Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 9. szám - Surányi Dezső: Az égig érő fa botanikai értelmezése

zet, ha egy nép szálláshelyét változtatva — természeti, politikai és demográfiai okok miatt — újabb helyre költözik, s így a világfa konkrét növénytani értelme megváltozik — ez is vikariálás (lásd az 1. táblázatot!).

A fenyő, a vörösfenyő (elsősorban), a mediterrán tájakon élő népek számára az örökzöld lombos fák és a cédrus (bővebben a Kerti növények regénye c. könyvben olvashatunk róla), továbbá a nagytermetű tölgyek,a kőris, bizonyos nyárfafajok, a nyírfa s egyes fűzfajok lehetnek világfák. Érdekes fejlemény, hogy amint kronológiailag és topológiailag közeledünk a Kárpát-medencéhez, a világfa, az életfa táplálkozási szempontból is a hasznos fák irányába változik, pl. a mesemotivumok ezt bizonyítják: alma, körte, cseresznye, (csengő)- barack, szilva. Mediterrán kulturális hatást tükröz az aranyalma mítosz, amely feltűnik a Heszperiszek, Júlia szép leány, a trójai háború történetében mint kauzális tény, valójában kulcsmotívum, akárcsak a Gaál mesében, vagy az erdélyi székely, csángó hagyományokban is. Tündér Ilona történetében az aranyalma ugyancsak fontos növényfaj, világfa és életfa igazában.

Solymossy Sándor, Berze Nagy János, Honti János, majd Dégh Linda és Kovács Agnes nagy figyelmet szenteltek az égig érő fa meséjének. Honti 467 változatot gyűjtött össze a katalógusában, a mesék Dégh szerint 46 változatot képviselnek, de Kovács Agnes 11 újabb típust mutatott be (1984-ben). A mozzanatsor a következő: valahol áll egy hatalmas fa, amelyet meg kell mászni, erre a mese főszereplője bátran fel is mászik, s

mint a kondás — a szekercéjét hívja segítségül. Feltűnik Tündér Ilona, az a jó személy, aki segíti a kis kondást, akinek többféle próbatétel áll az útjában; így a sárkány legyőzése is. De megéli a kondás Tündér Ilona elrablását, vagyis elveszíti a segítőjét, s vissza kell lépnie a földről, mert különben a világfáról az égbe juma, vagyis úgy kell közlekednie, mint a táltosnak, a jelöltség kívánalma ugyanis, hogy a kis kondás táltoslovon száguldjon.

A sárkány pusztulása és Tündér Ilona kiszabadítása (vö. Perszephoné története; feldolgozása Surányi, i. m. 295—297. o.) a boldogság és az igazság győzelmét hozza. Dégh Linda nézete szerint az égig érő fa mese állandó formáját a magyar nyelvterületen nyerte, kései szomszédaink is tőlünk vették át a fa megmászásának epizódját. R. Grambo (1975) könyvében a segítő állatok (harkály, ló) mesebeli szereplését samanisztikus motívumnak tekinti, tegyük hozzá, joggal, mint ahogy az archaikumot bizonyítja az égig érő fa is.

* * *

Diószegi Vilmos (1969) fontos tanulmányban vizsgálta a honfoglaló magyarság hitvilágának történeti rétegeit. „ ... a világfa képzetét Földünk legkülönbözőbb népei ismerték. Vizsgálódásaink során azt is bizonyítottuk azonban, hogy egyik elemcsoportja, éspedig a rajta vagy mellette levő égitest, illetve égitestek (a Nap, vagy a Nap és a Hold együttesen) csak a finnugor és török, továbbá a mongol, mandzsu-tunguz, valamint a paleoázsiai népek világképében találhatók meg. Ezek az égitestek tehát a sámánhitü népek világfáinak sajátosságai.” (Diószegi, i. m. 298. o.)

Zsirai Miklós a finnugorság történetével kapcsolatos nézete is szó szerinti idézést kíván. „A szétválás (ti. finn-permi és ugor népcsoporté) idejére a közös alapnyelvbe, majd a két külön úton haladó testvércsoport nyelvébe átkerült jövevényszavak hangtörténeti vizsgálata szolgáltat némi tájékoztatást. A szakirodalom általában a Kr. e. III. évezred közepe tájára helyezi a szétválás idejét, sokkal valószínűbb azonban, hogy a nagy esemény jó néhány évszázaddal, esetleg egy egész évezreddel később, tehát a Kr. e. II. évezredben vagy legfeljebb Kr. e. 2000 táján következett be.”

Csernecov keltezése szerint a nevezetes világfarajz az i. e. III—II. évezred határára, tehát az ugor korra esik. A napkorongos világfa valójában benne volt az ugor alapműveltségben, „a magyar világfa jelkép eredete azonban még régibb időkig, az uráli korig nyomon kísérhető, mert a szamojédság szintén ismeri.” (Diószegi, i. m. 306. o.) Diószegi két tanulmánya (1969, 1978) gazdag világfa-díszítési motívumanyagot mutatott be, a legjellemzőbbeket a mostani tanulmányunkhoz csatolva felhasználtuk.

63