Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Híreink
Híreink PETŐFI-TALÁLKOZÓ KECSKEMÉTEN Kecskeméten rendezték meg március 12- én a Városháza dísztermében a Petőfi- emlékhelyek idei országos találkozóját. A találkozót Szabó Miklós, a megyei párt- bizottság első titkára nyitotta meg. Az ünnepségen több tudományos értékű előadás hangzott el; többek között Fűzi László, folyóiratunk szerkesztője tartott beszámolót a költő kecskeméti vonatkozású műveivel kapcsolatban. DARVAS-DOKUMENTUMOK Darvas József diákévei Orosházán és Kiskunfélegyházán címmel rendeztek dokumentumkiállítást a félegyházi Kiskun Múzeumban. A kiállítás megnyitására március 27-én került sor. NAIVOK KIÁLLÍTÁSA Március elején Szluka Jánosné festő és Újfalvi Antal szoborfaragó kiállítása nyílt meg Kecskeméten a Magyar Naiv Művészek Múzeumában. A tárlatot Kerékgyártó István nyitotta meg. SZEGEDI MŰVÉSZ KECSKEMÉTEN A Szegeden élő, kiskunfélegyházi születésű Gubcsi Attila festőművész kiállítását rendezték meg március végén Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A tárlatot Adorján Mihály városi tanácselnök nyitotta meg. FINN FAJÁTÉKOK „Os-öreg fenyőből örömre” címmel rendeztek kiállítást április közepén a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban. Ez alkalomból a finn fajátékok kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítást Arto Mansala, a Finn Köztársaság magyar- országi nagykövete nyitotta meg. RÉGI GYÓGYMÓDOK PATIKÁK Régi gyógymódok, régi patikák az Alföldön címmel nyílt kiállítás a kecskeméti megyei művelődési központban április 13-án. Megnyitó beszédet tartott Lóránd Nándor gyógyszerésztörténész. KÖLTÉSZET NAPJA APOSTAGON A költészet napjának megyei ünnepségét — április 11-én — Apostagon rendezték meg. Folyóiratunkat az ünnepségen Buda Ferenc költő, a Forrás főmunkatársa és Szekér Endre irodalomtörténész, főszerkesztő-helyettes képviselte. A KATONA JÓZSEF TÁRSASÁG RENDEZVÉNYEI Az év első felében a kecskeméti Katona József Társaság céltudatos, tartalmas irodalmi rendezvénysorozattal állt az érdeklődök rendelkezésére. Január 11-én Halász György, a Magyar Hírek főszerkesztője, február 8-án Vári Attila, Erdélyből áttelepült iró, március 14-én Grendel Lajos, Pozsonyban élő magyar író találkozott az olvasókkal. Május 9-én pedig a Forrás májusi számában publikáló vajdasági magyar írók estjét rendezték meg, ez utóbbit a megyei műveldési központban. BUDA FERENC SZOT-DÍJAS Április végén adták át az idei SZOT-díjakat. Többekkel együtt e kitüntetésben részesült Buda Ferenc költő, folyóiratunk főmunkatársa is. A FORRÁS KÖNYVEK ÚJ KÖTETEI Hosszabb szünet után újraindult a Forrás Könyvek sorozata. Április végén, illetve május elején elhagyta a nyomdát, s azóta már országos terjesztésbe is került Lakatos Vince posztumusz szociográfiája, Krónika a kun pusztákról címmel, valamint Buda Ferenc Évgyűrűk bilincsei c. kötete, mely a költő hosszabb-rövidebb prózai írásait, jegyzeteit tartalmazza. 96