Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Füzi László: Megkésett meditáció egy könyv ürügyén (Csengey Dénes: Gyertyafénykeringő)

mazó kötetről úgy, hogy csak a kötetben közölt írásokat érinti, noha ismeri a szerző újabb írásait is? A kérdésre a válasz természetesen nem, máskülönben a külső körülményekben rejlő csapda foglyaivá válnánk, s nem tennénk ellene — tiltakozásként, cselekvésünk megőr­zéseként — semmit, amit tennünk rendeltetett. (S ha már itt tartunk, akkor még pár mondat engedtessék meg ennek kapcsán. A megkésettség — említettük már — az egyes emberre is hatást gyakorol, s ez sokszor szükségtelennek, fölöslegesnek mutatja azt, ami a normális működésű szellemi életben természetes. E sorok írója még megjelenésekor, tehát 1987 nyarán elolvasta Csengey kötetét, képet is alkotott róla, aztán — eltette más könyvek közé, amelyekről úgy érezte, szintén írnia kellene. Az egyik könyv történetesen éppen Bíró Zoltán Vállalások és kételyek című tanulmánykötete volt, a másik Grendel Lajos elbeszéléskötete. Bármennyire is különböző irányúnak és hangvételűnek tartjuk a három kötetet, a lényege mindegyiknek ugyanaz: létezésünk jelenlegi lehetőségeit kutatják a maguk világán belül... A kérdések, amiket felvernek, olvasójukat személyében is érintik — talán ezért is késik — késett a velük foglalkozó írás ... A bevett gyakorlat szerint ugyan mindegyikről lehetne írni négy-öt-hat flekket, de ezek a könyvek a bevett gyakorlatot is megkérdőjelezik. Mert most már jóval többről van szó, minthogy egy kötetről féléves-éves késéssel megjelenik-e a szokásos recenzió. Az egyéni és a közösségi létezés lehetőségeinek vizsgálata — az irodalomról ennek kapcsán sem feledkezve meg — azt mutatja, hogy a kérdések már másképpen fogalmazódnak meg, mint ahogy azok egy négy- vagy ötflekkes recenzióban megfogalmazódhatnak. Ha csak az elmúlt fél esztendő történéseit figyeljük, akkor is láthatjuk, hogy egyetlen ember világán belül is több kétely jelent meg, és több viaskodás ment végbe, mint máskor egy évtized alatt. Az elmúlt félév a kritikus viaskodását is magával hozta: ha a régi módon nem érdemes, hogyan másként? A kialakult gyakorlat elfogadásával egy idejétmúlt intézményrendszer része lesz, a szellem helyett a bürokrati­kus terpeszkedést választja. A kiút csak az együvé tartozó jelenségek együttes vizsgálata lehet... S ha a fennálló irodalmi intézményrendszertől nem is tudja függetleníteni magát, annyit azért megtehet, hogy jelezze: ez az írás 1988 márciusában íródott, s a fennálló „technikai” akadályok mellett 1988 júliusában jelenhet meg. Döntse el az olvasó, így történt-e...) (A könyvről és a közérzetről) Bármennyire is berzenkedünk az írók és az irodalom bürokratikus kiszolgáltatottsága ellen, azt őszintén meg kell állapítanunk, hogy maga a gépezet jól működött, lehetetlenné téve ezzel — többek között — egy-egy író munkásságá­nak egységben látását. Filológiai bravúr lenne Csengey Dénes elbeszéléseinek, tanulmá­nyainak, esszéinek, vitacikkeinek, hozzászólásainak összegyűjtése, erre csak késő öregko­rára számíthat, életműve egészének kiadásakor, ha addigra az életműkiadások tönkre nem teszik a kiadókat. Kérdéses persze az is, hogy az akkori kiadások a szögletes zárójelbe tett három ponttal jelzik-e az egyes írások megjelenésekor éppen aktuális kihagyásokat. Mind­erre tehát még várnunk kell, írásai olvasásakor azonban érdemes pár jellemző sajátosságra felfigyelnünk. Ezek közül az egyik: Csengey azok közé az írók közé tartozik, akik nem csupán írói fikciók segítségével, hanem áttétel nélkül is szólnak társadalmi, politikai vagy irodalmi állapotainkról. Igaz, íróként indult, íróként élte meg eszmélődése éveit, s feltehe­tő az is, hogy szépírói pálya bejárására törekedett. Ha elbeszéléskötetének írásaira figye­lünk, akkor szembetűnő ez a törekvése. Szinte minden írása az eszmélkedés időszakához, vagy az akkor megfigyeltekhez kapcsolódik. Nála nem az irodalom lett az elbeszélés témája, hanem a szellemi életbe való bekerülés előtti időszakban megfigyelt társadalmi jelenségek sora. Ha csak eddigi életútjának vázlatos áttekintésére hagyatkozunk, akkor is megfigyelhető tapasztalatainak gazdagsága: volt autószerelő, üzletkötő, szállító, népműve­lő. Ez a gazdagság elbeszéléskötetének világát is uralja. Az elbeszélések hősei gyakorta öregek, akik hol a maguk történelmi abszurdját mesélik el (mert minden e századi történet kifejezheti a történelem abszurditását), hol pedig a maguk kiszolgáltatottsága válik az írás témájává. Ezekben az írásokban is kitapintható a személyesség, mégpedig a gyermek vagy a fiatalember őszinte részvétének, együttérzésének megjelenítésével, ez azonban a kötet írásainak másik vonulatában válik teljessé. Azokban az Írásokban, amelyekben Csengey 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom