Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Imre László: Barta János: A pálya végén
számát illeti. A feldolgozás formája is sokféle. Jelent meg például kötet az Arcok és vallomások sorozatban, sok-sok képpel, idézettel, tehát eleve népszerű — ugyanakkor természetesen tényszerű! — ismeretterjesztő munkának szánva. Ezt Szabó Ede írta. Krúdy Zsuzsa Apám, Szindbád című kötete legrövidebben dokumentumregénynek nevezhető. Kozma Dezső Kolozsvárott megjelent kismonográfiája, a Krúdy Gyula postakocsiján elsősorban pályaképet rajzol, azt is meglehetősen sűrítve. A Ciprus és jegenye, Fábri Anna könyve, mint az alcíme is jelzi, főképp a sors, a kaland és a szerep jelentkezését vizsgálja Krúdy műveiben; az író sajátos alak- és típusteremtő képességére irányít erősebb fényt. Bori Imre Újvidéken megjelent kötetei, előbb a Fridolin és testvérei, majd a Krúdy Gyula című, a jelentősebb írói korszakokat vizsgálták elsősorban. Mindez csak néhány kiragadott példa, jelzése a Krúdy-irodalom gazdagságának és sokféleségének. És jelzése annak is, hogy bár a felsoroltak — és a fel nem soroltak — mind kiváló, hasznos munkák, mindeddig nem született meg a teljes Krúdy-életműre, annak minden részletére kiterjedő, átfogó, elemző és összefoglaló értékelés. Most egy új könyvről szólok, s az előbbiek után, a köznapi logika szerint annak kellene következnie, hogy megszületett az átfogó összegezés. Sajnos ezt még nem mondhatom. Tény azonban, hogy Czére Béla Krúdy Gyula című könyve, amelyik a Nagy Magyar írók sorozatban jelent meg, áttekinti e teljes életművet. Kiváló műelemző készséggel igazít el benne; élet- és pályarajzot ad. Csak a publicista Krúdyról szól kissé szűkszavúan — a cikkíróról, a portrérajzolóról, de azt is hozzátehetem, hogy a riporterről. S néhány Krúdy-regény is terjedelmesebb elemzést igényelne. A könyv azonban így is nagy teljesítmény; egyike az eddigi legteljesebb Krúdy-monográ- fiáknak. S mindenképpen a legfrissebb szemmel íródott. Az az igazi, minden részletre kitérő, hiánytalan nagymonográfia viszonylag könnyen megszülethetne a kibővítésével. Az életmű fölényes ismerete jellemzi Czére Béla könyvét, továbbá az „egésznek” az egyben látása, ebből következően az összefüggések biztos megmutatása. Szerencsére külső formának sem az elcsépelt gyermekkor — ifjúi évek — íróság sorrendet választotta, hanem mint kezdő úszókat a mélyvízbe, azonnal bedob bennünket a Krúdy-élet- műbe. Az író műveinek vonzatúban ismerkedünk meg az emberi-magánéleti összetevőkkel, jellemzőkkel. Már kezdettől gyakran utal előre és vissza az időben Czére, ám ez az általa választott — s mindjárt hozzá kell tenni, hogy nagyon is mozgalmas, hatásos, sok mindent könnyebben érthetővé tevő — formában, írásszerkezetben indokolt. Megoldani persze nem egyszerű, de ebben is segít a legjobb értelemben vett fölényes tárgy- ismeret. Kiválóan elegyíti Czére a magánéleti eseményeket az írói megálmodásokkal, úgy, mint Krúdy is a műveiben. Szoros párhuzamosságban vizsgálja, tárgyalja őket. így helyes, így természetes, merthogy a Krúdy-írásokban, köznyelvi szóhasználattal élve, vastagon benne vannak az író, valamint szűkebb és tágabb családi, baráti körének dolgai. Természetesen, a kötet jellegének megfelelően, Czére Béla a Krúdy-írások irodalmi jellemzőinek felmutatását vállalja, s ezeken keresztül utal az egyéb (emberi, családi, baráti, társadalmi) elemek belejátszásának, részvételének, beépülésének formájára, mértékére s mindenekelőtt meghatározó voltára. Az irodalmi jellemzők felmutatásában módszere a kívülről befelé haladó fokozatos feltárás, egy-egy burkoló réteg lefejtésével a lényeghez eljutás — együtt, mondhatnám kézenfogva az olvasóval. így ad igazán áttekinthető eligazodást a Krúdy-életmü- ben. így tudja megmutatni, hogy miért volt szükségszerű a valóság és a fantasztikum utánoz- hatatlanul krúdys egymásba szövése. Szükség- szerű volt Krúdy történelmi-táji-családi indíttatása, továbbá érdeklődési köre, gondolkodás- módja, s talán még jellegzetes élményfeldolgozó képessége okán is. Az egyes Krúdy-írásokat tartalmukban is megismertető kötet Czére Béláé, de úgy megfogalmazva, hogy éppen ettől támad olvashatné- kunk. Újra kell olvasnunk Krúdyt, most már Czére véleményével is összevetve a magunkét. Irodalomtörténet-írásunk nemcsak gyarapodott, hanem gazdagodott is ezzel a könyvvel. (Gondolat, 1987.) Mátyás István Barta János: A pálya végén Barta János pályája (mint a legtöbb irodalomtörténészé, kritikusé, s általában literátoré) bizonyos kiugró teljesítményei révén tagolható. Az ö esetében az ismertséget, sőt hírnevet biztosító első virágkor a 30-as évekre tehető, amikor a Nyugat-ban jelentek meg nevezetes Vörösmarty, Berzsenyi stb. tanulmányai, és Babits Baumgar- ten díjra méltatta két ízben is. Második „nagy korszaka” az 50-es évek derekától a 60-as évek végéig számítható. Ekkor a marxista irodalomfelfogás ún. sematikus korszakának torzításai ellen vívott sikeres harcokat bizonyos írók (Kemény, Madách), irányzatok (romantika) rehabilitálása, a realizmus korhoz kötése, az esztétikai 86
