szabad Európa is vagy ki. Vagy még a közeliek is. „Utána meg te, Béres fiam férrevered a harangot, hadd hajják a rádióban az egész fődön a fatemplomok legutósó szavát.” Mondta, van néki valami masinája, amékkel a hangot feltuggya venni szallagra, hogy ne vesszen el a harang utósó imája, így mondta. Azt is, hogy jönnek traktorok, buldózerek, markológép, fődgyalu, mi egyéb s lerontyák a falvakat, hadd kötözzünk városra, ahun nem ismerhettyük ki olyan jól magunkat. Mondtam neki, mit szól e harangozáshoz a szfát1 meg a milícia. Ő mondta, nem baj, mit szólnak, most az életünkről van szó, tán még többrül. „De akkor mit mond a párt?” Aszonta, azzal se törőggyek, ha szeretem a templomot. Én szeretem a templomot, én se írni, se olvasni nem tanultam, mindétig a templomba jártam, ott hallottam én mindent, meg nagyanyámtól, nagyapámtól, ennyi vöt az én iskolám csak. Midőn megjött a rádió, televízió a szomszédokba, mán könnyebb lett nékem is az írás meg olvasás nélkül. Hát hisz a nagyapám meséjét is csak hallgattam, s néztem azt az öreg arcát. Ő volt az én rádióm, meg tévém. Bárha, szentigaz, e masinák nem kanyaríttyák helyettem alá a nevemet. * Részlet a szerző A sírrablók címüproteszt-regényéből. E proteszt-regény műfajilag: dokumentum a jövőből. Ez a negatív utópia csupán néhány hónappal, évvel akarja korát megelőzni, ha eme rohanásban ez lehetséges volna egyáltalán. Benne a tájnyelvi elemek szándékosan kevertek (eklektikusak), két okból is. Az emberek gyakori utazásai, költözködései, a rádió, a tévé a zártabb tájegységek dialektusait már eleve kevertté változtatják. Továbbá: így kívánom jelképezni, hogy regényem mondandója, cselekménye több vidékre is érvényes lehet. P. G. Budapest, 1988. június eleje. 1Sfat Popular — románul a tanács (néptanács) neve. 12
