Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Bodor Pál: Nemzet, bal, jobb
A nemzeti-nemzetiségi szféra a legjobb példa erre. Osztályszerkezetileg ugyan, a klasszikus osztályszemlélet látószögéből nézve, ebben nagy esélyei lennének a magyar társadalom egységesebb fellépésének — ennek azonban már nem elengedhetetlen, nem kötelező, és nem is teljesíthető feltétele az ideológiai katolizálás, a nézetazonosság. Az egyik békés kiút („tovább-út”) a vitatkozva együtthala- dásé; a kritikus igazodás a felismert tényékhez, törvényszerűségekhez. Az eszmeként is fiatal szocializmusnak még nem sikerült — termelékenység, gazdaságosság, technológiai szint, minőség, egy főre eső nemzeti jövedelem és egyebek — tekintetében fölébe kerekedni a fejlett kapitalizmusnak. Politikai mechanizmusába ugyanakor még nem épültek be szervesen az önkényes döntéseket, a hatalommal való visszaélést, a személyi hatalom kialakulását kizáró, illetve esélyeit szigorúan csökkentő, a demokratizmust szavatoló eszközök. A feszültségeknek az is az egyik forrása. A reformfolyamatok képviselhetnék azt az önkorrekciós pályát, amelyen a szocializmus, kitapasztalva és tökéletesítve önnön természetét és lehetőségeit, érvényesíthetné virtuális előnyeit. Bizonyítandó, hogy nem öncél, nem egy mozgalom öncélja, hanem az emberiség, és benne a nemzet önmegvalósításának lehetséges eszköze. A nemzet és a párt Az elmúlt évtizedekben a stratégiai remények, a sémává egyszerűsített modellek olykor közelieknek, karnyújtással elérhetőeknek tetszettek — fentről nézve. A tisztázottabb, egyértelműbb nemzettudat is — a látszategyensúly korszakaiban — már-már megvalósultként fogalmazódott meg. Mint amelyről csak itt-ott kell még holmi törmeléket, apró szennyet, ködöt letakarítani. A mérhetőség viszonylagossága, a látszatok képmutatása, mesterséges hozzáigazítása az ideológiai ábrándokhoz: még nem elegendő magyarázat. Semmiképp sem mentség, hogy az ésszerűnek elképzelt jövőkép lassan elfedte a valóságot, a jelent. Tragikus, robbanásszerű erő repesztette le 1956-ban struktúrák álmennyezeteit. Némely struktúráról kiderült, hogy csak stukatúra. Nem minden tanulságot gondoltunk át mélyen, s egyiket-másikat el is felejtettük. Talán mert jó ideig a sors nem állította olyan drámai, szélsőséges próbatétel elé a nemzeti érzést, amely kicsapja, mint gyors, éles teszt, az eredményt. Érzékeltük ugyan a közérzet neurózisait, de ezeket olykor nem is elsősorban a nemzettudat tüneteinek tekintettük. Mintha az anyagi, szociális vagy munkaerkölcsbéli gondok csak a pragmához tartoznának, s legfeljebb közvetve ütnének át a nemzeti körébe. S mintha a felelősségben is létezne munka- megosztás. (Mintha a szociális kérdések a szakszervezetre, a nemzetiek a Hazafias Népfrontra tartoznának ...) A régi vágású, s nem kiveszett dogmatikus politikai gondolkodás és gyakorlat úgy volt tekintettel a nemzeti érzésekre, mint időleges érzékenységre, allergiára, szénanáthára. Múló gyermek- vagy kamaszbetegségre. A kollektív elfogultság megbocsátható, érthető, kinőhető tüneteire. Harmadlagossá kiskorúsítota, minősítette vissza azt, ami teljesítményeink fő vonóereje lehetett volna. Honnan e szemvágás, szemszög, ahonnan nézve a nemzeti érzés nem egyéb, mint a nacionalizmus szelidítettebb, a nemzetköziségbe még úgy-ahogy beilleszthető változatának tetszik? Mintha a nemzetek, felnőtté válva, önmaguk fölé: valamilyen elvont nemzetköziségbe nőnének fel... Holott az internacionalizmus nem oldó-olvasztó tégelye-savja a nemzetinek! Akik a nemzetköziségben összefognak, nem keverik-dobják össze sajátosságaik hozományát. S főként: nem semmisítik meg. Az egymástól különbözők a közös érdek (és olykor: a közös önzetlenség) közös nevezőjén találkozhatnak; ám nem cserélnek nemzetet. (Garibaldi magyar katonája nem volt kevésbé-magyar.) A nemzetitől gyanakvóan riadozó szektás szemlélet, amely már-már megfosztotta volna az országot a fő kohéziós erőtől, rég nem fogalmazza meg nyíltan önmagát. Lappangó létezése inkább a hiányokban érhető tetten. Abban például, hogy a lankadt ifjúsági mozgalom nem töltődhetett fel a természetes nemzeti érzéssel — holott az aggályos, riadt, merev 3
