Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Majoros Sándor: Ciklámenparázs (elbeszélés)
Majoros Sándor Ciklámenparázs-Ж. önt ücsörgők a létra tetején. A szárak pontosan a lábaim között futnak össze egy láthatatlan tükörlapféleségbe, ami azért láthatatlan, mert nem létezik sehol másutt, csupán a képzeletemben. De a korongmeszelő, itt a markomban, már annál valószerűbb. Súlyos, iszamlós, mint az ázott ló sörénye. Nem hagy időt töprenkedni sem; mert állandóan birkózni kell vele, fura, kitekert mozdulatokkal, melynek során gémberfattyak telepednek az ujjpercek közé, s a csukló pedig merevségtől lesz vásott. Még szerencse, hogy alattam, madzagra erősített műanyagvödör himbálódzik, ahová ha kedvem tartja bármikor beletuszkolhatom borzasfejű ellenfelemet. Tudom, a fal túloldalán Anya éberen figyeli minden szusszanásomat, ilyenkor mégis összeölelkezem az ernyedtséggel, és kicsit előrehajolva a tornacipőimet vizsgálgatom. A két feslő, csámpásra taposott csudalény ragaszkodása mindig jóleső zsibolygást éleszt bensőmben. Zokszó nélkül tűrték hosszú éveken át, hogy kosár- meg teniszlabdák után nyargalásszak bennük, s nem riadtak meg akkor sem, ha pöttyös bőrfocik taszigálására késztettem őket. Lám: most is itt gubbasztanak pár létrafokkal alább; szemlátomást fittyet hányva a vékony léc szakadást, talplevállást ingerlő szálkáira. Bizony büszke lehet az, kinek ilyen lábbelevaló topánkái lehetnek! De miket is beszélek! Topánkái?! Hiszen mindez egyesegyedül csak a jobblábasra vonatkozik! Gumitalpa maga a tökély; szinte beletapad a fűbe, még akkor is, ha ránchúzó harmat fénylik a szálakon. Erős, biztonságos, nyugodtan támaszkodhatok rá. Csakhogy mellette mindig ott kalimpál ügyefogyott ikertestvére is! Ez bezzeg maga a testet öltött sikeretlenség. Még jóformán le sem vetkezte átható festékszagát, orra máris kipállott, s rögtön az első nekirugaszkodáskor akkorát nyekkent, hogy lehetetlen volt nem észrevenni: vászonpörcnijei hamarosan szánalmas villámzár utánzatokká fognak tárulkozni. Be is hajítottam volna az első szemeteskosárba, ha nem veszem észre, mennyire ragaszkodik hozzá kedvelt jobblábasom. Az első naptól kezdve egyengette bicsaklásait, sorra megszelídítette neki a sergő-pörgő lasztikat, vagyis pontosan úgy viselkedett, mint azt egy igazi testvértől elvárná az ember. Marcival vagyunk hasonlóképpen. Lám: ő most a fürdőszobában durmol, s én közben dolgozok helyette is. Ez persze csak azért lehetséges, mert Anya betegen fekszik odaát a kisszobában. Másképpen már rekedtre ordította volna magát, hogy: „Kifelé abból a kádból, te lusta disznó, te! Hogy a nyavalya rohassza el a térgyedet!” Anya ugyanis nem érti meg Marci bonyolult lelkivilágát. Egyáltalán: ebben a házban rajtam kívül senki sem érti meg őt. Fogalmuk sincs, mekkora zűrzavar tombol most a bátyám fejében, mivel két nőt is passzolt neki a sors, egyszerre! Két igazi cukibabát! Nem csoda, hogy szegény Marci bátyám már-már begolyózik közöttük. Napról napra vékonyabbak a fülei, és hajnalonként — mikor hazavánszorog — olyan sápadt, akár a holdvilág. Nem lehet hasznát venni sem, csak alszik egész délelőtt, mint aki mákonylevet ivott. Ez még nem lenne baj, de most éppen fejtetőn áll az egész lakás. A folyosón kizárólag oldalazva lehet közlekedni, a nappali közepén hatalmas szekrény-, ágytolulás, mindenütt székek, nachtkasztlik, dobozok csúcsosodnak. Joggal kiáltotta Anya, hogy: „Megháborodok!” mikor a mentők visszahozták ebbe a soha nem tapasztalt ribillióba, a gipszelő fehér keramitfalai közül. Apa nagyon hiányzik mostan, de hát nincs mit tenni; bevonult letölteni azt a két hetet, amit könnyű 45
