Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Csengey Dénes: A zuhanó angyal (kisregény I. rész)
előtt nem ejtettem szót, amelyről még Ágota sem tudott. Egy éjszaka emlékét, mely oly súlyos volt bennem, hogy azt hiszem, végül is az tartott itthon abban az időben, amikor Lesothóba készültem utazni, hogy dél-afrikai szabadságharcos legyek és tüdőlövéssel haljak meg egy kimondhatatlan nevű gyémántbányáért vívott ütközetben, és valószínűleg abban is döntő szerepe volt ennek az emléknek, hogy az óriási termetű húsüzemi munkás, a fáma szerint a bikák homlokát fogadásból puszta ököllel bezúzó Petró ismeretsége oly erős és mély hatást tett rám, és hogy engedve az ebből az emberből felém áradó sugallatnak, belebonyolódtam életem legszánalmasabb vállalkozásába, a polgári akadémia kísérletébe. Sőt! Ha fenntartanám a mai reggeli sétámban feszülő gőgről ejtett komolytalan mondatot, ehhez még azt is hozzátehetném, hogy nyilván ez a gőg is annak az éjszakának az emlékében gyökerezett. Amikor életemben másodszor megérkeztem a városba, hogy beiratkozzam az egyetemre és aztán megkezdjem tanulmányaimat, Zénó várt rám az állomáson. Ő akkor már a harmadik évét kezdte matematika-filozófia szakon, itthon volt, járatos volt, henyén és kedélyesen magabiztos volt, egy pillanat alatt elsodorta az én vidékebb vidékről hozott gondterheltségemet. Albérletet még nem szerzett nekem, de azzal rá is érünk, mondta, aludni mindig van hol, lakást keresni pedig nem úgy kell, hogy az ember sorra végigkutyagolja a hirdetőben felírt címeket, hanem majd meglátom, hogyan. A két sportszatyromát elvette és fél percen belül rábízta egy ismerősére, aki ugyanazon a vonaton jött, amelyiken én, és a közelben lakott — vigye haza, majd érte megyünk, ha ráérő időnk adódik, egyelőre úgysincs hol letenni őket, magunkkal cipelni pedig felesleges. Én az egyetemre mentem volna először, de Zénó úgy találta, hogy az is felesleges, nincs ott még senki és semmi, az évnyitó csak másnap délelőtt lesz, a beiratkozás másnap délután, mi pedig nem vagyunk turisták, hogy üres folyosókon koslassunk, emléktáblákat bámuljunk, és meghallgassuk a portás szakavatott előadását gróf Tisza Istvánról, az egyetem első névadójáról, meg Klebersberg Kunónak a Balkán elmagyarosítását célzó elképzeléséről, melynek nevében letették az intézmény alapkövét; minderre még lesz bőven idő. Az első az, hogy körülnézzünk egy kicsit. Volt eközben Zénóban valami mellettem elnéző, engem megkerülő feszült figyelem, ami miatt a szenvedélyesen baráti összeölelkezés, a folyékonyan beszélt gyerekkori szleng és az én kedvemért tervezett „körülnézés” ellenére nagyon távol, riasztóan távol éreztem őt magamtól, és ami egyenesen azzal fenyegetett, hogy ha kizökkentem gyors, mutatványízű rögtönzéseinek ritmusából, hát egyszerűen faképnél hagy. De hát nagyon szerettem azt a fiút, és nagyon ővele képzeltem el azt az első ismerkedő napot a városban. Nem volt elég erőm elválni tőle. Ahogy sétáltunk az állomásról a főtér felé, minden sarkon az ismerőseibe botlottunk. Valaki kikopogott egy presszó ablakán. Két csúnya lány felvitetett velünk valami emeleti lakásba egy gyerekfürdőkádat meg egy húszliteres pelenkafőző fazekat. Egy nagyobb csoport megdobált bennünket dinnyehéjjal, Zénó szívlövést kapott, és haláltusája közben harsogva elszavalta, hogy „Négy százados emelje Hamletet, mint katonát, a ravatalra, mert belőle, ha megéri, nagy király válhatott volna még ...” Több pincér üzeneteket adott át, egy újságárus futva utánunk hozta egy folyóirat nyáron megjelent és Zénó részére félretett számait, sőt alighanem még egy cigányzenekar is volt, egy nyitott teherautón utazó vidám társaság, amely rázendített, lépésben elhaladva mellettünk, de lehet, hogy az máskor volt, vagy egyszerűen csak kitalálom, mert nagyon illene abba a délelőttbe. És nem tudtunk szót váltani. Én nagy, ráérős beszélgetésekre számítottam, de úgy tűnt, semmi sem fontos, amit én szóba hozhatnék, úgy tűnt, nem is igen van mondanivalónk egymás számára. Ugyanakkor Zénó gyorsan, de tüzetesen tárgyalt minden fél percre felbukkant ismerőssel, színjátszó próbáról, tédékáról, sörmeccsről, érdekesnek ígérkező szemináriumáról, egy fegyelmi eljárásról, melyet politikai okokból folytatnak a napokban valamelyik tanszék valamelyik oktatója ellen, de hát legtöbbször csak arról, hogy számomra ismeretlen emberek sosem látott helyeken homályban maradt okokból így meg úgy, holott ilyen és ilyen előzetes megfontolások szerint ez meg az lett volna várható. És hogy este 16
