Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Akit az istenek el akarnak veszejteni…

becsületesen, bevallja: tudja, hogy nagy baj van, mert például ma már a „militáns csene- vészség” kis tábora kényszeríti rá akaratát az egészségesekre, ám ő tehetetlen. Mert úgy hiszi, nem egyedül az ő tudománya ér itt véget, „hanem minden bizonnyal minden tudomány, és kezdődik az ideológia, az erkölcs, a »meggyőződés«, a világnézet. Itt ér véget az a világ, melyben a viták még eldönthetők ...”

Az utolsó félmondatban, összevetve modellezése eredményével, logikátlanság van, hiszen láttuk, a cezúra túlsó oldalán sem lehetett eldönteni. Akkor miért kell emez oldalra rákenni? Divatosabb szólással: Miért kell a labdát átdobni a másik térfélre?

Ide akartam kilyukadni. Mert nézzük csak: Az eddig megjelent, illetve, hozzám megküldött 14 írás szerzői közül — ha jól szortírozok — 8 a szakember, s 6 a magamfajta. Es ez utóbbiak — ha nem önösen ítélek — hajlandóak fölvenni témámat, ahhoz szólnak hozzá, helyenként kemény ellentmondásokkal (ami természetes, sőt, szükséges), de azt építik tovább nagyon értékesen. A szakemberek közül viszont kettő: Czeizel Endre és Ruff Imre.

Azaz, e kis mintavétel is azt igazolja, hogy napjainkban már éppen a szakemberek nem hajlandóak szembenézni a bajokkal, hanem, általában és jellemzően, a kutyaharapást szőrével akarják gyógyítani: Majd a tudomány megoldja a gondokat — csakhogy ezeket nagyobbrészt maga a tudomány okozta!. . . Ahogyan az európai Újkorban az Ész, felszabadulván a Középkor nyűgei alól, meggondolatlan ifjúként rohant előre, mámorosán, keveset gondolva a következményekkel, mik most súlyosodnak ránk tömegesen, elénk vetítve egy szörnyű „végeredmény” lehetőségét is... Igen, az atomhalálra gondolok. Például. Vagy ez ügyben csak a politikusok és hadvezérek felelősségét lehet fölvetni, a tudósokét nem? A tudós ül laboratóriumában, görebjei és műszerei között, s nem tehet róla, hogy a „kisinasok”, palackokat törvén, kiszabadítják a Rossz szellemét? Jó a vegytan, de rossz a trinitrotuol? Ha Nobel díjat alapít, akkor már minden rendben van? Ha Oppenheimer- nek, utólag, lelkifurdalásai támadnak, akkor már megnyugodhatunk? Goethe figyelmeztetése röpke másfélszáz év után már teljesen hatástalan?.. . De hagyjuk e kemény jelzéseket, forduljunk hétköznapibb példákhoz: Négy évtizeden át vegyszereztük földjeinket bőszen, s most rá kell jönnünk, hogy szaporodnak a hektárok milliói, melyeken már nem lenne szabad élelmiszert termelni. Föltaláltuk a aerosol-gázt, és nyakra-főre használtuk, mígnem kiderült, hogy hatásukra megnyílt a Földet védő ózonpajzs, mely eddig a halálos űrsugárzások ellen védett bennünket. Aztán a levegő, a víz szennyezettsége ... nem folytatom. Nyilvánvaló, hogy a modern tudományok eredményeire alapozott modern életformánk egésze naponta termeli, szaporítja a halált. Amit ma már a napisajtó szintjén is bőven adalékolunk — csak éppen a következtetést nem vagyunk hajlandóak levonni. Ami viszont a fenti, figyelemfölhívó (irritáló) példáim nyomán sem lehet az, hogy egyedül a tudósok felelősek. Mert bizony az elmúlt időkben mi, az öncselekvésünket föladó százmilliók is megmámorosodtunk a lehetőségektől, s noszogattuk a szakembereket, hogy tovább, előre!... Vagyis, mindnyájunk felelősségtudatáról van szó, s erre közösen kell ráébrednünk.

— Bűnbakokat találni könnyű. Az eredőket föltárni nehéz.

Ez utóbbiakhoz akarok hozzájárulni az alábbiakban is:

Talán az ógörögséggel kezdődik az az újeurópai kultúrkör, melynek tudományai, e tudományok bázisa, bizonyító apparátusa, kitekintése, viszonyításai egyre szűkülnek, s napjainkra már szinte csak a kézzelfogható, a dokumentálható, a mérhető és számszerűsíthető (komputerekbe táplálható) maradt. Eltekintve itt már attól, hogy ez az exakt mennyire nem exakt, maradjunk csak annál, hogy e beszűkülés a tudománnyal foglalkozókat többé-kevésbé korlátoltá, „csőlátásúvá” tette; s nyomukban mi is olyanokká váltunk.

Példát hozok: A napokban a Magyar Televízióban, egy vidám műsor keretében, amolyan furcsaságként, fölvételt mutattak, melyen egy Fülöp-szigeteki tudós ember minden segédeszköz nélkül, puszta kezével nyitotta föl egy beteg nő hasát, pár perc leforgása alatt kiszedte a daganatokat, majd mikor két kezét kivonta, a seb minden nyom nélkül lezárult.

— E bemutató után a műsorvezető megkérdezte az operatőrt, aki tanúsitotta, hogy igenis, ő vette föl a filmet, de nem hiszi!.. Pár napra rá az Ésti Híradóban jeles orvostudós előtt

85