Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Burány Béla: Periférián
— Oda nem léhet béménni, doktor úr! — Mért? Nem Újvidéken van? — Dehogy nem! A végin. Ára mán nemigén vannak házak. Égy kukoricáson köll körösztűménni, mer úgy béjjebb van az úttú. Ősz van mikó akkora sár van, hogy gumicsizma nékű nem léhet közlekénni... — Van gumicsizmám . .. Meg kukoricást is láttam már ... — Tuggya hán kutya van ott? Legalább 10—12! — ? — Tuggya, amikó lébontanak égy házat, ahogy mén az építkézés, még mindén, akkó a kutyákat csak úgy écsapják. Kicsapják a város szélin. Akkó azt ű mind összeszödi. Oszt énevezi ükét: „Ládd-ё, az a Füles, az a kajla fülű, amaz még a Pici”, még mittudomén. Még nem is enged bé a szobájába sénkit sé. Ü kigyün, oszt ott az udvarba . .. * * * Még villannyá sincs! Csak gyértya. De olvasni nagyon szeret! — Tudja mit? Mondja meg neki, hogy szerzek neki egy petróleumlámpát. Annál mégiscsak jobban lehet olvasni. — Né ménjén maga oda! Még bé sé engenné tán!... De majd úgy csinájjuk, hogy éccé mégbeszéjjük, elgyün mihoz- zánk, écsaljuk az öregét is oszt ott beszégethet vele ... Nem akar az öreg beszégetni. Aszongya: „Nincs énnékém réndés ruhám ahhó...” Magyarázom én, de híjába! * * * — Tudja mit, Imre bácsi? Én egy nap vállamra vetem az Uher-t, oszt csak úgy beállítunk. Nem lesz baj, majd meglátja. Sokféle embert láttam én már ... Ez sem esz meg. Meg a lámpa is ott van már a kocsi farában. Elviszi neki? — Á nem! Máj ha mégyünk. Ha majd főszárad égy kicsit az idő. Hogy léhessén kint... * * * — No, béütött a koréla, doktor úr! A beszélgetésbül nem lész mán sémmi! — Méghalt?! — Az öregnek elát a vizelete. Ténnap vótunk az orvosná. Katétert tétt fő néki. Oszt az fönt van állandóan. Olyan nejlon zacskót kötött a lába közé oszt abba ... Jövő hétfőn, ha igaz, elviszik a szégényházba. Futakra. Mámmá egész nap azt intéztem. — Imre bácsi. Ma délután nem, mert utazok. De holnap délután ha visszaérek, négy felé ott vagyok magánál. Ha akar elkísér, vagy megmondja hol találom meg az öreget... * * *
