Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Czére Béla: Terek és pincék (novella)
— Csakugyan jéghideg! Az előbb még magas láza volt, láttátok, most pedig egy pillanat alatt kihűlt! Kihűlt az egész ember! A monodrámákat is elkövető Lovász Pista tanácstalanul néz maga elé. László szólal meg. — Balázs! Még otthon dörzsölted föl a hőmérőt, vagy itt, a Donga ajtaja előtt? Kirobban a röhögés. Lovász Pista is mosolyog, az adomák közönségének mosolyával, ez a derű már kiemeli őt a barátja kedvéért fölvállalt szerepből. — Megengedik, hogy leüljek maguk mellé? — imbolyog fölöttük a szőke nő. Dósa gálánsán biccent a fejével, a nagyseggű asszony lerogyna Lovász Pista mellé, de úgy préselődnek itt egymáshoz a bokszban, mint szardíniaszeletek a dobozban; a fenék hatalmas labdáinak egyike így, akár egy elfáradt léggömb, Lovász combjára ereszkedik le, a másik viszont a pad falapján landol. A két félgömbből préselt monumentális fenék mintha vívódni látszana: átbillenjen-e a sörtől síkos padka lapjára, s ott csúszkáljon-e a sörhabok között, akár egy tó tükrén az ide-oda pofozott, óriás játéklabda, vagy pedig a monodrámaíró combján időzzön, hatalmas gömbjének kerületével intimebb tájakat is érintve. A szőke nő az utóbbi mellett dönt, némi habozás után befészkeli magát Lovász Pista ölébe. — Agyonnyomja ezt a beteg embert — ingatja a fejét Dósa panaszosan. —Dehogy nyomja agyon! Nem süllyed a hölgy, inkább emelkedik! — kiált föl Bezerédi. A molett asszony zavartan csúszik odébb a pádon. Dósa Lovászhoz hajol bizalmasan. — Pistám! El kéne végre döntened, hogy baszni akarsz-e vagy lábadozni? — Szeretem benned ezt a magyaros nyíltságot. Hogy nem köntörfalazva teszed fel a kérdéseidet — válaszol némi töprengés után Lovász, a szemben ülő Emese hosszú hajára sandítva. — Az a te bajod, Pistám, hogy a monodrámáidat olvasod föl a nőknek — sóhajt Dósa. — Ha legalább kétszemélyes darabot írnál, mindjárt más lenne a helyzet. Akkor a másik szerepet a nő mondaná, és tudod, úgy, bárhogy is szereme, nem tudna elaludni közben. Ráérne elaludni az ágyban melletted. De ezek a monodrámák . . . Mintha egy tű karcolódna egy régi gramofon lemezén. Csak forog, forog a lemez körbe-körbe. Te nem túsz arról, hogy régóta . .. sztereó-lemezjátszók is vannak? Újabb sörök érkeztek közben. De a pincér türelmesen várt, amíg Dósa befejezte a szöveget, nem rakta le addig a korsókat. Már képzett színházi szakember, tudja, hogy nem illik belépni a jelenetbe. Beleisznak a sörökbe, hallgatnak. Az idegen nő ide-oda billeg. Ráérnek beszélni, a mai előadásnak kétségtelenül Dósa a rendezője. — Hallottátok a vándorló injekcióstű történetét? — vesz mély lélegzetet Dósa. Majdnem mindenki hallotta. De azért hagyják Dósát kibontakozni. — Ülök Kolozsvár főterén, a Continentál teraszán. Mit gondoltok, ki ül mellettem, sápadtan gömyedezve? Egy erdélyi monodrámaíró. Söröznénk, mert enni már akkor sem lehetett, de sört még lehetett kapni. Ám az erdélyi monodrámaíró ott sápadozik mellettem. Mi a bajod,kérdem aggódva tőle. Tegnap még ugyancsak virgonc voltál. Tudjátok, akkor még teniszpálya is volt, hát nem megvert az a bizonyos monodrámaíró az utolsó szett végén? Ez nem volt csoda egyébként, mert egyáltalán nem lehetett a labdát visszaadni neki, mint mondjak, egyszerűen eltűnt a monodrámaíró a háló mögött, a feje sem látszott ki mögüle. Átütöm neki a labdát a sarokból, ravaszul fölfelé perdítve, bravúrosan, gondoltam, valahol a térfele közepén állhat, szép ívelés volt, majd lehull mögötte; de ki sejthette volna, hogy elbújik a tömzsi monodrámaíró a háló mögé, ott rejtőzködik valahol alattomosan, így azután leüti nekem az alacsonyan induló labdámat, a hálóm elé csapja. Szóval, mondom a monodrámaírónak, aki ott görnyedezett a Continentál teraszán, hogy mi van veled, barátom, sápadt vagy, mint a Gyalui havasokban az őszi falevelek. Azt válaszolja, valami injekciót kapott, mert aritmiásan lüktetett a szíve, de beletört a tű hegye a karjába, most vándorol odabent fölfelé, ha eléri a szívét, akkor neki vége. Mondanom sem kell, hogy mindjárt hazacipeltem gyöngéden, lefektettem a díványra, úgy feküdt ott békésen, akár egy ravatalozóban. A felesége és az anyósa rémülten rohangált körülötte, én közbeszóltam, hogy kórházba kell vinni azonnal, mert különben úgy járok vele, mint a Főtér 27
