Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Füzi László: Megkésett meditáció egy könyv ürügyén (Csengey Dénes: Gyertyafénykeringő)
Fűzi László Megkésett meditáció egy könyv ürügyén Csengey Dénes: Gyertyafénykeringő (A megkésettségröl) Hol és miben ragadható meg megkésettségünk oka? Egy könyv ürügyén hiba lenne Adyt idéznünk — ám az is bizonyos, hogy a fogalom jelölte életérzés egyre általánosabbá válik. S természetesen nem csupán az életérzésről kell szólnunk hanem annak formálóiról is, így például arról — a magunk területénél maradva —, hogy szellemi életünk folytonos megkésettségben szenved. A folyóiratokban megjelenő írások átlagos „átfutási” ideje körülbelül fél év és egy év között van, könyveknél ez a csupán „technikai” átfutás a több évet is elérheti. S amíg odáig eljutunk, hogy a kéziratok nyomdába kerülnek, addig hány — sajnos nagyon is természetes — akadállyal találkozunk . .. Látnunk kell, hogy a nálunk és másutt is általános „technikai” akadály (a fejlett nyomdatechnika egyébként nagyobb gyorsaságot is lehetővé tenne, de azt is észre kell vennünk, hogy már magába a technikába is beépítenek bizonyos „fékeket”) mellett másféle fékező berendezések is működésbe lépnek . . . Másképpen érthető lenne-e az az állapot, amely szükségszerűen a megkésettség és a cselekvéshiány irányába mutat? Bíró Zoltán írja egyik tanulmányában a következőket, annak kapcsán, hogy az elmúlt években-évtizedekben még az egykor a Magyar Csillag-ot és a Válasz-1 szerkesztő Illyés Gyula sem kapta meg a lapszerkesztés lehetőségét. Ha ez megtörténik — olvashatjuk —, „akkor most nem arról elmélkednénk homlokráncolva, hogy milyen fontos a párbeszéd a politikai hatalom és szellemi élet között; nem arról, hogy a kölcsönös bizalomnak az alapjait hogyan kell összekalapálni végre,” s akkor talán az Illyésék után következő nemzedék sem toporogna „ilyen tanácstalanul, s nem azon tűnődne negyven-, ötven-, vagy immár hatvanévesen, hogyan rekedt ki a felnőtt emberhez méltó közcselekvésből évtizedeken át, napról napra, szinte észrevétlenül, s hogy vannak-e még — közéleti erőlködésekre — vesztegetni való évei abból az egyetlen életből, ami neki rendeltetett”. Bíró Zoltán az ötven-hatvanévesek cselekvési lehetőségeinek hiányáról szólt (személyes, és nem csupán személyes tapasztalatai alapján teljes joggal), gondolatai azonban túlmutatnak egy generáció éppen adott állapotán, s általánosnak (tehát húszon- és harmincévesekre is igaznak) tarthatjuk őket. Ezeket a gondokat szinte valamennyi könyv ismertetése előtt szóvá tehetnénk. Csengey Dénes elbeszéléseinek kötete külön is aktuálissá teszi említésüket: szerzőjüket régóta ismeri a szélesebb irodalmi közvélemény, első elbeszéléseinek megjelenése óta esszéistaként, felkészült vitatkozóként is megismerhettük — első szépírói kötete mégiscsak megkésve, 1987 nyarán jelent meg. Ha kiderítenénk a kötetben közölt írások folyóiratbeli megjelenésének időpontját, akkor pontosan látnánk, hogy írásainak többsége legalább nyolc-tíz évvel ezelőtt keletkezett. Az írások mindenképpen érettek ahhoz, hogy kötetben is szerepeljenek, ennek megállapításakor azonban már ismét felmerül a kérdés: megengedhet-e magának bárki akkora fényűzést (vagy nemtörődömséget), hogy nyilvánvaló értékek kiadását igy késleltesse, gátolja? Ha ez a kötet időben (mondjuk öt-nyolc évvel ezelőtt) megjelenik, akkor a szépíró Csengey nyilvánvalóan másutt tartana. Ugyanis azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy az elkésödés ténye nem hat vissza az alkotóra: kevesen vannak, akik kéziratuk elkészítése után újabb munkákat tudnak elkezdeni, többen, akik munkájuk megjelenése után tudnak csak más úton elindulni. Eddig csak az alkotó ember és a megkésettség viszonyáról szóltunk, de nem hagyhatjuk említetlenül a kritikus dilemmáját sem. írhat-e egy nyolc-tíz évvel ezelőtti írásokat tartal23
