Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Hatvani Dániel: De tényleg az eszünket vesztjük? (Szerkesztői zárszó)
Nos, Kunszabó vádaskodásától szükséges elhatárolnunk magunkat azért is, mert tudatában vagyunk annak, hogy a „fasiszta” jelzővel nem lehet játszani. Alkalmazni csak arra szabad, akit az meg is illet. Kunszabót nem illeti, s ebben vele — persze velünk is — valamennyi hozzászóló egyetérthet. Kunszabó védekezési mechanizmusa — nyilván akaratán kívül — más tekintetben sem küszöböli ki teljes biztonsággal az inszinuatív elemeket, ezért vele szemben szükséges kisebbrészt Lakatos Mária és Vekerdi László, nagyobbrészt Gánti Tibor kompetenciáját megvédenünk. Lényegesnek ugyanis ezt tartjuk — a jártasságot, a kérdéskörbe való beavatottságot —, s nem kívánunk a minősítő jelzők felemlegetésével olajat önteni a tűzre, (így azokkal sem, melyekkel Gánti jellemezte, bár megítélésünk szerint nem gorombán Kunszabó vitaindító fejtegetéseit.) * * * Az értelmes, a teremtő, az egyént tágabb közösségbe bakapcsoló, s a minőségileg is kielégítő színvonalú életé az elsőbbség — következik Kunszabó fejtegetéseiből. Semmi vitánk sem volna mindezzel, ha nem kellene folyton számolnunk olyan feltételekkel, melyek elengedhetetlenek a felsorolt jellemzők érvényesülése szempontjából. E feltételek központjába helyeznénk egy adott szabadságmennyiséget, melyen alul már sem értelmes, sem minőségi életről nem beszélhetünk. Ebbe bekalkulálnánk az egyén felelősségérzetét felszabadító döntési szabadságot is: legyen alkalmam eldönteni, hogy mit kezdjek magammal. Jussak hozzá a mások érdekeibe nem ütköző önmegvalósítás esélyeihez. (Ha Kunszabó oly előszeretettel használja a „keresztény fehér civilizáció” komplexnek tetsző fogalomkörét, akkor tudnia kell azt is, hogy az európai gondolkodás az egyén autonómiájának kör berajzolásához nem most jutott el, hanem még a 18. században. Az előzmények pedig már a protestáns mozgalmakban megfogalmazódtak. Meglehet, hogy az európai szabadságküszöb magasabb, mint mondjuk a délkelet-ázsiai, de Kunszabó példái és következtetései csak a fejlett technikai társadalmakra vonatkoznak, így mi sem terjesztjük ki tágabb körökre gondolkodásunkat. Tudományos és közgondolkodói életművek vállalkoznak manapság is annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy ezt a civilizációt az egyéni autonómiától, avagy pedig — példa rá a huszadik századi történelem — a totalitáriánus törekvésektől kell-e inkább félteni. Persze az autonómia működésének is megvan a maga további feltétele, mely már az ösztönélet dús televényébe mélyeszti gyökereit. Végsősoron az alapkérdést maga Kunszabó is megfogalmazhatta volna: épek-e még az ösztöneink, s ha nem, mitől romlottak el? Ha gondolatait e kérdés mentén rendezi el, talán célirányosabb lett volna a vita. Talán ... Mert ez esetben a spengleri kultúrpesszimista nézetek is felszínre kerülhettek volna, a keresztény eredetű civilizáció hanyatlásáról, a Nyugat alkonyáról. Igen ám, de az ilyen determináltság komolyan vehető-e még a tudatos társadalmi tervezés korában? Lám, egyre több kérdést kell nyitva hagynunk. Kanyarodjunk vissza az ösztönélethez, melynek karbantartásáról a különben magára valamit is adó társadalmi berendezésnek gondoskodni kell (kellene). Méghozzá nemcsak úgy, hogy száz és ezerszám képeztet pszichoanalitikusokat. Itt sem a tüneti kezelésre, hanem a megelőzésre volna jó összpontosítani. Minden bizonnyal ez a nehezebb, az összetettebb. Mire gondolunk? A népesedési ügyben például arra, hogy nyugodt lelkiismerettel vehessük ajkunkra családalapító, s feltétlenül ép ösztönű ifjú kortársunk szavait: „Gondoskodom létem folytatásáról, még azon az áron is, hogy nem lesz autóm, vagy nem olyan lesz, amilyent valójában szeretnék.” S hogy miért? A válasz nagyjából az lehetne: „Mert enélkül az életemet féloldalasnak, torzónak, végsősoron értelmetlennek tartanám.” Az ösztön imperatívusza mélyebb és hatásosabb az erkölcsi parancsnál. Mondjuk ezt anélkül, hogy az utóbbit lebecsülnénk. Mégis, az ösztön egészséges működése folytán a Kunszabó által idézett biblikus parancs: „Minthogy az életet te is úgy kaptad”... — jámbor szentenciává szelídül, amiből morális Demoklesz-kardot kovácsolni szerencsétlen vállalkozás volna. 90
