Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Burány Béla: Periférián
Balázs Jánosnak hínak éngém. Nékém két kérésztnevem van . . . 89 éves vagyok. Temerinyiek vagyunk. Csak én kerütem ide bé a városra 1920-ba. Mikor elvétték az urasági birtok-fődet tülem. Mer az uraság kiosztotta a birtokot a temerényi tűzharcosoknak. Mer én tűzharcos vótam az első világháborúban. Noésaztán elvétték, mert fölosztották a dobrovoljácoknak2. Akkor oszt hát nem vót más, mint vándorbotot és hátizsákot, és: „Gyerünk, világ!” Széjjel. Mindén felé. A gazdasági hivatalba méntem dógozni. A Városi Gazdasági Hivatalba. — Oszt maga ott mit csinált? — Hát, kicsit rühöllöm mondani. . . — Mért rühellené? — Hát... én vótam a hullaszállító a város belterületein ... Tuggya, sokan mégvetnek azé, hogy ... * * * — Maga zéntai? Akkó maga ismeri az én iskolatársamat? — Kicsodát? — A Vígh Ágostont.3 — A boldogult Vígh Guszti bácsit? A főnököm volt cselédkönyves orvos koromban! Ő építette a Zentai Kórházat. — A pádon mellettem űt. A „kis Vígh gyerék”. De trahomás vót. Azé tétték nagyon hátra. Egy padba ütünk. Leghátú. Ötödik és hatodik osztályba. De gazdagyerék vót ő! A Guszti szép ruhába járt, mink még hát mint szégíny gyerékék, szégínyebb ruhába. — Most bontották le nemrég azt a házat Temerinben, amelyikben született. — Azt a nádasat? — Azt. Ott a sarkon. Szép, fehér ház volt.4 — Igén. hosszú ... * * * ... A Városi Gazdasági Hivatalbul átmérnem a Mérnöki Hivatalhoz. A mérnökséggel jártam mérni a Limánt. Ez vót húsz, huszonégybe, huszonkettőbe. Akkor elméntem, — a görögök jöttek lovat vásárolni ide. Jugoszláviába. Tuggya? Én az Ujedinjena Bankádhoz kerültem átal, mer ott jobban keresnek. Ott dógoztam három évig. Éjjel, nappal. Hortam a lovakat Görögországba. Mikó a lovaktú mégszabadútam, így a városi aszfaldozáshó kerütem. Az is városi vót. Mégint városi. Aszfaltbrigád, kompániába dolgoztam. Aszfaltoztuk a várost. Kézzel csináták azt valamikor. Térgyelve oszt tapasztottuk. Ottand mikó mégatta magát égy utca, hogy köllött, akkó hát tovább tartott. A munka. Abbul éldégéltem. Az is elhúzódott olyan három évet. Hát. Azt hiszém, hogy aztán má idekerűtem a kórházba. Édés lelkém! Má mégint a hullákra térünk át! — A proszéktúráhó tartoztam. A Plavéc vót!6 Hallom hirtelen halállal halt még! A kórháztú kerütem nyugdíjba. A proszéktúrátúl. Hát. Mer akkor elértem a hatvanhét 51
