Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Akit az istenek el akarnak veszejteni…

pörgették le a filmet, aki is kijelentette: látja, de nem hiszi!... Azaz, a tényeken, a dokumentálhatóságon nevelt európai ember éppen a tényeknek nem hisz, s ösztönösen a hitek világába hátrál, ha rögeszmésült tévedéseit kellene beismerni. Hiába „akar bizonyítani” az általunk megalkotott egzakt műszer, a csőlátásunkon kívüleső jelenségeket továbbra is a babona, a bűbájolás, a szemfényvesztés körébe utaljuk. S általában is. Megemlíthetem az UFÓ-kat, a növények érzékenységét, a távolba „érzést”, s mind a többit, miket, a tények ellenére, a nemlétező dolgok világába utalunk. Különösen, ha, teszem, a jövőbelátó téved is. Akkor a legkomolyabb tudósok írnak komolytalan könyveket, jobb ügyhöz méltó buzgalommal: Tíz eset közül három nem jött be, kettőt pedig a könyv írása közben csűrünk-csavarunk kétségessé? No lám! A véletlen törvényszerűségeire alapozó svihákság az egész! — Ugyanakkor számos modern, s hatalmas pénzeken létrehozott-fönntartott- fejlesztett szakágat még akkor is tudományosnak tartunk, ha előrejelzéseik többsége nem jön be. .. Igen valószínű, hogy e ponton legtöbbünknek a meteorológia „ugrik be”. Ódzkodunk viszont tudománytalannak titulálni. Csak még nem elég fejlett. Újabb módszer kidolgozása szükséges. Amit egy új, minden eddiginél nagyobb teljesítményű komputer lehetővé is tenne.. .

Hadd ne bizonygassam, hogy a modern meteorológiát szükségesnek tartom, sőt, fejlesztendőnek, hiszen már ma is számos esetben nagyon hasznos — a fejlesztés azonban sohasem lesz igazán sikeres, ha civilizációnk tudományosságának, gondolkodásának leszűkült bázisán fog épülni. Mert akkor csak a műszerek szaporodnak, a módszerek sokasodnak, a differenciál-egyenletek számát kell — teszem — negyvenről száznegyvenre növelni, az óhajtott áttörés azonban elmarad. Mert igen, korunk tudományainak, és ebből következően mindnyájunk „problémamegoldó” gondolkodásának másik jellemzője a túlbonyolítás. Éppen az előző jellemző, a szűk bázis miatt. „Oldalra” nem terjeszkedhetvén, egyre csak „fölfelé” csavarjuk dolgainkat, azok magyarázatait, egy előző föltevésre alapozva a következőt, rá a még következőt — aztán csodálkozunk, mikor látványosan összeomlik. Hadd hozzam példának az európai Újkor filozófiai rendszereit. Hatalmas építmények, valóban, a Ráció csúcsteljesítményei — csakhogy: egyetlen egy sem jött be. Egészen más történt kontinensünkön, civilizációnkban, mint amit tételeik és következtetéseik előre jeleztek. .. Ezt azonban nem fogjuk beismerni, belátható időn belül legalábbis, és első soron azért, mert már áttekintésünk sincs e számos, s egymásnak rendszerint ellentmondó, s ellentmondásaik logikáját csak logisztikai úton (tehát önmagát önmagából) kibontható filozófiai rendszerek halmazában. Csak ebben az egyben sem. Hát még egész életünkben, létünk gazdasági, társadalmi, szellemi, anyagi magyarázatainak tengerében!

E túlbonyolítás egyenes, elkerülhetetlen következménye a szakosodás, mely a modern tudományok, következésképpen egész modern létünk egy másik jellemzője. A tegnapi felosztás már nem érvényes, s holnap bizonyosan újjal kell számolnunk. Szükségszerűen. Igenám, de a bennük működő szakembereknek már olyan szűk területek jutnak, s ott a specialitások oly viharosan szaporodnak (egyik szüli a másikat), hogy a szomszéd sávokra még csak-csak átlátnak, ám a távolabbiakra már semmiképpen. De nem is akarnak, mert éppen elég nekik a maguk baja. És nem is mernek, hiszen szinte bizonyos, hogy mikor a „mezsgyén” át akarnának lépni, arrogáns féltékenységgel találnák szembe magukat... Ezért is olvashatni, hallhatni annyiszor: nem az én területem, ehhez nem értek. S nyilvánvaló, hogy ez szűkülés. Ami — újabb kölcsönhatás — visszahat a bázisra. Mely már amúgy is vékonyka.

Hanem, lássuk a következő jellemzőt: Amit a modern ész már nem tud befogni, azt szervezéssel, tervezéssel, szabályokkal, rendeletekkel, iktatással, nyilvántartással, minősítéssel, besorolással és a többivel akarja rendben tartani. S persze, elsősorban intézményekkel. És minél „szakemberebb” valaki, annál inkább — csak ebben a kis vitában is megfigyelhettük: A „kompetens” hozzászólók írásaiban egyenként legalább két „kartotékmódszer” szerepel javaslatként. Némelyikben több. De a ragály már egészen elhatalmasodott. A sajtóból untalan értesülhetünk, hogy megint alakult valamilyen hivatal, iroda, bizottság . .. Sok az iszákos? A bűnöző? A kallódó gyermek? Bizonyos, hogy újabb és újabb intézető