Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)

értettem az egészből semmit sem, azt azonban láttam, hogy a tornatanár szomorú, és láttam egyszer a tanár feleségét is a főtéri gyógyszertárban, s az asszony is szomorúnak látszott, azonkívül hisztériázott, mert gorombán szóltak hozzá, a szeretője pedig kint cigarettázott az utcán, s mindenkire sötét pillantásokat vetett, aki a patikába ment vagy onnan kijött. Én és a tornatanár ilyen bizalmas beszélgetések során kötöttünk mély barátságot, s engem egy percig sem zavart, hogy a nálam idősebb férfi nemcsak élhetetlen, hanem gyógyíthatatlanul szentimentális is. Egyforma szemmel néztünk a világra és benne a mi helyünkre. Megállapítottuk, hogy rosszkor és rossz helyen születtünk, itt Che Guevara legföljebb patikussegéd lehetne, John Lennon pedig fújhatná a réztrombitát május elsején. Az egyik nyárvégi napon a tornatanár azt mondta, ma van a születésnapja, és be akar rúgni. A rusztikusán berendezett városi borpincében ültük meg Papp István születésnapját, népviseletbe öltözött lányok szolgálták fel a rizlinget és a kékfrankost, és pattogó induló szólt a vezetékes rádióból. A csapos feje fölött egy polcon kiterjesztett szárnyú, kitömött uhubagoly nézett le a vendégekre, a sok kipirult arcra, s hallgatta (le? ki?) a sok zavaros beszédet politikáról, nőkről és rossz szomszédokról. A baglyot még a New York-i tőzsde­krach körüli időkben, a nagy gazdasági válság, a fokozódó osztályharc és kizsákmányolás, a nemi erkölcsök kezdődő hanyatlása, Csang Kai-sek mesterkedései és a japán militariz- mus terjeszkedése kezdetén, két tőkefelhalmozás között lőtte le a kétszer kettő józanságával lovag Baldur von Schirach (csupán névrokona a náci B. v. S.-nak) kastélya parkjában, amely kastélyt később bombatalálat tett a földdel egyenlővé némi népakarat utólagos közreműködésével. A bagoly ekkor, 1945-ben került a járási múzeum vitrinjébe, ahonnan kifürkészhetetlen okokból átkerült a városházára, s annak folyosóját díszítette az ötvenes évek végéig, mikor is megvásárolta a gimnázium, majd a gimnáziumtól egy habókos öregember. A borozó cégvezetője ennek az öregembernek a leszármazottja volt. Azt beszélték, hogy ha valaki megpróbált fizetés nélkül távozni, a bagoly vészjeleket adott le, és sokan azt is tudni vélték, hogy a bagoly nagy sárga szemébe kamera van beépítve — a cégvezető így vezet nyilvántartást a vendégekről. Mindezekből a mendemondákból természetesen egy árva szó sem igaz, mondta a tanár, de azért nem árt tudni, hogy minden szavunk és mozdulatunk megörökíthető, amit mondunk vagy teszünk, felhasználható ellenünk. Nem kell ehhez se kitömött bagoly, sem más furfangosság. Közben megvacsoráztunk, odakint beesteledett, Papp Istvánt pedig elöntötte a szenti- mentalizmus. Csalhatatlan jele volt ennek, hogy a szüleiről kezdett beszélni, s bár szeretet­tel és kissé érzelgősen emlegette őket, nem idealizálta az emléküket. Rendes emberek voltak, mondta egy kis lebecsüléssel, egyben-másban talán tehetségesek is, ám annyira visszavonultan éltek, hogyha olykor kitették a lábukat otthonról, a városban sokan már meg sem ismerték őket, vagy pedig úgy néztek rájuk, mint akiknek a felbukkanása merő anakronizmus. A város polgárságának ahhoz a konzervatív rétegéhez tartoztak, amely neveltetésénél, hagyományainál és nem utolsó sorban szerénységénél és maradiságánál fogva nem tudott és nem is akart alkalmazkodni az új rendszerhez, s amely, miután összeomlani látta a korábbi életüket vezérlő elveket és értékeket, elevenen eltemette magát a múltba, s örök kétségbeesésben, szorongásban vagy rettegésben várta a napot, amikor az új uralkodó osztály bosszuló keze eléri őket. Nem jártak társaságba, nem látogatták a kulturális rendezvényeket, nem olvastak újságot, de a Szabad Európa Rádiót sem hallgat­ták, s ha a pesti rádióban olvastak híreket, apja akkor is ideges, elutasító mozdulattal kapcsolta ki a készüléket. De nemcsak hogy nem jártak társaságba, őket sem látogatta senki sem. De nem is látogathatta volna, mert senkit sem engedtek be a házba. Nagyon vigyáztak rá, hogy a lakásban meg a ház körül rend és tisztaság legyen, de a falakra ráragadt a kosz, mert szobafestő sem léphette át a küszöböt, és postással, szenesemberrel, biztosítói ügy­nökkel is csak a kapuban tárgyaltak. — Hát igen, belőlünk itt már nem lesz énekes halott — mondta a tanár rezignáltam — Attól tartok, nemigen akarjuk utolérni a világot. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom