Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Papp Zoltán: „…ennek a korszaknak a múzsája és a médiuma Maga lesz…” (Adalékok Erdei Ferenc életútjához)
szerveződésének gondolatát, másnap pedig irodalmi délutánon találkoznak a város közönségével. A találkozón fogadják el azt a dokumentumot, melyet később Makói Kiáltvány19 néven ismer meg az ország közvéleménye, és választják meg a Márciusi Front vezetőit Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre, Veres Péter személyében. Erdei ezzel végérvényesen a népi politika első vonalába, a legfőbb vezetők közé emelkedik. Egyre többen tekintenek fel rá bizalommal és várakozással. Makón a lehetőségek bezárultak előtte. Maga is érzi, szűk neki ez a világ, kisszerűsége passzivitásra kárhoztatja. Ha nem akar a politikai cselekvés perifériájára kerülni — és ilyen körülmények közt miért is akarna? —, akkor ... A gondolat nyilván már a hagymaszövetkezeti közgyűlésről történt kivonulás óta érlelődik benne. A végső lökést minden bizonnyal a Makói Találkozó — és annak sikere, visszhangja — adja meg: Pestre költözik. Még nem végérvényesen. De az már egészen bizonyos, hogy politikai, irodalmi (szociográfusi), tudósi ( szociológusi) pályafutását nem szülővárosában, hanem az ország szívében kívánja folytami. Zsebében egy szerződéssel, amely arról szól, hogy az esztendő végéig átadja az Athenaeumnak „Parasztok” című új monográfiájának kéziratát. Az elutazást búcsúeste előzi meg. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján pontosan meg tudjuk határozni időpontját is: 1937. október 9-én tartották a Hunyadi és a Felszabadulás (akkor: Megyeház) utca sarkán lévő Iritz-féle vendéglőben. Pontosabban: a Ritzben, mert mindenki így titulálja Makón. A tulajdonosnak tetszik az új név, cégtábláját is így festeti meg: iRITZ. S a kezdő i betű aránytalanul kicsi a többihez képest. A búcsúestén jelen vannak az atyai barátok, élükön Diósszilágyival, Könyves—Kolo- niccsal; az egykori gimnáziumi osztálytársak közül az ügyvéd Tézsla József. Eljött Diósszilágyi Éva is. A búcsúzkodás záróráig tart. Utána Erdei hazakíséri Diósszilágyiékat. Nem hosszú az út. Átvágnak a megyeháza előtti térségen — az oszlopos kapubejáratnál díszegyenruhás vármegyei hajdú silbakol — és már ott is (a hatalmas épület túlfelén) az Úri utca. Légvonalban ha száz-ötven méter. A Munkásotthont követőleg a harmadik ház Diósszilágyiéké. A kapuban az apa diszkréten hátrahúzódik. Lányának Erdei megígéri: rendszeresen ír majd Pestről. Diósszilágyi Éva bólint. Levert. Számára az est kissé lehangoló volt. Miért? Nem tudja okát adni. Ä távozó Erdei karcsú alakját gyorsan elnyeli a kisvárosi sötétség. Reggel fél hétkor legédesebb álmából veri fel a főorvos úr lányát a szobalány. Diósszilágyi Éva hunyorogva ül fel az ágyban, kábul tan néz maga elé a bespalettázott szobában. „Erdei doktor úr volt itt. Hozta ezt a levelet” — mondja a szobalány. Majd villanyt gyújt. A címzett hunyorgó szemmel silabizálja a sebtében papírra vetett sorokat... Itt meg kell torpanni egy pillanatra. Akaratlanul is felvetődik a kérdés: az október tizedikétől sorozatosan Makóra érkező — illetve a szegedi egyetem Szukováthy téri épületébe címzett — levelek felemlegetésével vajon nem csúszunk-e a magánélet négy- szemköztinek szánt ingoványába? Maga Erdei nyugtat meg bennünket a Budaligeten íródott, 1937. október 17-ére keltezett levelének bevezetőjében: „Kedves Éva, ez a levél éppen olyan törvények szerint születik, mint azok, amelyeket öcsémhez írtam. Most sok minden történik itt velem, s ugyanolyan lírai feszültség jár nyomukban, mint akkor, s ahhoz rendeződnöm kell, hogy akár írás, akár más cselekedet származzék belőlük. Tehát írok, s félek — éppúgy kívánom is —, hogy ugyanolyan levélroham lesz belőle, mint amilyennel öcsémet elárasztottam.”20 A „nyugati levelek”-re céloz, azokra, amelyeket 1935-ben ösztöndíjas útjáról hazaküldött, és amelyek egy része — az élesebben fogalmazónak közlését nem vállalta a kormány- párti orgánum — meg is jelent a makói napilapban. A második küldeményben megírja az első levél születésének történetét is. Hogy hazakísérte Diósszilágyiékat, visszament a „Koroná”-ba, „Saitostól papírt kértem s külön leülvén egy asztalhoz rettenetesen gyorsan megirtam. Három extrát szívtam el közben s viseltem, hogy filmsztárocskánk csaknem elnyelt nem báj tálán szemeivel. Aligha értette 49
