Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Czére Béla: Terek és pincék (novella)
melletti utcában a halakkal. Tudjátok, halat akartam vermi, úszkáltak is szép kövér pontyok az akváriumban, de közelről látom ám, hogy nem úszkálnak ezek, csak lebegnek a vízben, mivelhogy döglöttek voltak. Némelyik már oszlásnak is indult, de csak nem vették ki őket az akváriumból. Mesélem ezt a monodrámaíró barátomnak, aki a sezlonyon hánykolódik verejtékező arccal, bevitetlek a kórházba, barátom, mondom neki, mert úgy jársz, mint abban az akváriumba a halak. Gyere, kelj föl, kiáltok rá, csak nem akarsz exitálni itt nekem? így kapacitálom s barátomat, és én lepődöm meg a legjobban, hogy egyszer csak felugrik: „Megvan a tű, kijött a testemből!” — üvölt föl. S valóban, a válla alól egy tűt ránt ki a párnából, na mondom, ha minden így elrendeződött, akkor nem a kórházba megyünk, hanem vissza a Continentálba, berúgni. Élvezik Dósa ízes humorát, bár már többször is hallották ezt az előadást. Bezerédi és László egymásra néz, aztán a szőke nőre, László egy dupla adag kávét kér a nőnek. A molett asszony két kézzel ragadja meg a korsót, mintha a másik oldalon is volna füle, de Bezerédi kiveszi a kezéből gyengéden. — Először a kávét. Mi is a neved? — Júlia. Koródi Júlia. — Nem vagy férjnél? — kérdezi László is. — De igen. Egy évvel ezelőtt még Fenyvesi Vilmosné voltam. Utána Írattam be a személyimbe a lánykori nevemet. — Külön éltek? — Bezerédi szemében felvillan az érdeklődés. — Igen. Mindjárt elmesélem, csak pisilek — az asszony feláll, a mosdó felé megy. Bezerédi Dóra csípőjét látja maga előtt. Koródi Júlia fara groteszk monumentalitással utánozza csak azokat a délelőtti büféből elé rajzoló lágy kontúrokat, a csípőben és a fenékben egyszerre kerekedő, gömbölyödő, de mégis mértéktartó idomokat. Juli csípője, fara úgy játszik rá Dóra fenekére, úgy hajtja túl azokat az őrjítő idomokat, mint ahogy a deklamáló ripacs próbálja túlharsogni a fojtott belső drámát közvetítő színészt; Bezerédi mégis izgalomba jön ettől a lassan már kövérségbe buggyanó molett testtől, a sok-sok gyűrűben vonagló ősanyai hústól; nem jungi, neofreudista alapon, most nem kíván visszaúszni magzatvízbe, ősóceánba, megsemmisülésbe, nem óhajt a kozmosz fekete csendjében lebegő meteorporszem sem lenni, őskövületek nyugalmát sem kívánja vissza, nem akar eggyé válni a mindenséggel, csak alá szeretne merülni a hústömegbe, arcát, testét megfü- röszteni a gigantikus csípőben és farban, hatalmas mellekben, amelyek úgy ereszkednek lefelé, mint ahogy csendes elégiában tartanak a szomorú végkicsengés felé a verssorok; a szomorú végkicsengés felé, hisz azt jelenti ez, hogy eljön majd lassan az idő, amikor izgatott férfiujjak már nem óhajtják megérinteni a gyomorfal felülről emelkedő púpjának lankái mellé alászálló melleket, a már csak a bánatosan rezgő szegycsonttal társalgó, sötétbarnára komorult bimbókat, amelyek azonban most még vastag csőtésztákat idézőn kunkorodnak a melltartót nem tűrő blúz alatt. 'Juli visszajön a mosdóból, issza a kávét, valamelyest józanodik, mintha a vérébe még be sem szivároghatott koffein már megelőlegezte volna ezt neki. — Vilmos, a férjem mérnök volt valaha. Mert aztán otthagyta az egészet, és elment maszek villanyszerelőnek. De nem keres annyit, mint egy normális maszek, mert piás és lusta mint a tetű. Pedig azok után, amiket velem művelt, csak azt tudom mondani: ha maradt volna még benne egy csöpp erkölcsi érzék, akkor merevrészegen, sörtől csöpögő ujjakkal kellene belenyúlnia a lecsavart konnektor drótjai közé. — Csak nem ver? — horkan föl a hosszú hallgatásba burkolózott Csesztvei Mihály. — Dehogy ver. Verni igazán nem ver. Csak éppen hogy a részegeskedései miatt korábban sem vetett föl a pénz minket. Aztán pedig, hogy jöttek az egyre brutálisabb áremelések ... a kettőnk keresetéből sehogy sem tudtunk kijönni. Csak lukakat tömtünk be, hogy egyik napról a másikra meg tudjunk élni valahogy, lukakat tömtünk, kölcsönt fizettünk kölcsönnel folyton. így aztán eszébe jutott a disznónak, hogy az én lukamat is betömhetné valaki: azt is tudta mindjárt, hogy ki. Nálunk a vállalatnál nagyon jó mellékkeresethez jut egypár mozgékony ember, olyanok, akik a főnökömnek viszontszívességeket tudnak 28
