Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Keresztury Tibor: Hűség és/vagy korszerűség? (Tűnődések az Üdvözlet-antológia kapcsán)

Keresztury Tibor Hűség és/vagy korszerűség? — Tűnődések az Üdvözlet-antológia kapcsán — ■Л. alán nem tűnik indokolatlan optimizmusnak, ha az új művészi csoportosulások létrejöttét és céljaiban egyre világosabban elkülöníthető működését irodalmi életünk régen várt, örvendetes, pezsdítő hatású eseményeként értékeljük — legyen szó a fokozott érdek­lődés által is nyomtatott megjelenési formát sürgető „élő” folyóirat-estekről, rendszeresen összegyűlő asztaltársaságról, vagy vitákat kiváltó antológiákról. Öröm, hogy a József Attila Körből lassan kiöregedő, egykor „arctalan” nemzedék eltérő művészetfelfogású csopor­tokban definiálhatja nyilvánosan önmagát, mert ez a mozdulatlan egységesség képzetére épülő régebbi irodalompolitikai koncepció beidegződéseit őrző korlátozások, késleltetések ellenére is a művészi önkifejezés nagyobb szabadságának, sokféle lehetőségének létjogo­sultságát igazoló természetesebb működési mechanizmus további kibontakozását előlegzi. Feljogosítva minket annak reményére, hogy az újabb generációnak már nem feltétlenül ideológiai vagy szigorúan kronológiai szempontrendszer alapján besorolva és csoportosít­va kell majd az irodalomtörténeti kézikönyvekben szerepelniük. így van ez még akkor is, ha egyelőre nem tűnik minden csoportosulás elképzelése elméletileg egyformán tisztázott­nak, s nem látszik mindenhol a nagyigényű törekvések megfogalmazása annak megfelelő súlyú, tehetségű, létszámú alkotói bázis fedezetével megalapozottnak. A szerveződés folyamata persze még korántsem lezárt — jelzik ezt az átfedések, egyes szerzők több helyen való szereplései is —, de a főbb erővonalak a JAK-on belül kialakult négy csoport, (Dolog és kellem, 84-es kijárat, Új Hölgyfutár, Polisz), s a szaporodó antológiák által már kitapint­hatok. Az eddig megjelent négy „irányzatos” antológia legfontosabb közös jellemzője az a megkésettség, ami szerepüket egyes esetekben gyakorlatilag a közösségi összetartozás, a csoport-lét vállalásának tudatosítására korlátozza. A „kováts!” című Jelenlét-revü anyagá­nak nagy része, az Üdvözlet verseinek pedig a túlnyomó többsége ugyanis a késleltetett kiadás következtében önálló kötetekben már korábban megjelent, de a legtöbbet várakozta­tott Fölöspéldány-könyv, a káíkálká! és a Lélegzet-antológia sem kizárólag először itt olvasható írásokat tartalmaz. A kényszerű másodközlésekből származó értékcsökkenés nyilvánvaló, de a kiadványok jelentősége így sem lebecsülendő, hisz eltérő — s az egyes antológiákon belül is változó — színvonaluk ellenére is markáns szellemi arculatú, határo­zott művészeteszményű közösségek felmutatására képesek. Olyan összefoglaló kötetek ezek, melyekben a hasonló jellegű törekvések műhelyformáló ereje nem fedi el az alkotók korábbi munkáiból többnyire már ismert egyéni karakterjegyeket, miközben a csoportos fellépés a szemléletmód, a stíluseszközök, a nyelvkezelés rokon vonásait tipikussá erősíti. Az antológiák különféle típussajátosságai némi leegyszerűsítéssel a nyolcvanas évek modem magyar irodalmának minden fontos kérdését szintetizáló problémakör, a hagyo­mányvállaló folytonosságigény és a gyökeresen új kiindulópontokat tételező korszerűség­eszmény törésvonala mentén határozhatók meg. A határt ezek a könyvek élesnek mutatják, a lebontására irányuló tudatos megoldási kísérletek egyik oldaláról sem sejlenek föl. A hetvenes évek végének, s az évtizedforduló időszakának életérzését, újhullámos, antimű­75

Next

/
Oldalképek
Tartalom