Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Surányi Dezső: Az égig érő fa botanikai értelmezése
a világ végét jelentené ... A teremtő e fa tövében okította ki az első sámánt is tudományára, itt kapta azt a képességét, hogy felvegye a harcot a gonosz erőkkel, hiszen a földön a világ megteremtése óta a világosság és a sötétség erői, a jó és gonosz szellemek munkálkodnak . . .” (Dienes, i. m. 96. o.) * * * A magyar nép vándorlása topológiailag kevésbé vitatott, mint kronológiailag. Növény- és állatföldrajzi sajátsága e vándorlásnak, hogy a folyók közelsége a magyarság életkörülményeit alapvetően befolyásolta. Az Isim és az Ural déli része között, az Isim és Tobol folyó, a Káma folyó könyöke, majd Levédia két folyója — a Don és a Kubán, Etelközben a Dnyeper és Dnyeszter folyó, míg a Kárpát-medencében a Duna és Tisza folyó vidéke vált meghatározó jelentőségűvé. Számos őstörténeti munka foglalkozott e hosszú történelmi korszakkal (pl. László Gyula, Fodor István, Bartha Antal), s a Forrás 1986. 8. számában ugyané kérdést érintettük Az ősi magyar hitvilág növényei c. tanulmányban. Abban még csak feltételesen fogalmaztunk. „A világfa vagy éppen az életfa jelentése a vándorlás folyamán is megváltozhatott, sőt minden bizonnyal változott is. Lehetetlen azt hinni, hogy egy nép vagy népcsoport más tájban, más népekkel történő interkulturális kapcsolattartás révén — hitvilágában, hiedelmeiben nem változott, nem változhatott volna. A délibb szálláshelyeken biztosan nem a szibériai vörösfenyő-óriások képzete idézte már fel a világfát, hanem más faj, a helynek, a vidéknek megfelelő fa. E dinamikus botanikai jelentéstartalom-változást feltételezve, akár eljuthatunk az aranyalmafa gondolatáig is! A kövek, fák, vizek és források tisztelete a nomád népek körében létező szakrális kifejezési forma volt, példaként egy egész sor fajjal kapcsolatban mutattuk ki a Biblia szövegvizsgálata során (vö. Surányi, 1973), hogy az új törzsi szálláshelyen már hiányzó fafaj, ha életfa, világfa volt, — a kollektív emlékezetben mitikussá, transzcendenssé változik. A régi, a régmúlt fa meséssé válik, mint ahogy Arany János írja a Csaba-trilógiában.” A világfa sajátságait Berze Nagy János könyve igen részletesen mutatta be, oly különös tulajdonságokkal rendelkezik, hogy az természettudományosán aligha konkretizálható, mégis a magyarság vándorútjának állomásai ennek lehetőségét megteremtik. (Külső) kultúrhatások, kultúraváltás esetén is megfigyelhetők a mitikus világkép realisztikus elemei. S igen valószínű, hogy az adott szállásterület, vagy haza leginkább expresszív fafajai a következő szállásterület kezdeti bizonytalan életfeltételeinek dilemmái következtében, s az ellenséges népek miatt a tovább élő emlékezet megszépítette a múltat fáival, bokraival, állataival és tájaival együtt... A finnugor őshaza i. e. IV. évezredig vezethető vissza, beletartozik a magyarság múltja is; tehát hatezer év igen nagy korszak, pláne egy-egy nép életében, s főleg ha e nagy nyelvcsalád alaposan szegregálódott, ami által népünk is önálló etnikummá vált — a levédiai és etelközi évszázadok folyamán. Hatezer esztendő még a természetföldrajzi változások szempontjából is óriási időszak, több drámai átalakulást jelentett, mint a felmelegedések, lehűlések kora; száraz és meleg klímaperiódusok mutatkoztak, amelyek végeredményben a finnugor család populációinak erősödését, növekedését nem hiúsították meg, s ehhez a transzhumálás gyakorlata, a földművelési ismeretek és a kézművesség elterjedése is jótékony segítséget nyújtott. László Gyula és Bartha Antal könyve a Tankönyvkiadó gondozásában jelent meg, s lényegesen gazdagították az őstörténeti ismereteinket népünk múltjáról. Mind László professzor, mind Fodor István, továbbá Somogyi Sándor történeti-földrajzi, még inkább a történeti- természetrajzi módszerrel megújította a kutatásokat. Számunkra az volt a legtanulságosabb, hogy a világfa botanikai értelemben változott ugyan, de valójában az újabbnál újabb fajok feltűnése az ősi folklórban csupán a kollektív emlékezet konkretizálását töltötte be. Talán épp a táltosok, a sámánok legfontosabb feladata volt az objektivizálás, illetőleg a változás hatásának pedagógiai értelmezése. 65
