Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - II. Kecskeméti Animációs Filmszemle, 1988. június 8-11. - Tüskés Tibor: Szülőföldünk, a Duna-Tisza köze (Sümegi György és Tóth Piroska antológiája)
Károly-szemelvények bármely másik antológiában is szerepelhetnének, s alighanem Arany Zách Klára-ja sem kifejezetten Duna-Tisza közi eseményt örökít meg . .. Külön kell szólni az igen gondosan összeválogatott és roppant eredeti képanyagról. Nem egyszerűen illusztrációkról van szó, hanem a szemelvényekkel egyenrangú, azokat kiegészítő vizuális anyagról. Nem elkoptatott, ezerszer látott képeket közöl újra a kötet; itt a képeknek gondolkodtató, eszméltető és nem helykitöltő szerepük van. Ma már a fölfedezés erejével hatnak Az Osztrák —Magyar Monarchia írásban és képben rajzai is, de méginkább megörvendeztetnek eredetiségükkel a kecskeméti Katona József Múzeum archiv fölvételei, valamint a Lakatos Vince hagyatékából előkerült, még a harmincas években készült fotók. Dicséretes dolog, hogy a kiadó a mai valóság bemutatására sem elégedett meg az MTI archívumának képeivel, hanem a fölvételek elkészítésére új fotósnak, Pásztor Zoltánnak adott megbízást. Amikor a vizuális jelek áradata egyre érzéketlenebbé tesz bennünket a képek, a fotók iránt, fokozott jelentősége van annak, hogy az ismert dolgokat új megvilágításban lássuk, s az ismert dolgokat új látószögben bemutató képek fölött elmeditáljunk. A könyvet — a belényomott közlés szerint — a Művelődési Minisztérium az általános és a középiskolai tanulóknak ajánlja. Legyen szabad a recenzensnek ezt megtoldani és nyomatékosabbá tenni azzal: a kötet iskolai használatát talán nemcsak ajánlani, hanem kötelezővé tenni is kellene. Kötelezővé — nem a szó kellemetlen, nyögvenyelős értelmében, hanem abban, hogy a könyv az iskolai munka mindennapi használati eszköze legyen. Az ügy persze a tanárok, a tanítók kezében van letéve.Ha ők ismerik a könyvet, ha megértik hasznosságát és használhatóságát, akkor az iskolai munka kitűnő segítője lehet. Ha létét, használatát púpnak, munkájukat terhelő többletnek tekintik, akkor az antológia holt érték marad. Személyes emlékkel hitelesíthetem az ilyen „vegyes tartalmú”, fiatalok számára készült antológia hasznosságát. Sok-sok évvel ezelőtt, az Ormánságtól távol, amikor még csak városi téglaházakat láttam, éppen egy ilyen gyűjteményben olvastam először az ormánsági talpasházakról, és arról, hogy a régi kiscsányi favázas templomot görgőkre helyezve odébb vontatták . . . Egy kisdiák tudatában akkor tapadt meg először ez a fogalom, Ormánság, s lett elindítója talán annak, hogy később — Kodolányi Jánosról könyvet írjon ... A kötet többirányú használhatóságát hivatottak megkönnyíteni a szemelvényekhez fűzött jegyzetek, kérdések, gondolkodásra, töprengésre, keresésre késztető feladatok. Ezekből talán még több, még részletezőbb adat, még szabato- sabb ismeret sem ártott volna meg. (Például: Ki volt Baksay Sándor? Vagy: a zsoltár-nak az egyházi ének-kel való azonosítása alighanem túl tág. Különösképpen akkor, ha arra sem utal magyarázó lábjegyzet, hogy ki volt az a bizonyos Dávid, aki „nagy búsultában baráti miatt volna bánatban . . .”) Az ilyen kötet használhatóságát növelhetik a különféle személy- és helynév, valamint tárgymutatók. Például a ceglédi diák bizonyára elsőként azokat a szemelvényeket olvasta volna el a könyvből, amelyek városáról szólnak. S mivel a kötetet legalább öt-hat tantárgy tanításakor használni lehet, talán az sem ártott volna, ha egy jegyzék külön fölhívja a figyelmet, hogy mely szemelvények kapcsolódnak — mondjuk — az irodalom, a nyelvtan, a történelem, a földrajz, a természetrajz, a művészettörténet stb. köréhez. Egy antológiában persze nem lehet, nem is szabad „mindent” megmagyarázni. Az anyag gyűjtését egyszer le kellett zárni, a könyv szerkesztését egyszer be kellett fejezni. De a könyv valódi élete ezzel nem ért véget. Ellenkezőleg. Éppen most kezdődött meg. A mindennapi használatban, a forgatásban, a keresésben, a további kiegészítésben. Vagyis valóban legyen ott a diákok, a tanárok keze ügyében. Üssék fel, és olvassanak belőle a különféle órákon, iskolai foglalkozásokon. Nem az a baj, ha valaki nem tudja, mi a lebbencstészta, a vászonfazék, a kenőcsös szaru, a vasvella, hanem az, ha nem kérdezi meg, ha nem néz utána, ha nincs felnőtt, szülő és tanár, aki megmagyarázná. Az általános iskolában van egy tantárgy, amit így hívnak: környezetismeret. Talán az egész iskola, az egész élet nem más, mint környezetünk — egyre tágabb körökben történő — megismerése, birtokba vétele. Új válaszok és új kérdések megfogalmazása. Új ismeretek és új ismeretlenek fölfedezése. A kérdés, a kételkedés, a kíváncsiság útja. Hazaszeretet? A szülőföld szeretete? Egyelőre kevesebbel is beérném. Azzal, ami amannak a föltétele: az ismerettel, a tudással. Hogy mi az árvalányhaj, a gyalogbodza, a királydinnye, az ördögszekér . . . Mert szeretni csak azt lehet, amit (akit) ismerünk. (Tankönyvkiadó) Tüskés Tibor 95
