Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Csengey Dénes: A zuhanó angyal (kisregény I. rész)
és hosszú passzusokat jegyeztettünk fel a nyeszlett kis kopasszal Marx és Engels levelezéséből, a futurista kiáltványból, a városi telefonkönyvből és a nőtanács megalakulásának évfordulójára íródott emelkedett hangú vezércikkből, majd aztán végül rejtjelesre fordítva a beszédet, még egy régi matematikai példatár néhány feladatát is tollba mondtuk a lankadatlan szorgalmú apró embernek. Talán épp abba a borozóba járogat ezentúl Ágota valaki mással, ha Bálint és Anna már elaludt. Ma reggel még nem volt ott. A zavaromban megrendelt vörösbornak patkányvér ízét éreztem, a mosdót hetek óta nem takarították, és akkor már majdnem elviselhetetlen volt vizelés közben a szúró, égető fájdalom, betegségem mind jobban kiütköző tünete. Ittam rá még egy pohárral a patkányvérből, hátha az csillapítja. Még akkor is hátra volt egy óra előadásom kezdetéig, elkószáltam hát a Nagyerdőn, ezen a parknak elvadult, erdőnek túlontúl tisztás zöldterületen, amelynek azóta kiirtott bozótjaiban valamikor Csokonai oktatta a dohányzást meg a francia polgári radikalizmust leendő pohos iskolamestereknek, amelynek kavicsos útjain ma gyereklányok bicikliznek vidám falkákban, és ahol mindig akad lárvaarcú, kopottas férfi, aki viharkabátja szárnyát félrehajtva csepp szájukba kínálja túlfejlett nemiszervét. Ezen az erdőn fojtott izgalomban, egymáshoz dörzsölődő térdekkel vágnak át alkonyaikor az egyetemista lányok — de nem kerülnék meg semmi pénzért —, lihegve nyomukba eredő mezítelen üldözőt képzelnek a hátuk mögé, és azután ideje jöttén alig felidézhető hétköznapisággal hagyják ott a csatakos avaron első szeretkezésük vérét. Ebben az erdőben utcanők fosztanak ki leitatott balekokat éjszakánként, délután pedig felvételi előkészítősök dobálják egymásnak Platon és Kierkegaard nevét úgy, ahogy körülöttük a kisiskolások játszanak talált fegyverrel, a közeli intézetből kimenőre jött vakok tapogatóznak a csónakázótó partján üzemelő bisztró felé, hogy ott együtt igyanak a másik intézetből érkező tolókocsis rokkantakkal, akik kevés aprópénzért szörnyű mutatványokra vállalkoznak. Ebben az erdőben nagy razziák zajlanak és vidám majálisok, randevúk és ellenséges bandák szervezett tömegverekedései. Olyan ez a város közepéig nyomuló furcsa erdő, mint azoknak a lappangó bűnöknek a fészke, melyekben mindenki részes és amelyeket mindenki megtagad. Kirándulóhely és bejárat a szívünkben tenyésző állatvilágba. Itt vízibicikli-versenyt nyertem Ágotával, és verekedtem érte részeg pincérekkel záróra után. És mentem a kavicsos úton Bálinttal, minden szombaton újra megnézni a törpe vízilovat. És jöttem korábban a szülészeti klinikáról, a nevét gyakorolva fennhangon ezek alatt a ferde növésű fák alatt. Ahol ma reggel lefeküdtem a nedves fűre — de sírni ott sem tudtam, pedig nagyon kívántam —, ott tíz éve talán a dél-afrikai dzsungelt képzeltem magam köré, Lescthót, ahová gerillának készültem akkoriban. De az is lehet, hogy Ágotával napoztunk valamikor éppen azon a helyen, ő mozdulatlanul, arcáról sűrűn lecsorduló mosollyal hanyatt feküdt, én meg felkönyököltem mellette a fűben, szépségesen domborodó hasát simogattam, vagy kitapintottam két tenyeremmel az egyetlen testen a két szívverést. Rászolgáltam erre a sétára, erre a bűntudatos, keserves vánszorgásra? Miféle harc ért véget bennem ezzel a nyomorult vereséggel? Micsoda földalatti harc? Le vagyok győzve, győzelem ha van? De nincs, akinek megadjam magam? Valami nem akarta bennem ennek a vereségnek a beismerését. Én nagyon kívántam, mint ahogy sírni is nagyon kívántam kora reggel óta, azóta, hogy megmagyarázhatatlan módon felsebzett könyökömmel odarajzoltam a konyhaasztalra azt a duzzadó gyermekszívet. Úgy voltam ezzel a beismeréssel, ahogy álmomban a napfényben ragyogó attikai kövezet fölött voltam a zuhanással. Kívántam erősen, fájdalmasan, de nem voltam képes rá. Sőt, ha nem érezném képtelen ostobaságnak, azt mondanám, hogy valami nehéz, nyársat nyelt gőg vonszolt végig sorra séta közben a kettőnk életével megjelölt helyeken. Mintha lelkem mélyén azzal a számítással éltem volna, hogy túlteszem magam ezen az elkerülhetetlen sétán, és azután már mindent kibírok, azután már senki és semmi nem sebezhet meg, akármi történik is. Volt okom erre számítani. Bújtattam abban az erdőben egy emléket, amelyről soha senki 15
