Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Csák Gyula: A báró (regényrészlet)
Különösen megtisztelő, úgyszólván megható volt a báró számára, hogy a tábornok olyan apró és elhanyagolható tényekre is emlékezett, amelyek egyébként ritka magántermészetű beszélgetéseik során kerültek szóba. Emlékezett a báró nagypapájának tajtékpipájára, amelynek hetvenöt centis szára és egyiptomi mintázata volt. Tudta, hogy a báró magyar anyanyelvű és a Monarchiában töltötte ifjúkorát; tudta, hogy egy időben marxista volt, később a cionizmus híve lett, de mindkét mozgalmi kalandja során csömört kapott a „lángoló fecsegőktől”. Mindezt — és nyilván sok egyebet — speciális forrásokból is tudhatta volna a tábornok, ragyogó emlékezőtehetségének hitelét azonban azzal igazolta, hogy szó szerint idézte, ami csak kettejük között hangozhatott el tizenöt évvel korábban. Magasba emelte mutatóujját a tábornok és alig észrevehetően elmosolyodott. — Lángoló fecsegők! Tetszik nekem a meghatározás és elárulom, hogy utólagos jóváhagyását remélve használtam is néhányszor. Magam is gyűlölöm a fecsegőket. Elkomorult és váratlanul témát váltott. Azt kérdezte: nem lenne-e túlságosan terhes a báró számára, ha felkeresné a hírek szerint kórházban fekvő Eisenhowert, és átadná a Francia Köztársaság elnökétől érkező, legmelegebb jókívánságokat? Ez megint úgy hangzott, mintha beszélgetésük kulcsmondata lenne, a báró azonban jól ismerte a bölcseimet, amely szerint az emberek általában akkor térnek rá a lényegre, amikor már minden egyéb mondanivalójukból kifogytak. Ez különösen jól illett de Gaulle tárgyalási modorára, amelyet londoni együttműködésük idején oly közelről megfigyelhetett. Ébersége ezért nem csökkent, mert a tábornok még láthatóan nem fogyott ki egyéb mondanivalóiból. A báró biztosította a tábornokot, hogy készséggel vállalkozik a feladatra, — aztán várt és hallgatta a Francia Köztársaság elnökét, aki lovaglónadrágot és elöl gombozott, laza kötésű pulóvert viselt, s ez utóbbi ruhadarab feltehetően kedvenc családi holmija volt, amit szívesen nyúzott, mert itt-ott már foszladozni látszott. 4. A golyóálló üveggel védett, napfényes teraszon társalogtak és fanyar ízű gyümölcslevet ittak. A tábornok abbahagyta sétáját és a báróval szemben egy fonott székre telepedett. — Emlékszem egy Eisenhowerrel folytatott beszélgetésre — mondta —, amelynek során újabb alkalmam lehetett megcsodálni elmélyült és történelmi léptékű gondolkodásmódját. Kárhoztatta azokat a nagy újítókat, akik miután meghatározták egy korszak fejlődését, sikertelenség esetén is görcsösen megkapaszkodnak elképzeléseik romjain. Előrehajolt s egy pletykás személy zavarával folytatta: — Ont kivéve még senkinek sem említettem, hogy akkor, barátságunk egész ideje alatt egyetlenegyszer határozottan ellentmondtam neki, mert Sztálin személyét is a nevezettek közé sorolta s igen elítélően nyilatkozott róla. — Harsányan felnevetett. — Azt mondta nekem az amerikai elnök: ha véletlenül publicista lennék, bizonyára úgy ismerne a világ, mint sztálinistát... Jól hangzik, nemde?! — Egy ideig mohón élvezte a báró arcára kiülő csodálkozást, aztán elenyészett benne a hirtelen támadt derű. Hanyatt dőlt és majdnem suttogott. — Dzsingisz kán állítólag másfél millió embert gyilkoltatott le egyetlen óra alatt 1221-ben. Lehetséges, hogy Joszif Viszarionovics megdöntötte ezt a szomorú rekordot, számomra azonban mindmáig az emberi erőfeszítés gigantikus példája akkor is, ha ez az erőfeszítés egy őrültség szolgálatában áll... Talán tudja, hogy a háború alatt elhívott egyszer a Kremlbe. Volt egy mondata, amelynek rejtettebb értelmét valószínűleg életem végéig nem fejtem meg, de kétségkívül jól hangzott. Azt mondta: Soha nem az igazságot kell keresni, hanem örökkön a hibákat, s akkor előbb-utóbb rábukkanunk az igazságra is. — Ha megengedi, tábornok úr — vetette közbe a báró —, ebben a vitában Eisenhower álláspontja felé hajlok. Ami mentheti — ha mentheti — a szovjet diktátort, nem egyéb, mint a velünk teremtett kényszerű szövetsége a rivális diktátor megsemmisítése érdekében. — Most a báró váltott modort és bizalmasra halkította hangját. — Előfordult, hogy Ön valaha embert ölt? 35
